Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Irodalmi díjakat adtak át Kolozsváron

2019. május 15., szerda, Magazin

Életműdíjként adták át Láng Gusztáv irodalomkritikusnak az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) Méhes György-nagydíját, Kali Ágnes fiatal költő pedig Méhes György-debütdíjat vehetett át a kolozsvári Bulgakov kávézóban tartott hétfő esti átadón – írja internetes oldalán a Krónika.

  •  Láng Gusztáv (középen) megköszöni az elismerést. Fotó: Helikon.ro
    Láng Gusztáv (középen) megköszöni az elismerést. Fotó: Helikon.ro

Mint elhangzott, Láng Gusztáv „emberöltőnyi irodalmi munkássága elismeréseként” kapta a díjat, meggyőződéssel és kitűnően művelte az irodalomkritikát. Az irodalomtörténész és -kritikus munkásságát Balázs Imre József irodalomtörténész ismertette, aki pár Láng Gusztáv-i mondatból kiindulva méltatta a díjazottat. Láng modern magyar irodalomtörténetet oktatott a Babeș–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán, a huszadik század első felének magyar irodalmát, erdélyi magyar irodalmat. Az 1936-ban Budapesten született irodalmár 1984 óta él Magyarországon.

„A Kivándorló irodalom című tanulmányban jelent meg az a mondata, hogy »csonka Magyarországon csonka magyarok élnek«. Ennél frappánsabb módon talán nem foglalta még össze más azt, hogy mi történik, ha a magyar nemzettudat, a kulturális nemzet fogalma csupán Magyarország jelenlegi határain belülre terjed ki. Ebben a kései Kádár-korban született írásban Láng Gusztáv egy sokszínű, többféle tapasztalati hátteret integrálni képes nemzetfogalom mellett érvel. A nemzeti kultúra nemzeti jellege nem egyszínűséget jelent, mondja 1987-ben, rendkívül optimistán, és rendkívül megszívlelendően Láng Gusztáv” – fogalmazott a méltató. Balázs Imre József a díjazottnak azt a mondatát is kiemelte, hogy: „a kritika, valljuk be férfiasan, a fiatalság előjoga. Úgy harmincötödik éve táján a műítész, akárcsak a labdarúgó, kívül szorul a partvonalon.”

Mint a méltatásban elhangzott, Láng azt mondja, figyeljünk a fiatalokra. „Azt, ami egy irodalomban, egy kultúrában, egy társadalomban nem működik jól, ami kritikára szorul, azt a mindenkori legfiatalabbak fogják észrevenni és jogos kritikával illetni” – mondta. Kitért arra, hogy a díjazottnak olyan irodalmi nemzedéktársai voltak, mint Páskándi Géza, Kányádi Sándor, Szabó Gyula. „Tudja, a kritikus annyiban író, hogy amit leír, azt nem kell mindig szó szerint venni. Nem azért, mert nem igaz, hanem mert azáltal fejez ki valamit, hogy másként mondja” – idézte Láng Gusztávnak egy másik emlékezetes megállapítását Balázs. Mint fogalmazott, több dolog van ebben a mondatban: egyrészt az, hogy nemcsak arra kell figyelni, mit mond a kritikus, hanem arra is, ahogyan mondja. Ebben az értelemben tehát a kritikus is író. Saját kritikusságával szemben is igényesebbnek kell lennie, ha ezt elfogadja. „Ha valaki Láng Gusztávot hallgatja, előbb-utóbb érzékelni fogja azt a humort, ami a legjobb tanárok, legemberközelibb gondolkodók sajátja” – hangzott el a laudációban. Balázs Imre József kiemelte Láng Gusztávnak a Dsida-életműről született munkáit, a modern és kortárs magyar irodalomról szóló gyűjteményes tanulmányköteteit.

Láng Gusztáv a díj átvételét követően azt mondta, az irodalomtörténetet és -kritikát nem választja el egymástól. „Én azt szeretem, hogy az életmű keletkezése után születő olvasat legyen vállalt, nyilvánvaló, világos, az eclogaíró Radnóti az én Radnótim, mindenki maradjon a maga olvasatával. Különben egy irodalomtörténeti trófeát tartok sajátomnak: azt, hogy Dsida ott van ma már a kanonizált szerzők közt a magyar líra történetében” – mondta Láng Gusztáv.

A Méhes György-debütdíjat Ópia című verseskötetéért kapta Kali Ágnes sepsiszentgyörgyi születésű, Kolozsváron élő költő. Az 1996-ban született szerző első kötete tavaly látott napvilágot.

„A kötet a kora hajnalok és késő éjszakák csöndjének szövege, forgatókönyve a hiánynak, megtiszteli az emberi testet, az abban rejlő hihetetlen erőket. Ezek a versek mindannyiunkéi, a bennünk kiabáló gyermeké. A brutális őszinteség és a radikális szembenézés könyve” – hangzott el a verseskötetről Sánta Miriám laudációjában.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 579
szavazógép
2019-05-15: Sport - :

Elvették a győzelmet az olasz bajnoktól (Kerékpározás, Giro d’Italia)

Fernando Gaviria győzött a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszán hétfőn, míg összetettben továbbra is a szlovén Primož Roglič áll az élen.
2019-05-15: Magazin - :

Elismerés Tompa Gábornak (UNITER díjátadó gála)

Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója nyerte a Román Színházi Szövetség (UNITER) legjobb rendezésért járó díját William Shakespeare A velencei kalmár című drámájának színpadra állításáért.