Újrafedik a kovászna-vajnafalvi Avram Iancu Általános Iskola épületét. A munkát svájci önkéntesek végzik, ha elkészül az új tetőzet, nyílászárók cseréjével folytatják karitatív tevékenységüket. A kivitelezést a svájci Zuozban működő Lyceum Alpinum 16 diákja és az őket kísérő tanárok, mesterek vállalták. A nemzetközi projekt részeként megvalósuló beruházást szombaton széles körű bemutatón ismertették az érdeklődőkkel.
Az iskola amfiteátrumában lezajlott ismertetőn a svájci önkéntesek – akiket szó szerint a tetőről kellett lecitálni –, a helybeliek, hazai és svájci támogatók mellett jelen volt Daniela Bartoş volt egészségügyi miniszter, a tanügyminisztérium képviseletében Iuliana Mayla Vartic vezérigazgató, továbbá Marcela Stefu, a háromszéki tanfelügyelőség aligazgatója is. Gyerő József polgármester különleges eseményként méltatta a projektet, amelyet „lehet sikerként, jó együttműködésként is értelmezni, hiszen mindez fedi a valóságot” – domborította ki a városvezető.
Az előzményekről szólva elmondta, Daniela Bartoş még tavaly ismertette vele a Lyceum Alpinum önkénteseivel való együttműködés lehetőségét, amelynek során kovásznai közlétesítmények felújítását végeznék el a svájciak. Sok rossz tapasztalata volt, így előre nem is hitt az együttműködés megvalósításában – vallotta be Gyerő –, de a beszélgetést követően megjelentek a svájciak és tereplátogatást tartottak a városban. Felmerült, hogy első lépésként az Orbán Balázs Általános Iskola tetőzetét újítanák fel, ezt követően az Avram Iancu-iskola födémét cserélnék ki, majd – ha lesz rá lehetőség – a csomakőrösi tanodán is dolgoznának. Közben az Orbán Balázs-iskola teteje sürgős beavatkozásra szorult, így a javítást a helyi költségvetésből finanszírozták.
A svájciak időközben felméréseket végeztek a vajnafalvi iskolán, nemrég meghozták a svájci, illetve temesvári támogatók által biztosított szükséges építőanyagot is, majd nekiláttak a munkának. A tető- és ablakcsere hozzávetőleg 50–60 ezer euróba kerül. A kovásznai városháza a maga során a szükséges faanyaggal, az önkéntesek elszállásolásával, étkeztetésével, a helyi támogatók, a szülői közösség pedig mintegy 10–15 ezer euró értékben járul hozzá a kivitelezéshez. Kiváló projektről van szó, jó a helybeliek hozzáállása, egy héten belül be is fejezhetik a munkát – részletezte Gyerő.
A Lyceum Alpinum igazgatója, Christoph Wittmer felszólalásában elsősorban a helyiek, az iskola közösségének hozzáállásáért, a jó fogadtatásért mondott köszönetet. Egy dolog nem volt rendben: érkezésük óta folyamatosan esik az eső, hideg van, egyetlen nap volt napsütés – jegyezte meg viccesen. Az iskolája filozófiájának része, hogy a diákok tapasztalják meg az együttműködést, az önkéntességet, azt, hogy így lehetnek eredményesek, hasznosak – fogalmazott. Az általa vezetett csoportról elmondta: hihetetlenül jól dolgoznak, diákok, tanárok, mesterek egyaránt. Peter Frehner projektvezető – aki már több romániai projektben is részt vett – úgy fogalmazott, negyvenéves pályafutása során ez a legjobb csoport, amellyel dolgozhatott.
A vajnafalvi iskola igazgatója, Henorel Olărescu beszédében hangsúlyozta: már hét-nyolc éve szerették volna, hogy kicseréljék a nagyon rossz állapotban lévő tetőt. Erre nem volt anyagi lehetőségük, így csak kisebb munkálatokat végezhettek el. Most – a svájciaknak köszönhetően – teljesült ez az álom – mondta. Köszönetképpen az igazgató minden önkéntest díszoklevéllel tüntetett ki.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.