Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

AsztaliteniszA háromszéki versenyzőnek a nyolcaddöntő jelentette a végállomást

2019. május 15., szerda, Sport

Zsúfolt időszakot tudhat maga mögött Bálint Bernadett, aki a budapesti világbajnokság után két ITTF Challenge-versenyen is ütőt ragadott. A sepsiszentgyörgyi asztaliteniszező május 1. és 5. között Belgrádban, május 8. és 12. között a szlovéniai Otočecben tette próbára magát egyesben és párosban.

  • Fotó: Magyar Asztalitenisz-szövetség
    Fotó: Magyar Asztalitenisz-szövetség

A szerb fővárosban szervezett versenyen 39 országból 220 versenyző vett részt, azonban a 23 éves háromszéki sportoló számára kevésbé sikeresen alakult a megmérettetés. Egyesben és párosban is a főtáblán kezdett, előbb a 64 között a horvát Ivana Malobabić ellen maradt alul hétszettes mérkőzésen, majd Nagyváradi Mercédesz oldalán a 16 között búcsúzott, miután kikaptak a hongkongi Ching Wan Li–Chengzhu Zhu párostól.

Otočecben 49 országból 250 asztaliteniző nevezett, Bálint Bernadett azonban egyesben nem jutott főtáblára, mert a 17. csoportban a tajvani Yi-Hua Huang jobbnak bizonyult nála, így a második csoportmérkőzésen már hiába győzte le cseh ellenfelét. Párosban ezúttal a selejtezőben kezdtek, az első körben a szlovák Eva Jurkova–Tatiana Kukolkova kettős, a második meccsen a norvég Stefanie Christensen–Izabell Norlem duó felett diadalmaskodtak, és a legjobb tizenhat közé jutottak. A nyolcaddöntőben a későbbi aranyérmes Miyuu Kihara–Miyu Nagasaki japán párostól szenvedtek vereséget. A szlovén városban a női egyest Póta Georgina nyerte meg, a Madarász Dóra–Pergel Szandra kettős révén női párosban is jutott egy bronzérem a magyaroknak.

„A szerb verseny után kicsit csalódott voltam, mert egyesben nem szabadott volna veszítenem. Párosban az első szettben bizonytalanok voltak a hongkongiak, így az első játszmát jó játékkal megnyertük, azonban a következő három szettben már nem volt esélyünk. A szlovén viadal sem úgy alakult, ahogy szerettem volna. A selejtezőcsoportban kétszettes előnyöm volt egy tapasztalt tajvanival szemben, viszont fordítani tudott, így a folytatásban hiába vertem meg a cseh lányt, nem jutottam főtáblára. Párosban jól ment a játék, két mérkőzést nyertünk, a főtáblán pedig kikaptunk a későbbi aranyérmes japán párostól” – mondta Bálint Bernadett, aki hozzátette, hogy Németországba szerződött, ahol új csapata a következő idényben az élvonalba jutást tűzte ki célul, és egyesben számítanak a háromszéki versenyzőre.

Eredmények: * egyes: Bálint Bernadett–Ivana Malobabić (Horvátország) 3–4, Bálint Bernadett–Yi-Hua Huang (Tajvan) 2–3, Bálint Bernadett–Aneta Kucerova (Csehország) 3–2 * páros: Ching Wan Li, Chengzhu Zhu (Hongkong)–Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz 3–1, Eva Jurkova, Tatiana Kukolkova (Szlovákia)–Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz 2–3, Stefanie Christensen, Izabell Norlem (Norvégia)–Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz 1–3, Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz–Miyuu Kihara, Miyu Nagasaki (Japán) 1–3. (miska)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 612
szavazógép
2019-05-15: Elhalálozás - :

Elhalálozás

„Amikor Isten látta, hogy az út túl hosszú, a domb túl meredek, a légzés túl nehéz lett, átölelt és azt mondta:
gyere haza!”
Szívünk mély fájdalmával tudatjuk, hogy a drága jó feleség, édesanya, nagymama és testvér,
SZÁNTAI JÁNOS LÁSZLÓNÉ
KÓSA ANNA MAGDOLNA
életének 75., házasságának 53. évében hosszú betegség után visszaadta lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk földi maradványait 2019. május 16-án, csütörtökön 16 órakor helyezzük örök nyugalomra a vártemplomi ravatalozó­háztól.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
A gyászoló család
171934
2019-05-15: Sport - :

Bukaresti vendégszereplés (Úszás)

A sepsiszentgyörgyi Ciprian SK színeiben Maria Raluca Artene is képviseltette magát az elmúlt hét végén a Bukaresti Dinamo szervezésében megtartott Tole Grințescu Emlékversenyen. A megyeszékhelyi úszó egy A- és egy B-döntőbeli szerepléssel zárta a viadalt.