Ismét szegényebbek lettünk. Elment Köllő Margit is… Hogy mit vesztettünk, fel sem tudjuk mérni. Most, ahogy felidézem lélek-gazdag művészetét, egy 2006-os munkáját látom magam előtt, amelyet az egyetlen róla megjelent kis könyvében ő maga is első helyre tett. Színek fátyolfoltjai alá és közé beékelt, onnan elővillanó betűkkel – így vált az műalkotássá is – ráírta, ráálmodta, megvallotta küldetését, legfőbb vágyait.
„Tudom, / Uram, / tudom, Uram, / Jól tudom, / Jól tudom, Uram, / hogy munkára, / Teremtettél és hivatást / Rendeltél számomra, / Amit be kell töltenem. // Add, hogy híven megfeleljek / A rám bízott feladatnak és / Soha ne felejtsem, hogy minden /munka nagyszerű és szent lehet / Ha egész odaadással és a te nevedben végzem / Ámen.”
Ezzel az odaadással, ebben a szent szellemben született az ő mindenben visszafogott, de mélyről szóló, érzelmekben, gondolatokban, mindig lelki üzenettel – sajgással, fájdalommal, sokszor jajjal telített életműve. Mellyel ama tudott, tudomásul vett feladatát teljesítette, váltotta valóra.
S most, ahogy fájó szívvel gondolok rá, érzem az űrt, a hiányt, melyet maga után hagyott. Egyik utolsó nagy egyénisége volt annak a nemzedéknek vagy annak a művésztípusnak, amely a művészetet küldetésnek, Istennel való beszélgetésnek, sorsunkról való vallomásnak érezte, tudta. Nem ontotta a műveket magából, de amikor alkotóasztalához – vagy szövőszékéhez – ült (a grafikában és a szövészetben egyaránt súlyosan jelentőset hagyott maga után), mindig a hétköznapiság fölé emelkedett, s a korról is vallott. Vallott a halkságával, foltjainak gazdagságával, széthullott, foszló madaraival, műveinek mindig rezdülékeny foltokból, vonalnyalábokból épülő világával.
„Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, / Mint pecsétet a karodra! / Bizony erős a szeretet, mint a halál, / Legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír” – olvassuk az 1977-ben alkotott Ars poeticájáról, amelynek a közepén – kétfelé választva a sorokat – ott a rajzi költőiséggel megfogalmazott pecsét, s a mű úgy zárt, hogy ki is tárulkozik, ki is ível a mindenségbe.
És – fájó – a halál, egyetlen életének zárópillanata bekövetkezett. „Az alkotó pihen.” De a mű itt maradt, s mint fájó pecsétet odatehetjük a szívünkre.
Nyugodj hát békében, drága Margit. Mi meg szívünkbe zárjuk az emlékedet, mely a mi szeretetünkben, csodálatos életműved szeretetében élhet, amíg vagyunk, s hiszem, hogy annak súlya és értéke át fog rezegni az utókorokra is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
