A márciusi 4 százalék után 4,11 százalékra nőtt áprilisban az egyéves inflációs ráta – közölte az országos statisztikai intézet. Februárban 3,83 százalék volt az infláció, tavaly év végén 3,3 százalékkal volt magasabb a fogyasztói árindex az egy évvel korábbihoz képest.
Éves összehasonlításban az élelmiszerek drágultak a legnagyobb mértékben, 4,98 százalékkal, egyéb fogyasztási cikkek 3,66 százalékkal kerültek többe, a szolgáltatások árai 3,83 százalékkal nőttek tavaly áprilishoz képest. A negyedik hónapban a havi infláció 0,61 százalék volt, az év elejétől 2,75 százalékkal nőttek a fogyasztói árak. Az infláció februárban lépett ki a Román Nemzeti Bank által kijelölt 1,5–3,5 százalékos célsávból. A jegybank becslése szerint a fogyasztói árindex-növekedés 3 százalék lesz 2019-ben, a jövő évre 3,1 százalékos inflációval számolnak. Az alapkamat továbbra is 2,5 százalék.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.