Női kosárlabda, Nemzeti LigaAz ötödik meccs dönt a bajnoki címről

2019. május 18., szombat, Sport

Sepsiszentgyörgyön dől majd el a 2018–2019-es női kosárlabda Nemzeti Liga bajnoki aranya, miután a címvédő Sepsi-SIC együttese elbukta az egyik fél három győzelméig tartó döntő második szatmárnémeti összecsapását is, és így a helyi VSK 2–2-re módosított a párharc állását. Zoran Mikes tanítványai úgy veszítették el 59–56 arányban a találkozót, hogy hétpontos előnyük is volt, mezőnyből messzemenően pontosabban dobtak, mint ellenfeleik, és a mérkőzés 34. percében öt személyi hibával kipontozódott a házigazdák 32-es számú játékosa, Brittany Denson. A szatmári együttes szombati sikeréhez többek között kellett Oláh (Orosz) Andrea extra teljesítménye is, aki a mezőny legeredményesebb játékosakét a 18 pontjából 12-t triplából szerzett. A finálé mindent eldöntő ötödik összecsapását kedden 19 órától a Sepsi Arénában rendezik meg.

  • Fotók: Miska Brigitta
    Fotók: Miska Brigitta

Az újra győzelmi kényszerben pályára lépő Szatmárnémeti VSK csapatánál most Promise Amukamara, Kádár Annamária, Andreea Huțanu, Andra Mandache és Brittany Denson kezdett, míg a túloldalon Zoran Mikes az utóbbi időben már megszokott csapatával – Annemarie Gödri-Părău, Demeter Nóra, Jovana Pašić, Marina Solopova és Kristina Higgins – vágott neki a döntő negyedik összecsapásnak.

A hazai gárda támadhatott elsőnek, ám Mandache és Denson kísérlete kimaradt, majd Demeter leszedett labdájából már a zöld-fehéreken volt a sor. Sajnos, lányaink elpuskázták a lehetőséget, hiszen lejárt a támadóidejük. Amukamara kihagyott ziccere után ismét a mieink támadtak, s Solopova indította be a pontgyártást (0–2). A folytatásban itt is, ott is több ziccer is kimaradt, amíg Amukamara triplájával a VSK vezetett (3–2). Higgins büntetőivel újra előnybe került a bajnokcsapat, de Denson gyorsan válaszolt (5–4). A következő percek már Zoran Mikes tanítványairól szóltak, akik összehoztak egy 8–0-s rohamot, és úgy tűnt, hengerelni fog a Sepsi-SIC (5–12)… A nyitó negyed utolsó pontjait Denson szerezte, aki értékesítette a javára megítélt két büntetőt (7–12).

A második játékrész Matea Tavic kosaraival rajtolt (10–12), majd Angelika Slamová is pontozott (10–14). A következő percben a határ mentiek kiegyenlítettek 14-re, ám lendületüket szentgyörgyi időkérés törte meg. A rövid szünet jót tett a háromszékieknek, akik gyorsan megléptek (14–19), ám Amukamara öt pontjának köszönhetően újra döntetlenre állt a párharc (19–19). Solopova a büntetővonalról szerzett két pontot, de a kispadról jó érkező Oláh megszerezte a három egymás utáni triplájából az elsőt, és máris előnybe került a VSK (22–21). Higgins kétpontosára Amukamara felelt (24–23), majd Oláh újabb két hármasa közé Gödri-Părău is beszűrt egy triplát (30–26). Az első félidő utolsó két perce ádáz csatát hozott, mindkét együttes szerzett kosarat, és 33–30-as állásnál vonultak szünetre a csapatok.

 

 

A harmadik negyed elején kétszer is pontoztak a zöld-fehérek (33–34), majd Tavic megszerezte csapata ötödik hárompontos kosarát, és a VSK máris előnybe került (36–34). A folytatás a hazai együttesről szólt, amelynek a 6–7 pontos előnye állandósulni látszott (48–42). Az utolsó tíz percet Huțanu duplája nyitotta meg (50–42), ám több kihagyott támadás és hiba után a 35. percre a Sepsi-SIC-nek sikerült feljönnie 3 pontra (52–49). Időközben kipontozódott a szatmári csapatból Denson, ez pedig szárnyat kellett volna adnia a mieinknek… Sajnos ahelyett, hogy még közelebb kerültünk volna vendéglátóinkhoz, kétszer is szabálytalankodtunk Mandachével szemben, aki biztos kézzel értékesítette büntetőit (55–49). Ezt követően Higgins adott el egy labdát, kimaradt Sipos tripla, Higgins dupla kísérlete, és ekkor már az idő ellenünk dolgozott.

