Az idei Free Camp Nemzetközi Képzőművészeti Alkotóműhely jövő héten nyitja kapuit Csíkszeredában: a tizenötödik kiadás előzeteseként tegnap délután retrospektív kiállítás nyílt meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK) az elmúlt közel másfél évtized alkotásaiból.
Sajátos alkotóműhely a Free Camp: tematikailag és műfajilag is teljes alkotói szabadságot biztosít a meghívott művészeknek, az alkotási folyamat ugyanakkor nyitott, a csíkszeredai szakszervezeti ház emeletén kialakított műterembe bárki besétálhat, követheti az alkotói folyamatot. Ennek megfelelően a tábor ideje alatt készülő munkák többnyire kísérleti jellegűek, mint azt az EMŰK-ben tegnap nyílott kiállítás résztvevői is láthatták. A tárlatmegnyitón egyébként az átlagosnál sokkal kevesebben vettek részt, a képzőművészeti rendezvények törzsközönségének java része ugyanis alkotótársuk, Köllő Margit temetésén vett részt – az itthon maradottak Vécsi Nagy Zoltán kérésére néma főhajtással emlékeztek rá.
A kiállítást megnyitó Székedi Ferenc művészeti író a Free Camp kísérleti jellegére reflektálva kiemelte, a táborban született alkotások korunk posztmodern művészeti életének lenyomatai, sokukon nyomon követhető, hogyan kapnak új értelmezést a hagyományos anyagok a művészi beavatkozásnak köszönhetően. Hangsúlyozta, a modern képzőművészetben rengeteg az ötlet, maradandót azonban csak azok tudnak alkotni, akik a szellemi innováció mellé a technikai tudást is tudják társítani.
A tárlatmegnyitón – hisz immár hagyomány az EMŰK-ben a képzőművészethez zenét is társítani – Krizbai Imre játszott klasszikus elektromos gitáron.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.