A kérdésfelvetés indoklása: az Európai Unió szakosított intézményei nemcsak figyelemmel követik, de közbe is lépnek (bírságolnak), ha elítéltek, tolvajok, bűnelkövetők emberi jogai csorbulnak Romániában, miközben az EU akkor sem avatkozik közbe, ha a magyar kisebbség emberi jogait lábbal tiporják. Ez a szomorú tétel immár sajnos kötetre való konkrét példával bizonyítható, de helyszűke miatt az alábbiakban csak néhány újabb keletűvel szemléltetem.

* Alexandru Mălăncuş vaslui-i közlekedési rendőrnek egy április első napjaiban született (igaz, még „csak” alapfokú) bírói ítélet nyomán 1000 lej kártérítést kell fizetnie egy lopás közben általa tetten ért fiatalembernek. Hogy miért? Miközben gyalogosan bekísérte a rendőrségre a tolvajt, egy helyi portál újságírója lefényképezte őket, és a fotót meg is jelentette. Erre a tolvaj becsületsértési pert indított a rendőr ellen a következő indoklással: a rend őre megalázta őt, és a jó hírnévhez való joga is sérült. Lelki sebeinek borogatására 100 ezer euró kártérítést kért, amiből a bíróság „csak” 1000 lejt ítélt meg. Az összeget a tolvajt lefülelő rendőrnek a vaslui-i rendőr-főkapitánysággal közösen kell kifizetnie...   

* A következő tudnivalóval szintén április elején gazdagodhattunk szellemiekben. A Fehér megyei rendőrség 2,8 millió lej ráfordítással felújított egy 15 szobás, 30 férőhelyes fogházat, amelynek épületében klubhelyiség, intimszoba (ahol a rabok nemi életet élhetnek), orvosi rendelő is helyet kapott, továbbá telefonfülkék, kihallgatószobák, és olyan helyiségek is, ahol a fogvatartottak ügyvédekkel, pszichológussal, lelkésszel, jogvédővel, külföldiek esetében tolmáccsal vagy diplomatával találkozhatnak. A tulajdonképpeni fogdaszobákban többek között televíziót, légkondit, fitneszgépet is szereltek…

* A harmadik esetről március végén értesülhettünk. Az Európai Emberi Jogi Bíróság elítélte Romániát, és erkölcsi kártérítés címén 2000 euró kifizetésre kötelezte az államot, amiért Marian Flămânzeanu számára fogsága idején nem biztosította az oktatáshoz való hozzáférés jogát. A lopás miatt szabadságveszésre ítélt Flămânzeanu büntetését előbb a rahovai büntetés-végrehajtási intézetben töltötte, ahol elvégezte a harmadik és negyedik osztályt. Ezt követően áthelyezték Jilavára, ahol hiába kérvényezte több alkalommal is, hogy folytathassa tanulmányait, ezt nem tehette meg, mert bár a fogda egyeztetett az illetékes tanfelügyelőséggel, elegendő számú jelentkező híján nem indítottak osztályt. Az elítélt panaszt tett, az Európai Emberi Jogi Bíróság értékelése szerint pedig a román hatóságok nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy ügyére megoldást találjanak…

Igaz, a fentebb ismertetett három eset közül az első kettőben hazai elmék döntöttek. De – miután Romániában korábban nemigen születtek hasonló döntések – nyilvánvalóan azért így, mert „vigyázó szemüket” Brüsszelre, Strasbourgra vetették közben…

