Borsodi L. László költő, irodalomtörténész, tanár váltja Lövétei Lázár Lászlót a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztői tisztségében.
Az új főszerkesztő kifejtette, jól működő struktúrát vesz át, ezért számottevő újítást nem tervez. Elképzelései között szerepel újabb fiatal szerzők megszólítása, a tanulmány és kritika rovat változatosabbá tétele. Szeretne feltámasztani egy-két rovatot, például a székelyföldi sportélet lenyomataként működő Mens sanát, valamint a híres székelyföldi pedagógusokat bemutató Alma matert.
Középtávú tervei közt szerepel a nagyobb médianyilvánosság: az internetes közösségi terekben való jelenlét, valamint a folyóirat honlapjának megújítása révén. Igyekszik rendszeressé tenni a lapszámbemutatókat (meghívott szerzők közreműködésével), illetve fontosnak tartja a középiskolákban való jelenlétet, mert az biztosíthatja a folytonosságot.
Borsodi L. László 1976-ban született Csíkszeredában, a Márton Áron Főgimnáziumba járt, majd elvégezte a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán a magyar–angol szakot. Egykori középiskolájában irodalmat tanít, számos erdélyi és magyarországi folyóiratban közölt, közel tíz kötete jelent meg.
Lövétei Lázár László azzal magyarázta visszavonulását, hogy a kilenc év, amíg főszerkesztője volt a Székelyföldnek, sokat kivett belőle, elsősorban az adminisztratív munka révén. Van egy három évre szóló alkotói ösztöndíja, arra és a versírásra szeretne koncentrálni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.