SepsiszentgyörgyAkadozik az utcajavítás

2019. május 17., péntek, Közélet

Közberuházások terén továbbra is nehézségeket okoz Sepsiszentgyörgy önkormányzatának a múlt év decemberében elfogadott adóügyi sürgősségi kormányrendelet, amely az építőiparban háromezer lejre növelte a bruttó minimálbér összegét. Ez a szabályzás a kivitelezési szerződések értékét is módosítja, két utca korszerűsítését nem lehet elkezdeni, illetve folytatni emiatt, és ezért szünetelnek egyelőre a kisstadioni munkálatok is. Az ok, hogy az önkormányzat és a kivitelezők költségátszabásokra vonatkozó álláspontja nem egyezik.

  • Felújításra vár a Kós Károly út végső szakasza is. Fotó: Albert Levente
    Felújításra vár a Kós Károly út végső szakasza is. Fotó: Albert Levente

 Az Ág utca és a Kós Károly út korszerűsítése kapcsán alakult ki patthelyzet az önkormányzat és a kivitelező között, és hasonló a helyzet a kisstadionnál zajló, a város által finanszírozott munkálatok esetében is – jelentette be Antal Árpád polgármester. Az Ág utca esetében már tavaly lezajlott a közbeszerzési eljárás, a kivitelezés jogát a megyei útügyi vállalat nyerte el, a munkálatokat viszont nem sikerült elkezdeni, ugyanis a cég és az önkormányzat álláspontja nem egyezik a munkálat költségkiigazítása terén. Antal Árpád elmondása szerint a vállalat azt szeretné, hogy a 114-es rendelet előírásait a szerződésben foglalt teljes személyzeti költségre alkalmazzák, ami több mint ötvenszázalékos emelést jelentene ennél a költségtételnél. Az önkormányzat véleménye ugyanakkor az, hogy a rendelet előírásait csak azon személyi költségekre (bérekre) kell alkalmazni, ahol az eredetileg előirányzott összeg háromezer lej alatti, a magasabb bérek esetében nincs szükség módosításra.

A polgármester arról is beszámolt, hogy a fejlesztési és a pénzügyminiszterrel is tárgyalt a napokban, arra kérve a kormánytagokat, találjanak valamilyen megoldást arra, hogy a kivitelezők ne húzhassák a végletekig az időt a szerződések okán. Jelenleg ugyanis semmilyen törvényes előírás nincs arra nézve, hogy mikor kell aláírniuk a megállapodást a közbeszerzés lezárását követően vagy jelen esetben valamely oknál fogva bekövetkező szerződésmódosulás esetében. Antal Árpád szerint az Ág utcai helyzet nem egyedi. Ugyanebbe az akadályba ütköztek a Kós Károly út utolsó szakaszánál is, így a kivitelező azt sem hajlandó folytatni mindaddig, amíg a szerződést nem módosítják a neki megfelelő módon. Arra a felvetésre, hogy az önkormányzat megfontolja-e a szerződésbontást az említett esetekben, a polgármester kijelentette: nem szívesen döntenének így, mivel ez azt jelentené, hogy a közbeszerzési eljárást elölről kellene kezdeni, ami azzal járna, hogy idén biztos nem lenne semmi a korszerűsítésből. Ugyanakkor úgy vélte, minél hamarabb valamilyen megoldásnak kell születnie a rendelet kapcsán, mert amíg a jogászok vitatkoznak, a közberuházások állnak.

Antal Árpád arról is beszámolt, hogy a Sas, valamint a Váradi József utcában hamarosan megkezdik a járdák aszfaltozását, és leöntik a koptatóréteget is az úttestre. A László Ferenc utcában hasonló a helyzet. A jövő héten a Puskás Tivadar utca korszerűsítésére is kiadják a munkavégzési parancsot, és az Andrei Șaguna utcában is indulnak a közművesítési munkálatok, mihelyt a rendőrséggel sikerül dűlőre jutni annak kapcsán, hogy teljes útlezárást rendeljenek-e el a munkálatok idejére, vagy csak félsávosat. Az említetteken kívül zöldövezetek rendezését, a játszóterek felújítását és bekerítését végzik még.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2019-05-17: Közélet - Szekeres Attila:

Keresztbe tettek a Vártemplom felújításának (Sepsiszentgyörgy)

A sepsiszentgyörgyi Vártemplom felújítását akadályozó döntéseket hoztak a román hatóságok. Olyannyira, hogy az ügyben folyó per tárgyalását 2021. március 12-ére írták ki, miközben az európai uniós pályázatokat 2020-ig el kell bírálni. Az esetről a helyszínen tájékoztatott Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Hegedüs Csilla műemlékvédelmi szakember, európai parlamenti képviselőjelölt.
2019-05-17: Közélet - Fekete Réka:

Végzősöknek szól az iskolacsengő

A Ba­róti Szabó Dávid Szakközépiskola diákjainak és a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem kézdivásárhelyi tagozata óvoda és elemi oktatás pedagógiája szakos végzős hallgatóinak mai ballagásával kezdődnek a kicsengetési ünnepségek Háromszéken, a következő két hétvégén a többi iskolában is ballagnak a tizenkettedikesek.