25 klub már biztosította helyét a Bajnokok Ligája következő idényének csoportkörében. A 32 kiadó helyből 26 a mostani szezonban elért eredmények alapján kerül kiosztásra, további hat klub a selejtezőből kvalifikálhat.
A BL és az EL győztese, a négy legerősebb európai bajnokság (spanyol, angol, olasz, német) első négy-négy, a francia és orosz liga első két-két helyezettje, illetve a portugál, ukrán, belga és török bajnok főtáblás részvétele garantált. Mivel a Bajnokok Ligája szombati döntőjét két olyan együttes vívja (Liverpool és Tottenham), amely hazája bajnokságában már kiharcolta a BL-indulás jogát, a BL-címvédő automatikus helye a 11. legerősebb bajnokság aranyérmesére, az osztrák ligát megnyerő Red Bull Salzburgra száll át.
Az Európa Liga mai döntője (22 óra – Digi Sport) is tartogat még kérdéseket a következő szezonra: az Arsenal a PL-ben nem végzett Bajnokok Ligáját érő helyen, de az EL megnyerésével ezt még biztosíthatja. Ellenfele, az angol bajnokságban bronzérmes Chelsea csoportkörbeli helye már biztos. Amennyiben Maurizio Sarri együttese emelheti magasba a trófeát, az EL-győztes BL-indulási joga az UEFA-koefficiens-rangsorban ötödik legerősebb liga (a francia élvonal) bronzérmesére, az Olympique Lyon csapatára szállna át.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.