Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Petre M. Iancu: Az EU jövője és az évezred kihívásai

2019. május 25., szombat, Kitekintő

Melyek pillanatnyilag a nagy kihívások az Európai Unió és az emberiség számára? Yuval Harari (fotó), az egyik legnépszerűbb kortárs „jövendölő” három nagy kockázatot lát: a nukleáris háborút, a klímaváltozást és a technológiai forradalmat.

Harari azt reméli, hogy a következő 15 évben is fennmarad az Európai Unió, melyet – a ritka interjúi közül legutóbb az Euronewsnak adottban – a Vén Kontinens „békéje és jóléte számára fontos”-nak nevezett. De Harari rendelkezik elég történelmi információval és az azok feldolgozásához szükséges ésszel, hogy felfogja, nehéz „ekkora dimenziókban jósolni”. Nevezetesen az EU azon képességét illetően, hogy túlélje a válságokat, melyeken áthalad. Véleménye szerint csak az előre látható, hogy a „váratlan beavatkozik a történelembe”, például az 1989-es kelet-európai forradalmak formájában.

A jeruzsálemi Héber Egyetem történészének különösen a technológia szférájában zajló paradigmaváltás okoz gondot. A befolyásos izraeli gondolkodó, az egyik leginkább tisztelt kortárs szerző ezzel kapcsolatosan különösen a mesterséges intelligenciával és a biotechnológiával járó kockázatoktól tart. Harari jogosan tartja riasztónak azt a veszélyt, hogy az ilyenfajta intelligencia és a biotechnológia ellenőrizetlen fejlődése „lerombolja azt, ami az embert jelenti”. Véleménye szerint a felmerülő dilemmákból csak a globális együttműködés útján lehetne kijutni.

Ezzel szemben mit tapasztalunk? Jól hangzik a „globális együttműködés”, de az utóbbi hét évtizedben látványos kudarcokhoz és tévelygésekhez vezetett. És súlyosakhoz. Történészként és izraeliként éppen Hararinak kellene ezeket jól ismernie.

Az ENSZ-ben az úgynevezett együttműködés nagyrészt csak alibinek bizonyult a – nem utolsósorban antiszemita – gyűlölet és terror agendáinak a valóságba történő átültetéséhez. Nem kevés zsarnokság hamarabb befejezte volna szerencsétlen létezését, az elnyomással és a véres uralkodásokkal egyetemben, ha – a világszervezeten keresztül – nem élvezhették volna a Putyin Oroszországához hasonló báránybőrbe bújt farkasok vétójogát.

Nem kevésbé notórius az EU végzetes békülékenysége és önlejáratása a saját sokat hangoztatott értékeihez való kötődése terén. Íme, miért csökkent jelentősen a nacionalizmusba visszaeséstől való félelem. Melynek vitathatatlan az európai újraerősödése.

Harari jól látja a jelenség mindkét felét. A nacionalizmus „pozitív aspektusában” arra késztet „több millió idegent, hogy egymással foglalkozzanak és együttműködjenek”. „Veszélyes” szakaszában az „idegengyűlöletet” táplálja. De az izraeli történész, figyelemre méltó módon, nem ebben a „rossz részben” látja a nacionalizmus lényegét. Állítása szerint „a világ bizonyos részeit egymással szembefordító gondokat az okozza, hogy az emberek az idegenek gyűlöletére összpontosítanak ahelyett, hogy a honfitársaikat szeretnék”.

Ennek a jóérzésről tanúskodó megállapításnak a Romániára való alkalmazása annak megértését jelenti, hogy az állítólagos hazaszeretetéből oly nagy ügyet csináló ultranacionalista dragnióta kleptokrácia miért nem fog sohasem hazafinak számítani. Mert annak érdekében, hogy elrejtse igazi, a nemzetével szöges ellentétben álló érdekeit, a dragnióta rezsim csak a nem-románokkal szembeni gyűlöletet terjeszti, az ország igazi igényei iránti gondoskodást azonban nem.

E szemszögből nézve a dolgokat, nem kevesen a honfitársak iránti szeretetként határozzák meg a hazafiságot, szembeállítva a nacionalizmussal mint a többiek etnikumával vagy etnikumaival szembeni gyűlölet kifejezésével. Bárhogyan határozzák is meg, a nacionalizmus régi és közismert barát vagy esetenként ellenség. Sokak számára a kaput a legvérfagyasztóbb vissza­élések előtt szélesre táró újdonságok sokkal rémületesebbeknek tűnnek.

