A bohócot hazahozzák

2019. május 20., hétfő, A múlt hét
Kuti János

Már azt hittük, hogy meghalt Mátyás, leváltották Laura Codruţa Kövesit és oda az igazság(szolgáltatás), de lám, mégsem, mert úgy néz ki, legalább egy nagy kaliberű csalót, a volt konstancai polgármestert, Radu Mazărét mégiscsak börtönbe vetik idehaza. Miután meghalt Mátyás (de különösen száz év óta) mi is kereshetjük igazságunkat, mert a román igazságszolgáltatás nekünk igen szűkmarkúan mér. Csak ellenünk bőkezűen.

Amióta viszont Kövesit kirúgták, a bűnözők, de az ártatlanul meggyanúsítottak is nyugodtabban aludhatnak. Különben is nem csoda, ha a korrupcióellenes főügyésznőt lecserélték, hisz az őt kinevező elnök, Traian Băsescu múlt pénteken elárulta, hogy „2015-ben megbolondult. A hatalom bolondította meg”. De ugyanakkor támogatja, hogy egy hatalmas európai uniós állásba, az európai főügyészi tisztségbe kerüljön, és nem azért, mert Kövesi, hanem azért mert román. (Vagy abban reménykedik, hogy hálából ő majd nem halásztatja ki Băsescu hullámsírban nyugvó hajóit, dossziéival együtt?). Szerinte azért Kövesinek ez a nagy külföldi támogatottsága, mert miközben az itthoniakat támadta, nem nyúlt hozzá a külföldi cégekhez, „mintha csak a románok loptak volna egyedül”. Példaként megemlítette az észak-erdélyi autópálya építését elnyerő és soha meg nem építő Bechtelt.

De most mégis, mintha idehaza mozdulna valami. Igaz a mondás, hogy új seprű jól seper, még akkor is, ha csak ideiglenes seprű, mert lám, a legújabb, ideiglenes igazságügyi miniszter, Ana Birchall elérte azt, amit elődei nem. Haza tudja hozatni a kilenc évre elítélt Mazărét, pedig már azt hittem, hogy királlyá választják Madagaszkáron, mint Benyovszky Móricot 1776-ban. Konstanca koronázatlan királya, a vád szerint, többek közt nyolcmillió eurót és nyolcmillió lejt kapott cégektől, és ő visszaélve hatalmával – ellenszolgáltatásként – különféle törvénytelenségeket követett el. Közben még Konstancán alattvalói nagy megelégedésére bohóckodott is, mindenféle jeles személyiségek szerepében tetszelegve, ezért háromszor is újraválasztották polgármesternek. Mazăre úr, aki az igazságügyi szervek áldozatának tarja magát, valószínű ismeri Benyovszky Móric történetét, akit Mária Terézia igazságtalanul megfosztott birtokaitól és száműzte birodalma területéről. Benyovszky kalandos élete során többször is fogságba esett, de neki is sikerült megszöknie. Végül a császárnő rehabilitálta, és 1778-ban magyar grófi méltóságot adományozott neki.
A konstancai szélhámost nem száműzték, hanem maga szökött meg kilencéves börtönbüntetése letöltése elől, egyenesen Madagaszkárra. Abban is reménykedhetett, hogy megmenekül ugyanúgy, ahogy szökött fegyencjelölt társa, Sebestian Ghiţă Belgrádban, akit nem adtak ki, vagy megszabadul a börtöntől, mint a Costa Ricán üdülő szépasszonyok – Elena Udrea és Alina Bica. Mazăre nem kótyavetyélte el nagy nehézségek árán összecsalt milliócskáit, hanem jó üzletet hozott össze Madagaszkáron. Csak a tavaly több százezer eurót fektetett be, hogy ottani, már meglévő üdülőjét kibővítse. A télen felavatta Madagaszkár legnagyobb fürdőmedencéjét. De az új miniszter asszony, úgy látszik, haragszik rá, és két nap alatt hitelesen lefordíttatta a 600 oldalas dossziéját, át is adta a madagaszkári hatóságoknak. Az ilyen jelentős személyiségek körül rögtön legendák kezdenek keringeni. Így már azt is rebesgették, hogy megszökött Madagaszkáron a börtönből, ahová az Interpol körözése miatt egyelőre hat napra zárták be. De ezt rögtön cáfolta Birchall asszony, sőt, azt is közölte, hogy Mazăre beletörődött sorsába, büntetése letöltésébe. Ha Madagaszkár Köztársaság el is tudja kobozni Mazărétől ottani eddig megvalósított beruházásait, azt elképzelni sem tudom, hogy Románia azokat miként tudja áttelepíteni a román tengerpartra. Mazăre abban reménykedhet, hogy idehaza valamelyik igen rossz börtönkörülményeket biztosító büntetés-végrehajtási intézménybe kerül, így büntetése lerövidül, sőt, beperelve az államot, a végén a rossz lakhatási körülmények miatt még kártérítésre is számíthat. Netán megír néhány könyvet, és ha leütik a vizsgálati fogságát, akkor alig kell ülnie.

Aztán ha kiszabadul, akkor – mint mondta –,  visszatér Madagaszkárra. Lehet abban reménykedik, hogy ott előbb-utóbb mégiscsak királlyá választják, mint Benyovszky Manót.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2019-05-20: Belföld - :

Új fejezet kezdődik (Erdélyi Gazdaságfejlesztési Program)

A magyar állam által finanszírozott Erdélyi Gazdaságfejlesztési Program új fejezetét jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton a Maros megyei Sáromberkén.
2019-05-20: Közélet - Matekovics János Zoltán:

A művész, aki az ég felé tekint (Căbuz Andrea kiállítása a Lábas Házban)

„Mindig azt próbálom megjeleníteni, ami megjeleníthetetlen, hangulatokat, az atmoszférát, energiát, ami körülvesz” – vallja Căbuz Andrea Marosvásárhelyen született fiatal festőművész, akit Vécsi Nagy Zoltán, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője köszöntött péntek délután. A művészt és a tizenhét kiállított olajfestményt Berze Imre székelyudvarhelyi szobrászművész méltatta.