Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Veszedelmekről álmodom / 11.

2019. május 25., szombat, Élő múlt

Szerencsével érkezett a kicsi magyar világ, a visszatért életkedvvel rögtön elhatározták, hogy új templomot építenek. A régi kápolnát 1942-ben bontják le, a romok anyagát valószínűleg az új templom alapjaiba verik bele. Igen ám, de valami történik a templomépítésnél. Az 1945 augusztusában indított munkanapló szerint a pálfalviak rossz, hanyag, szélhámos építőre szerződtek.

  • Péter Alpár rajza
    Péter Alpár rajza

A Bartis József pap bácsi kezeírását viselő munkanapló egy Ambrus János nevezetű vállalkozót említ, aki abbahagyta az építést, a templom és a torony fedél nélkül állt. Itt került be édesapám a képbe, mert a „nevezett vállalkozó gondatlanságából származó hibák és hiányok kijavítását és pótlását” el kell végezni, hogy a „község híveinek nemes áldozatkészsége hiába ne legyen”.

Jobb lett volna az egészet lebontani, s alapjaitól fogva újraépíteni – emlékezett évekkel később édesapám. Mert lám, mit ír a Domus 1943-ban: „A csíkpálfalvi templom építését már megkezdték, az alapozás és a falak a betonkoszorúig el voltak készítve. Ambrus János vállalkozó azonban alig pár emberrel dolgoztatott, így a munka lassan haladt. 300 köbméter fát, címül a vállalt összegbe belekötötten lassan elszállította, csak annyit hagyott meg, ami egy gyenge tetőzethez alig volt szükséges. Ez évben nem is került teljesen tető alá, csak a sekrestye lett befedve, és a szentély. A toronytetőzeten még az ácsmunkát sem készítették el. Így következett be a tél a félig kész templomra.” Egy oldallal arrébb a következőt olvasom: „Hanem a Pálfalv-i templom építését a vállalkozó nem akarja folytatni. Írásban felszólítottam, rá se hederített, kénytelen voltam az addig végzett munkáját felülvizsgáltatni. A vármegyei építészeti hivataltól kijött Bakó főmérnök és Antal segédmérnök, s a pálfalvi egyháztanács. Ambrus vállalkozó nem jelent meg személyesen, hanem ácsmesterét küldte el. A vizsgálat meglepő volt. A terv szerint a torony alapjának 220 cm mélyen kellett volna kezdődnie, és csak 80 cm-re ástak le, a templom alapjának 120 helyett csak 60 cm-re. A vizsgálat azt is megállapította, hogy túl olcsón vállalta el, amely össze­gért felépíteni lehetetlenség. Azt is megállapította a bizottság, ami pénzt felvett, arra anyagot és munkát számítva rádolgozott… (kevés ember dolgozott a templom építésén, mondják, mentségére szolgáljon, hogy a munkaképes férfiak java abban az időben épp háborúzott valahol a Don-kanyarban…) Csipak kanonok érintkezésbe lépett Kovács ügyvéddel az én javaslatom alapján. Kovács ügyvéd azt tanácsolta, mivel Ambrus felvállalta a munkát, s indokolatlanul abbahagyta, az egyházközség lépjen fel igényperrel vele szemben. Az egyháztanács is ezen a véleményen volt, én elleneztem, de Csipak kanonok is a per mellett foglalt állást. Kovács ügyvédnek átadtam a tervrajzokat és a vállalati szerződést, s így a később bekövetkezett események között elvesztek. Közben mindig közelebb került a front, s így nem lehetett remény arra, hogy a templom ez évben is teljesen fedél alá kerüljön.”

Hát ezért születik meg a Munkanapló.