A mesterséges intelligencia például a biotechnológia újdonsága, mely elkezdett nagyon is toxikus gyümölcsöket szállítani nekünk. Ilyen a genetikai tervezés alapján kiválasztott és legyártott gyermek. Az emberiséget olyan fajtákra osztja, melyek – vagyontól függően – megengedhetik, vagy nem engedhetik meg maguknak a leszármazottak genetikai dizájnolását, nevezetesen a „genetikai tuningolást”, miként drága verdái esetében például a maffiózó.

Vagy a nem kevésbé gyűlöletes „kínai biometrikus karperec”, melyet a diákokra szerelnek, hogy mérjék az unalmi fokukat, vagy az álmosságukat, hogy aztán a pedagógus fegyelmezni tudja őket.

Magam is számos alkalommal bíráltam a kínai rendszer gyászos eredményeit. A világon sehol sem járnak előbbre felügyelet, értékelés és büntetés révén a polgár átlátszó és törhető üveggé változtatásában. Viselkedését teljes ellenőrzés alatt tartják az algoritmusok és a közösségi hálózatok, illetve az információs technológia által gyűjtött adatok elemzése nyomán.

Harari rátapint a lényegre, az ezzel a technológiával járó totalitárius veszélyt kiterjedtebbnek, vagy, hogy őt idézzem, „még az Orwell által elképzeltnél is szélsőségesebbnek” tekintve. Az ő világában a „felügyelet csak a külső világra vonatkozott”. Miközben a jelenlegi technológia az egyént éjjel-nappal megszakítás nélkül ellenőrizheti, a testi szintet is beleértve. Ezt a technológiát, figyelmeztet joggal Harari, „politikai célokra lehet használni”. Lehet? Harari rendkívül óvatosan fogalmaz.

Már nemcsak Kínában vagy Oroszországban használják régóta politikai célokra. Természetesen a technológia és a tudományos sikerek által okozott rémület és szorongás nem újdonság. Friedrich Dürrenmatt svájci író zseniálisan tematizálta ezeket a Fizikusokban, arra a felelősségre hivatkozva, aminek bármilyen tudományos eredménnyel együtt kellene járnia, de változatlanul hiányzik az őrült világunkból.

Márpedig Harari, aki a klímaváltozásról is véleményt mond, amihez úgy tűnik, nem rendelkezik elegendő szaktudással, a veszélyes technológiák „szabályozása” mellett érvel, az „ember megóvása céljából”. Ez szintén jól hangzik. De nem elég. Hiszen nem létezik olyan totalitárius rezsim, mely ne az ember „megóvására” hivatkozva indokolja meg a szabadság zsarnoki elfojtását, a terrort, a „szabályozásoknak” nevezett cenzúrát és a véres megtorló hadjáratokat.

Nem lett volna rossz, ha a Homo Deus szerzőjét, mely komor képet fest a „XXI. század vallásairól, melyek az eddiginél ismertebbeknél totalitáriusabb vallások”, explicit módon aggasztaná az általa említett jelentős kockázatok alapjánál elhelyezkedő fausti hiányosságot. Hiszen csak egy új „narratíva” hiányzik.

És jó „narratíva”. A hitnek a ráció ne­vében történt eltörlése az űr kitöltésére készteti a modern társadalmakat, Isten imádatát az ember bálványozásával he­lyettesítve, a benne lévő összes rosszal együtt. És a technológiáival hasonlóképpen.

(dw.com/eurocom.wordpress.com)

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 253
szavazógép
2019-05-25: Kiscimbora - :

Devecsery László: Az egerek szekere

Szalmatető, szalmaház,
benne vajon ki tanyáz?
ott laknak az egerek,
készítenek szekeret.
2019-05-25: Kitekintő - :

S. Király Béla: A Notre-Dame és a szégyen / 2.

Pénzügyi rövidzárlat és a gondviselés
Az abszurditás csúcsa: ha a főszékesegyház tetőzetét nem restaurálják, a tragédia elmarad. Egyelőre. Nem elszigetelt esetről van szó, csak a többiek nem kaptak ekkora nyilvánosságot, és jelentőségük sem vetekedett a keresztény Európa egyetemes jelképével. 1972-ben a nantes-i katedrálison kukorékolt a vörös kakas, 2013-ban a La Rochelle-i városháza, illetve a párizsi Szent Lajos-sziget Lambert Szállodája, 2016-ban pedig az auxerre-i katedrális égett meg.