Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

S. Király Béla: A Notre-Dame és a szégyen

2019. május 18., szombat, Kitekintő

(Elmarad Macron beszéde) Április 15-én, párizsi tartózkodásom harmadik napján tudtam, hogy a köztársaság elnöke aznap este nyolc órakor beszédet mond, és válaszol a sárgamellényesek immár öt hónapja, minden szombaton bővülő követeléseire.

A hétfő reggeli Le Figaro napilap öles címekkel adta tudtomra, hogy esti beszédében Macron nem követhet el hibát. Gérard Larcher, a szenátus elnöke is figyelmeztette: nem lesz több új esélye rá. Hazafelé, a Montparnasse alatti metrócsomópontban magam is hallottam bemondani a Notre-Dame tetején történő balesetet, de senki sem gondolta, hogy ebből szörnyűség kerekedik majd ki. A hangosbemondó arról beszélt, hogy a főszékesegyház közelében elhaladó metró nem áll meg a szigeten. Aztán a fő adókon – amelyekbe belenézhettem odahaza – az elemzők jó háromnegyed órán át találgatták, hogy ez az újszerű francia Jupiter milyen bejelentést fog tenni, no meg azt is, hogy annak milyen lesz a „fogadjistene”. Folytatják-e ezek után a szombati tüntetéseket? Egy újabb kommunikációs „trouvaille-t” hallunk-e, vagy kivitelezhető javaslatcsomagot a gyötrő társadalmi bajokra?

18 óra 50 perc körül először mutatták élő adásban a Notra-Dame tetejét emésztő tüzet, és ez maradt továbbra a főesemény, különböző kameraállásokból közvetítve. Éjfél után két óra tájt lettek csak úrrá a tűzön az oltók, miközben a kétségbeejtő látvány „kommentálása” nem állt a tragédia magaslatán. Méltatlan volt. Mindent elmondtak, és annak ellenkezőjét is: hogy mekkora a baj, hogy az egész világ együtt érez velük, hogy Trump is twitterezik rólunk, de – ami a lényeg – ezek után Macron valószínűleg elhalasztja a beszédét, aztán Macron odavonul a stábjával, aztán beszél. Lám csak. Macron újra felépíti!

Tény- és nem értékítélet akar lenni: nem tapasztaltam egyik „hírkirályban” sem a megrendültség vagy akár a szégyenérzet fikarcnyi megnyilvánulását – pedig sok „szakembert”, alkalmi „sztárt” hívtak fel adás közben a stúdióból, hogy értékeljék a látottakat, mert bennük időnként kifogyott az ajvékoló szusz. Tar Pál, volt amerikai és vatikáni nagykövetünk, a Batthyány Alapítvány egykori elnöke hívott dél-franciaországi otthonából, és kétségbeesetten kérdezte: – Látod-e azt, amit én? – Igen – hebegtem tehetetlenül. Épp a Viollet-le-Duc (1814–1879) által épített huszártorony égő fénycsóvája nyaldosta az eget, és várható volt, hogy hamarosan ledől. Éreztem Pali bátyám hangjában azt, ami engem is kerülgetett: a mély és megsemmisítő szégyent.

(A sárga- kontra nagymellényűek) A múlt év legnagyobb politikai eseménye Európában a sárgamellényesek szombatonkénti tüntetéssorozata volt, amely az idén tovább tart. A sárga mellény francia „hungarikum” lett, és nem úgy néz ki, hogy egyhamar visszakerül a gépkocsik kesztyűtartójába. Európa más országainak lecsúszó középosztálya, tengődő nincstelenjei szintén viselhetnék, ha náluk is oly erős volna a tiltakozás, a polgári engedetlenség hagyománya. (A sárga mellény világszerte jelképpé vált, és itt-ott reszketni méltóztatik a hatalom. Egyiptomban például beletiltották árusítását.) E tüntetés novemberben spontán önszerveződésként kezdődött. A Hollande exelnök által fognélkülieknek titulált, agyonadóztatott, a félmúltban még létező szolgáltatásoktól megfosztott, de önérzetüket őrző „fehér vidékiek” megmutatták, hogy számolnia kell velük a párizsi szó-konfettit hintő politikai osztálynak, médiapapagájaiknak és a háttérben tespedő pénzmoguloknak – a nagymellényűeknek.

(A közvélemény továbbra is támogatja követeléseiket) Macron és grémiuma kezdetben félvállról vette őket, aztán a nyomás alatt egy sor engedményre kényszerült, majd a problémák megbeszélésének ötletével állt elő. Ismerős La Fontaine A holló és a róka című mesés példázata. Napjaink posztdemokráciájában viszont a holló (politikai döntéshozó), a róka (média fősodor) is része a hatalomnak. A sajt is az ő hónuk alatt, míg a megkaparintás belterjes civódássá fajult. A bevándorlók első és második generációja nem vesz részt a tüntetésekben, hiszen számukra az érdektelen. És ezzel nagy szolgálatot tesznek az őket behívó-megrendelő hatalomnak. Arra viszont telik tőlük, hogy a belőlük és a baloldali antifasiszta csoportokból összeverődő bandáik a tüntetések farvizén úszva törjenek-zúzzanak. Legutóbb olyan párizsi könyvesboltot, amelyben az őket megnevező Éric Zemmour dedikálta könyvét. Jól tudják, hogy amennyiben a politikai-gazdasági probléma vizsgálatát a parlamenti vagy más bizottságokra bízzák, abból nem lesz egyértelmű intézkedés. „A nagy vita – átverés!” – hirdették Párizsban a molinójukon. A legfrappánsabb egy toulouse-i molinó volt: „Vitatkozunk, miután benneteket mind kipenderítettünk!”