Vécsey Gábor csíkszeredai építészmérnök 1945 júniusában készített költségvetése szerint szinte többet kellett bontani, mint építeni, de a megmaradt és piros tintával átjavított tervrajzok is arról vallanak, hogy a ’42-ben megkezdett építkezés körül furcsa dolgok, kisebb panamázások történtek, mi több, a faluban pletykaszinten, különösen a menekülés alatt történt lopásokról is beszéltek. Mindegy, az őrült pálfalviak a háború utáni ínséges időkben tető alá építik, s ’49 pünkösdjére elkészítik a templomot. Mintha Kőműves Kelemen útját járnák, a lebontani valót lebontják, s újrarakják. „Megindult a pálfalvi templom építése.

A torony területét két támpillérrel, cementbe rakott terméskővel megerősítették – aztán a tetőzetet elkészítették bádogozás alá.

Aztán a mennyezetet és tetőzetet megerősítették. A tervbe trapéz mennyezet helyett félköríves mennyezetet készítettek, a templom hajóját teljesen befedték cseréppel. A munkálatot Vécsey László csíkszeredai építész és Salamon F. Imre csíkpálfalvi építőmester végezték el” – olvasom Bartis plébános 1945-béli jegyzetéből. Azt már a későbbi, apám segédjeinek elbeszéléséből tudom, hogy a félköríves hajóboltozat építésének megkezdése előtt apám lement Csíksomlyóra, s a kegytemplom padlását megvergálva vette le a mintát a boltozat fából való ácsolására, mert azt is fából boltozták be annak idején. A megépült falak mellé támoszlopokat építenek, s közben a szarvazathoz kezdik összegyűjteni az épületfát, amelynek nagy részét a közbirtokossági erdőkből termelik ki, s a falu „gyárosánál”, a Péter Mózes-féle fűrészüzemecskében vágják ki méretre a gerendákat. (1949-ben ezt a gyárat államosítják, ekkor születik a csúfondáros nóta, hogy: „Te akartad, hogy így legyen, / hogy a gyár a meénk legyen. / A gyár lett az IPEIL-é, / a szíjak a Gáll Andrásé…” (Az IPEIL-en az állami fakitermelő vállalat értendő, Gáll András pedig mint az új idők lelkes híve, anyám legkisebb, fél fülére süket nagybátyja volt, valószínűleg ő szereli le s viszi be az IPEIL-hez a gépszíjakat.)

A munkanapló tanúsága szerint azonban az itt kifűrészelt épületfa sem volt elegendő, mert az építkezés ideje alatt több falubelitől kértek kölcsön. Édesapám is adott, egy egész A4-es oldalt töltenek ki az általa kölcsönzött, különböző méretű faragott fák, deszák, vasak adatai.

Nem tudom, hogy valaha is térült-e vissza kölcsön – édesanyám szerint soha –, de akkor nem ez volt a lényeg, nem ez volt az első számú közérdek. A templom, a templom volt a legfontosabb a falu számára, legalább belül kivakolva, annyira elkészüljön, hogy misézni lehessen benne. Megsárgult papírlapokon, amelyeken a templom építésére össze­gyűlt pénzeket összesítették még a kicsi magyarvilági időkben, 46 960 pengő szerepel, amelyből háromszor fizettek tíz-tízezer pengőt az Ambrus nevezetű vállalkozónak. A pénzek nagyobb adományozói a püspökség, a vármegye, a közbirtokosság, a közoktatási minisztérium, az Antal és Orbán cég és – kisebb összegekben – egyéni adakozók voltak. Nem valószínű, hogy a háború utánra maradt valamennyi abból az összegből. A Vécsey Gábor által elkészített költségvetés végösszege 19 458 800 lej. Ennyi pénze biztosan nem volt az egyházmegyének. Legfennebb az alapvető építkezési anyagokat, a meszet, a cementet, a tetőcserép egy részét, valamennyi téglát s holmi betonvasakat tudtak megvásárolni.

