Nem kedvelem az ilyen jeleket, mert otthon maradásra ösztönöznek, ami mandátumvesztést okozhat, és az alacsony részvétel mandátumhoz juttathat csekély támogatottságú pártokat. Sokan felvetik, hogy ezek a felmérések manipuláltak. Nem zárom ki, hogy kisebb torzítások előfordulnak, de a közvélemény-kutatók a piacról élnek, hibás felméréseik megrendeléscsökkenést okozhatnak, azaz önérdekük, hogy a lehető legpontosabb adatokkal álljanak elő.

Az adatokat, amelyekre az alábbiakban támaszkodom, nem „baráti szervezet” mérte fel, hanem a liberális Politico, és nem egy cég adatait hozza, hanem országonként többekét átlagolja. Az európai választásokon a népszerűség ismeretében a mandátumszámot nagy pontossággal meg lehet mondani, így nemcsak arról tudunk beszélni, hogy ki lesz a választás győztese, hanem arról is, hogy milyenek lesznek az erőviszonyok a választások után.

Nézzük először, hogy milyen összetételű parlament várható.

Május 9-én úgy látszott, hogy a néppártnak 169, a szocialistáknak 149 képviselőjük lesz, azaz 58 képviselő hiányzik a többséghez. A következő öt évet az fogja megszabni, hogy ki lesz a harmadik partner. Lehetnek a liberálisok, lehetnek a már most Salvini körül tömörülők vagy akár a konzervatívok. Persze, mindenki hangoztatja, hogy nincs szó koalícióról, minden frakció szabadon dönt arról, hogy miről hogyan szavaz, csak egy technikai egyeztetésre van szükség, hogy legyen vezérkara a parlamentnek s legyen elnöke az Európai Bizottságnak. Ez szépen hangzik, de az elmúlt évek tapasztalata éppen az, hogy a néppárt rendre azokhoz idomította a maga szavazatát, akikkel megegyezett a vezető tisztségekről. Ezért veszítette el az arculatát.

Ennek fényében értékelődik fel a Fidesz–KDNP-lista. A jelen állás szerint a néppártban a magyarok lehetnek a harmadik legnagyobb erő. Ha pedig tovább szűkülne a szocialisták és a néppártiak közötti olló, s ha Orbán nem egyedül távozna, akkor veszélybe kerül a néppárt első helye.

A sajtó tényként kezeli, hogy a Fidesz távozik. Erre utal több néppárti politikus nyilatkozata, ideértve Daul urat, a néppárt elnökét is. Azt gondolom, hogy okosabb arra támaszkodni, amit Orbán Viktor mond. Ő a néppárthoz tartozónak tekinti a Fideszt, de hibának tartja az évek óta balra kötött együttműködést, és ami ezzel együtt jár: a migráció támogatását. Ha a néppárt elég erős lesz és elég bátor is, hogy jobbra nyisson, ahogy azt a szavazók kikényszerítették például Ausztriában, akkor nincs ok a távozásra. Ha azonban a néppárt továbbra is a megszokott és láthatóan szavazatvesztéssel járó csapáson akar haladni, nem sok teteje van követni őket a semmibe. Ennek fényében nézzük meg a magyarországi helyzetet: a Politico számításai szerint a Fidesz–KDNP 15 mandátumra számíthat, a Jobbik, az MSZP és a DK kettő-kettőre. A Momentum alulról súrolja a küszöböt. A 15 kormányoldali mandátumra épp ezért még „nem vennék mérget”, a Momentum áteshet a küszöbön, és akkor alighanem a Fidesz mandátumszámát csökkenti.

Ez a választás nem csak a kiugró kormánypárti siker reménye miatt érdekes. Soha magyar választónak nem volt még esélye arra, hogy az egész európai politikai térképre kiható döntést hozzon. Márpedig előállhat egy olyan helyzet, hogy a Fidesz vagy ráveszi a néppártiakat a migrációellenes politikára, vagy megerősíti a migrációellenes, nemzetek Európáját jelentő csoportot. Mindkét változat fordulatot jelent Európában. Erre Orbán Viktor akkor lesz képes, ha valóban elsöprő támogatás áll mögötte. Más szavakkal: nem a Brüsszelbe kiküldendő képviselők számáért, hanem egy biztonságosabb Európáért kell részt vennünk a szavazáson. Tehát nem az a kérdés, hogy mi lesz a választáson, hanem hogy a választások után merre megy Európa. Meg tudjuk-e őrizni legalább ezt a mi kedves Közép-Európánkat – ideértve a három tenger országait, vagyis a Balti-tenger, az Adria és a Fekete-tenger háromszögét – biztonságos helynek gyermekeink és unokáink számára?

Ellene lehet vetni ennek a gondolatmenetnek, hogy arra nincs esély, hogy a migrációt ellenző és szuverenista pártoknak többségük legyen az Európai Parlamentben. Ez jogos észrevétel, de az irányváltáshoz erre nincs is szükség. Elég, ha a szuverenisták megkerülhetetlen erőt alkotnak. Hogy ebben a változásban osztanak-e nekünk, magyaroknak lapot, azt most – történelmünk folyamán ritka pillanat – nem mások, hanem mi, magyar szavazók döntjük el.

Végezetül nézzünk körül szűkebb hazánkban, a Kárpát-medencében. A néppárti frakció szabályzata nem tette lehetővé, hogy a Szlovákiában és Romániában megválasztott magyar képviselők a magyarországiakkal együtt alkossanak egy nemzeti delegációt, de azt azért világossá tettük, hogy a magyar delegáció voltaképp nagyobb, mint a látszat. Ciklusonként változóan 3–5 többletről lehetett beszélni. A mostani előrejelzések sajnos nem sok jót ígérnek. Legutóbb Szlovákiából két magyar képviselő volt, minkét pártból egy-egy. Az előrejelzés szerint most egy sem lesz. Két erdélyi képviselőnk is volt, a felmérések most egyet sem igazolnak. Ugyanakkor mindkét országban látok esélyt arra, hogy a magyar választók rácáfoljanak a felmérésekre. Míg a magyarországi választási részvételnek – mint láttuk – Európa-politikai jelentősége is van, Szlovákia és Románia esetében kisebbségvédelmi esélyt szalasztunk el, ha nem lesz ezeknek a magyar közösségeknek európai képviselője. Most nem azon kellene tépelődni, hogy az adott párt hogyan szerepelt a belpolitikában, hanem azt kellene elérni, hogy legyen szószólónk kisebbségi ügyekben az európai fórumon is. Ha a magyar választó egy pártot akar büntetni a távolmaradással, voltaképp magát és a maga egész közösségét bünteti.

Mindezekre tekintettel a magyar nemzet minden tagjának, akinek európai szavazati joga van, ott a helye az európai választásokon. Itt az ideje a második, immár Kárpát-medencei fülkeforradalomnak.

(A szerző az Európai Parlament volt alelnöke)