Hogyne-hogyne: nincs koherencia a sárgamellényesek követeléseiben, és hétről hétre emelik, változtatják követeléseik tétjét. Előbb az üzemanyagra kivetett átlátszó szándékú adó eltörlését követelték, amit el is értek, aztán a jövedelmeik emelését, amire ígéretet kaptak, majd a kormány lemondását, később az elnök menesztését követelik makacsul. Már az alkotmány reformjánál tartanak. Ez tetemes kárt okozott az ország nemzetközi tekintélyének, gazdaságának és jövőjének. De súlyos bűn terheli a politikai osztályt Mitterrand elnöktől errefelé, hogy idáig hagyták fajulni a dolgokat. A több ponton is összezáró politikai, gazdasági és média-elit kezdi kapiskálni, hogy nemcsak az autoritása veszett oda, hanem testületekbe tagozódva virágzó kivételezett helyzete is. Ám az elképesztő jövedelemkülönbségek mindenhol tetten érhetőek Európában. Mégis elvárják a kisemberek szolidaritását a jogász grémiumok által törvényesített, bevándoroltatott tömeg iránt, álszent módon a keresztény értékekre hivatkozva. Amelyet ők fél évszázada ócsárolnak. És elvárták, hogy a balliberális elit észbontó, elefántcsonttoronyban kiötlött utópiáit – à la Cohn-Bendit, à la Bernard-Henry Lévy – magáévá tegye a „vidéki massza”. E kozmopolita süvölvények és társaik a milliárdosok kottáiból játsszák ideológiai vonósnégyesüket, a jövőt más kontinensek fiatalságában keresik, a muszlim vallással szimpatizálnak, új mestereiket sejtve bennük, míg a nemzeti szolidaritást, a kereszténység megnyilvánulásait a „kis fehérek” frusztrációjának nevezik, és „múlt iránti szenvedélynek” titulálják.

(Jobbnál jobb ötleteket olvasni) a francia és a külföldi sajtóban, hogy miként lehetne helyreállítani a társadalmi békét. Macronék közben újabb csapdát állítottak a tüntetések leszerelésére: állítsanak saját listát a sárgamellényesek a közelgő európai választásokra. Aztán kiderült, hogy Bernard Tapie milliárdos – felváltva hol a baloldal, hol Sarkozy, újabban Macron kebelbarátja – pénzelné a jelentkezőket a választási kampányban. A rengeteg sérült, a gumilövedékektől szemük világát vesztők, sőt, a halottak emléke azonban olyan küszöböt állított, amelyet nehéz átlépniük a feleknek: sárgamellényeseknek és nagymellényűeknek egyaránt. A legújabb kommunikációs trükkök egyike: Macron is sárgamellényesnek nevezi magát.

Ha Európa „alsó fele” nem tart a sárgamellényesekkel, ha a történteket egy ország puszta magánügyének tekinti, ha a közvélemény mindenhol nem jelzi legalább szimpátiáját, együttérzését, hát utolsó esélyeinek egyikét játssza el. Európa minden országa a belföldi és külföldi milliárdosok játékszerévé válik, akik tologatják őket kényük és kedvük befektetői sakktábláján, mint részeg világbajnokok fehér-fekete bábuikat.
 

(folytatjuk)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 711
szavazógép
2019-05-18: Kitekintő - :

Surján László: Fülkeforradalom a Kárpát-medencében

Mostanában gyakran nekem szegezik a kérdést: mi lesz a választásokon? Szívesen kitérek a válasz elől azzal, hogy rámutatok a közöttem és az óbudai jósnő közötti különbségre. De vannak jelek. Jelek, amelyek arra utalnak, hogy elsöprő győzelmet arat majd a Fidesz–KDNP-lista.
2019-05-18: Élő múlt - Ferenczes István:

Veszedelmekről álmodom / 10.

Ha háború, hát háború, ejsze lassan vége lesz, de jó lenne valami hasznot húzni belőle. Személyemben megszületett az első fiú unoka Laci nagytata legnagyobb büszkeségére. A gyermek hozta az egyik keresztnevét, mert Szent István napján született, és kapta az apjáét – a nagyapjáé már nem fért be az anyakönyvbe –, a háború végi zűrzavarban, de leginkább a nem mindennapi dínomdánomokban december 26. helyett 1945. január 1-jére írják be még az egyházi anyakönyvbe is.