Maradt a közmunka, a kaláka, amely a székely közösségek talán legsikeresebb önfenntartó intézménye volt. Gyermekkoromban a falunk alatti, az Aracs-patak melletti gübéknél a kenderáztató kalákákat szerettem a legjobban, de emlékezetesek voltak fent az erdőn, a Nyír-patak agyagosainál a téglavető kalákák is. A legtöbb pajzánkodás a tapogató kalákák ürügyén hangzott el, amelyeket csak most értek, csak most tudom az elhangzott apropók mögöttes tartalmait. A tapogató kalákát a régi, égszínkék falú gerendaházak újravakolására szervezték. Ezeknek a házaknak (ilyen volt a miénk is) a falait, külsőt-belsőt egyaránt a következő technológiával csinosították: agyagot, istállótrágyát és szalmatöreket vízzel gyúrhatóvá kevertek, s ezt az anyagot kézzel rátapogatták a falakra, előbb a faragatlan gerendák közötti árkokba, végül pedig az egészet, amennyire lehetett, simára egyengették. Ó, nem lett soha olyan egyenletes ez a fal, mint a kőművesek vakolásai a kőházakon, de kékre festve az ember s a gyermek is palotának hitte. „– Na, jólesett-e a tapogatás, komámasszony?” „– Bévül es, vagy csak küjjel tapogattatok, szomszédasszony?” „– S hát a komám ott volt-e tapogatáskor, ángyomasszony, mert erőst jó tenyere van?” – ilyen s ezekhez hasonló kérdésekre emlékszem, de nem feledem el, amikor egy tollúfosztó kaláka kapcsán egy csúfondáros vénlegény azt kérdezte a kicsit ügyefogyott, ugyancsak vénleányszámba menő fehérszemélytől, hogy „A lábod közit fosztották-e meg az este, Máris?”

De térjünk vissza a templomhoz, amelynek építkezését, pontosabban az építkezés befejezését rögtön a háború után elhatározzák, olyannyira, hogy egy megsárgult papírfecni tanúsága szerint már 1945. május 21-én, mai szóhasználattal élve, közbeszerzést hirdetnek. Erre, gondolom, azért volt szükség, mert falunkban nem volt bádogos mesterember, de azért is, mert ezeket a munkákat nem lehetett kalákában elvégezni, mint a kőműves- vagy ácsmunkákat. „A torony bádogozása azonban nem úgy sikerült, ahogy tervezve lett. A bádogozást, csatornázást és a három kereszt, valamint a villámhárító elkészítését kiadtuk Gecző–Daradics bádogosoknak.

2 600 000 lejért… Közben a vasneműket, így a bádogot is zárolták. Hasztalan minden sürgetés. Csak hosszas utánajárás, valamint Ferencz Béni, akkori püspöki titkár (falunk szülötte, Márton püspök úr titkára, őt is bebörtönözték ’49-ben) közbenjárására sikerült annyi bádogot kiutaltatni, hogy a tornyot be lehessen fedni.”

(folytatjuk)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 581
szavazógép
2019-05-25: Kitekintő - :

S. Király Béla: A Notre-Dame és a szégyen / 2.

Pénzügyi rövidzárlat és a gondviselés
Az abszurditás csúcsa: ha a főszékesegyház tetőzetét nem restaurálják, a tragédia elmarad. Egyelőre. Nem elszigetelt esetről van szó, csak a többiek nem kaptak ekkora nyilvánosságot, és jelentőségük sem vetekedett a keresztény Európa egyetemes jelképével. 1972-ben a nantes-i katedrálison kukorékolt a vörös kakas, 2013-ban a La Rochelle-i városháza, illetve a párizsi Szent Lajos-sziget Lambert Szállodája, 2016-ban pedig az auxerre-i katedrális égett meg.
2019-05-25: Vélemény - :

Andrei Tănase: Románia elnyeli Európát

Az európai parlamenti választás alkalmából újra megállapíthatjuk, hogy a román politikai színpad atipikus, furcsa és egzotikus. A román politikai osztály általában véve aszinkron, zavaros és még akkor is közömbös a globális események iránt, amikor ezek következményei közvetlenül vagy közvetve hátrányosan hatnak ránk.