Az ukrán parlament tegnapi rendkívüli ülésén még csak napirendre sem vette a két napja beiktatott elnök, Volodimir Zelenszkij által beterjesztett törvényjavaslatokat.
Leszavazták a képviselők, hogy napirendre kerüljön az a választási jogszabályokat módosító javaslat, amelyben az államfő kezdeményezte az áttérést a vegyes rendszerről a tisztán pártlistásra, valamint az ötszázalékos parlamenti bejutási küszöb leszállítását három százalékra. Az indítvány tárgyalását mindössze 92 képviselő támogatta a szükséges 226 helyett. Nem tűzték napirendre a választási folyamat során zajló közbeszerzésekről szóló előterjesztését sem, mivel emellett is csak 127 képviselő szavazott. Megvitatandó kérdés hiányában Andrij Parubij házelnök berekesztette az ülést, a következőt május 28-ra hívta össze.
A választások rendjéről képviselők egy csoportja alternatív javaslatot terjesztett be. Az elnöki javaslatban a korábbi ígérettel ellentétben nem nyílt pártlista, hanem úgynevezett zárt pártlista szerepel. Az utóbbi esetében a jelöltek sorrendjét az adott párt határozza meg a listáján. A nyílt listás választásnál viszont a választó nemcsak pártra, hanem annak egy konkrét jelöltjére is szavazhat, így befolyásolhatja a jelöltek sorrendjét a pártlistán.
Az előterjesztés indoklása szerint azért döntöttek a zárt listás választás mellett, mert az előrehozott választásokig meglévő két hónap alatt ez a kivitelezhetőbb megoldás. Ezzel azonban a parlamenti képviselők egy része nem értett egyet, ragaszkodnak a nyílt listás választáshoz, és erről saját előterjesztést nyújtottak be.
Elemzők ugyanakkor úgy vélik, mindez azt mutatja, hogy a jelenlegi parlamentben valójában továbbra sincs meg az akarat a választási rendszer megváltoztatására.
Ruszlan Sztefancsuk, az elnök parlamenti képviselője kijelentette, hogy a képviselők felrúgták az előző napi egyezséget. Szavai szerint azt szeretnék elérni, hogy megszabaduljanak végre az egyéni képviselőktől, ezért készek voltak engedményt tenni, és lemondtak a nyílt pártlistáról, holott ők is amellett vannak. „Gondolom, hogy lesznek még külön konzultációk vagy tárgyalások, de ma annak lehettünk a tanúi, hogy még nem tudunk beszélni egymással” – tette hozzá.
Ruszlan Rjabosapka, az elnöki hivatal helyettes vezetője újságíróknak azt mondta, hogy nyilvánvalóan a jelenleg hatályos választási törvény alapján zajlanak majd az előrehozott választások, azaz a képviselők egyik fele pártlistáról, a másik fele egyéni jelöltként kerül a parlamentbe.
Az egyéni választási körzetek megszüntetésének támogatói egyébként amellett érvelnek, hogy a csak listás választási rendszer tisztább, demokratikusabb helyzetet teremt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.