A 37. percben a szentgyörgyiek edzője magához hívta tanítványait, akik a time-out után felzárkóztak 2 pontra (55–53). Ekkor a szatmáriak kértek időt, majd Oláh értékesítette Amukamara gólpasszát (57–53). Az utolsó egy percben sokat állt a játék, s Tavic és Solopova büntetői után 58–54 volt az állás. Huszonhat másodperccel a vége előtt SIC-es időkérés következett, Zoran mester pedig higgadtságra biztatta lányait. Ennek ellenére Higgins faultolt, de szerencsénkre Kristina Baltić kihagyta mindkét büntetőt. Már csak négy másodperc volt hátra, amikor Gödri-Părău pontozott (58–56), majd gyorsan szabálytalankodott is Amukamarával szemben. A szatmári nem hibázott, de már nem maradt idő egy újabb szentgyörgyi támadásra és a Sepsi-SIC roppant szoros véghajrában 59–56-ra kapott ki ismét a Szatmárnémeti VSK otthonában.

A mérkőzés legjobbja ezúttal a piros-fehérek játékosa, Oláh lett, aki 18 ponttal vette ki részét a VSK szombati diadalából. Tőlünk Solopova és Higgins 14–14 ponttal zárta a mérkőzést, a döntő pedig visszaköltözik Sepsiszentgyörgyre.

 

 

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, döntő – 4. mérkőzés: Szatmárnémeti VSK–Sepsi-SIC 59–56 (7–12, 26–18, 15–12, 11–14) Szatmárnémeti, Both Katalin Sportterem. Több mint 400 néző. Vezette: Ciprian Stoica, Șerban Rașoga, Máté András Stretea. Szatmárnémeti VSK: Amukamara 12/3, Kádár, Mandache 3, Denson 12, Huțanu 2–Lloyd, Pane, Uiuiu, Oláh 18/12, Tavić 12/6, Pop, Baltić. Edző: Miguel de Jesús López Alonso. Sepsi-SIC: Pašić, Demeter 8, Solopova 14, Gödri-Părău 9/3, Higgins 14–Mîrne-Nagy, Șipoș, Topuzović 3, Slamová 8, Kovács. Edző: Zoran Mikes. Kipontozódott: Denson (34.)

Legutóbb a 2014–2015-ös szezonban volt arra példa, hogy öt mérkőzésre volt szükség a bajnoki cím eldöntéséhez: akkor a Sepsi-SIC a Szabó Kati Sportcsarnokban megnyerte mindkét hazai meccsét a Târgoviște ellen (66–65 és 68–63), majd kétszeri hosszabbítás után veszítette el a párharc harmadik találkozóját (77–79). Ezután a târgoviștéi csapat hozta a finálé negyedik meccsét (68–56), és sorsdöntő szentgyörgyi összecsapáson két negyedet megnyerve bizonyult jobbnak (65–72). Reménykedünk abban, hogy most ez a forgatókönyv elmarad, és lányaink három idegenben megnyert bajnoki cím után a negyediket már hazai környezetben biztosítják be. Hajrá, Sepsi-SIC!

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1370
szavazógép
2019-05-20: Kitekintő - :

Kezdődik a szavazás az Európai Unióban

Csütörtöktől vasárnapig tartják az Európai Parlament (EP) tagjainak választását, a tagországok többségében vasárnap lesz a voksolás, de Hollandiában és Nagy-Britanniában már csütörtökön az urnákhoz járulnak a választók.
2019-05-20: Sport - :

Kikapott a Puskás ‘87 és az OSK (Minifoci)

Két meglepetésgyőzelemmel ért véget a sepsiszentgyörgyi öregfiú minifoci-bajnokság 19. fordulója, miután az éllovas és címvédő Puskás ’87 egygólos különbséggel kapott ki a középmezőnyt erősítő Amicii csapatától, míg a negyedik helyezett OSK fejet hajtott az utolsó előttivé előlépő Autofin előtt.