Tehát a börtönlakók számára ilyen és még sok más hasonlóan kedvező változást hozott Románia európai uniós tagsága. No és nekünk, itteni magyaroknak?
Romániát 2007-ben fogadták be az EU-ba. Előtte elsősorban különböző csatlakozási szerződésekben, de a valóságban is bővültek az emberi jogaink, hiszen akkoriban mindenáron bizonyítani kellett, hogy az ország megfelel bizonyos elvárásoknak, követelményeknek. Még a csatlakozás után is szabadabbaknak vagy legalább kevésbé jogfosztottaknak érezhettük magunkat. Egy ideig. Addig, amíg Bukarestben fel nem ismerték: Európa nyugati felében magától értetődőnek gondolják, hogy ha valamit vállalnak, azt be is tartják, ezért elmulasztottak ellenőrzési, illetve büntetési mechanizmusokat kialakítani a vállalásaikról „megfeledkező” tagállamok helyes útra terelése céljából. Így aztán, ha a kisebbségek képviselői Brüsszelbe mennek panaszkodni, közbeavatkozás, segítség helyett mindig ugyanazt a választ kapják.

A kisebbségvédelem nem az uniós intézmények, hanem a tagállamok hatáskörébe tartozik. Mivel pedig nem illetékes, Brüsszel ilyen panaszok esetén nem is lép közbe.

Amint Bukarestben megértették, hogy (a hazai gyakorlattal ellentétben) az unió tisztségviselői ezt nem csak úgy mondják, hanem komolyan is gondolják, az elmélet maradt, ám a gyakorlat megváltozott. Hogy miként? Íme erre is néhány példa, szintén csupán az újabb keletűekből.

* Április második hetében a marosvásárhelyi ítélőtábla közel 100 ezer euró bírsággal sújtotta Korond polgármesterét, az ürügyként használt jogi csűrcsavaroktól eltekintve lényegében azért, mert Katona Mihály a helyi polgármesteri hivatal homlokzatára magyarul íratta ki, hogy Községháza. Ez az ítélet nemcsak a kiszabott összeg brutális volta miatt vérlázító, hanem azért is, mert annak ellenére született, hogy hasonló magyar feliratok használatát egyetlen európai vagy nemzetközi megállapodás, illetve romániai törvény sem tiltja!

* Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) 2000 lej bírságot szabott ki Laczkó-Albert Elemérre, Gyergyóremete polgármesterére, mert az önkormányzat csak magyarul jelenteti meg a község havilapját. Indoklás: azáltal, hogy a lapot nem jelentette meg román nyelven is, „hátrányos megkülönböztetésben” részesítette a község román nemzetiségű lakóit. A 2011-es népszámlálás alkalmával Gyergyóremetén a számlálóbiztosok 6165 lelket írtak össze, akik közül 46-an vallották magukat románnak. Az itt élők 0,8 százaléka román, 99,2 százaléka magyar. A lapot a 6119 magyar lakos számára 1000 példányban jelentetik meg, az arányok betartásával a 46 román lakos számára 7–8 példányt kellene nyomni belőle. A fordítással járó többletkiadások miatt valószínűleg inkább a magyar változat megjelentetéséről is lemondanak. Amúgy a község román lakosai kiválóan beszélnek magyarul, és nem ők igényelték, hogy a helyi lap románul is megjelenjen…

* December 30-án Nagyváradon egy 21 éves lány megpróbálta felgyújtani az RMDSZ Bihar megyei székházára kitűzött magyar zászlót, amit egy fiatalember megakadályozott. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) feljelentést tett és 42 642 lej kártérítést igényelt. Azért éppen ennyit, mert korábban ennyire büntették meg Péter Ferencet, amiért Szováta polgármestereként a városházára kitűzte a székely zászlót. A nagyváradi zászlógyújtásos esetről filmfelvétel készült, amelyet a rendőrség már másnap megkapott, a tettest mégis csak februárban sikerült azonosítani. Az ügyészség nemrég közölte, hogy megszüntették az eljárást az ügyben. Az indoklás legsajátságosabb része: a magyar zászló ellen irányult támadás kivizsgálását és megbüntetését nem tekintik közérdeknek.

Summa summarum: az unió kiáll a bűnelkövetők emberi jogaiért, de nem foglalkozik a magyar kisebbség jogainak a védelmével. Ilyen körülmények között, ha emberi jogokat akarunk magunknak Romániában: rabok legyünk vagy magyarok?

Boros Ernő