NEM TUDNAK DÖNTENI? Másodszor halasztotta el a végleges ítélet kimondását a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék Horváth Anna perében.
A volt kolozsvári alpolgármestert alapfokon két év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték, a jogerős ítéletet a legfelsőbb törvényszék háromtagú bírói testületének kell kimondania, amely először április 17-én, másodszor május 15-én halasztotta ezt el. Az új határidő május 22-e. Horváth Annát azzal vádolják, hogy hatvan fesztiválbérletet fogadott el a 2016. júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy üzletembertől, cserébe pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását. (Maszol)
MEDVETÁMADÁS FELCSÍKON. Kórházba került szerdán egy csíkmadarasi juhász, akire legeltetés közben rátámadt a medve. A csíkszeredai megyei sürgősségi kórház sajtószóvivője, Kiss Edit szerint az 52 éves férfi lábfejtörést szenvedett, és egy kisebb seb is van a jobb lábfején. Miután sérüléseit ellátták, átszállították a fertőző osztályra, hogy megkapja az ilyenkor esedékes kezelést. A térségbeli vadászegyesület igazgatója, János Zsolt úgy nyilatkozott: tudomása szerint a juhász nyáját legeltette, amikor rátámadt a medve. Az eset után a vadászok kimentek a helyszínre, de már nem találták meg az állatot, amelyet vélhetően elkergettek a kutyák. A vadászok az éjszaka folyamán is az esztena környékén maradnak. (Agerpres)
LEZUHANT EGY KISREPÜLŐGÉP. Két személy meghalt szerda délután, amikor lezuhant egy kisrepülőgép Buzău megyében, Nehoiu közelében. A hatóságokat a 112-es egységes segélyhívó számon értesítette egy juhász, aki azt állította, hogy jelentős távolságról olyan zajt hallott, mintha egy kisrepülőgép lezuhant volna. A mentőegységek a siriui gát szomszédságában, egy nehezen megközelíthető, hegyes vidéken megtalálták a repülőgép roncsát, benne a két elhunyt személlyel. Gabriel Cozma prefektusi szóvivő elmondása szerint az egyik áldozat kolozsvári, a másik konstancai volt. „Nem tudom, hogyan kaptak engedélyt a repülésre, mert az időjárási körülmények erre teljesen alkalmatlanok voltak, esett az eső, és nagyon alacsonyan helyezkedtek el a felhők” – tette hozzá. Buzău megyében kedd estétől esik az eső és erős szél fúj, a körülmények nem megfelelőek kis gépek repülésére. (Krónika)