Orbán Viktor iránti szimpátia állhat a Kárpátokon túli, RMDSZ-re leadott szavazatok mögött – véli Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki hipotéziséről szerdai sajtótájékoztatóján beszélt.
A városvezető rámutatott, a municípiumok szövetsége kapcsán az elmúlt két évben viszonylag sokat utazott, megfordult az ország különböző régióiban, ahol sokféle emberrel találkozott, és amikor kiderült, hogy ő magyar, ismeretlen román emberek dicsérni kezdték Orbán Viktor. A polgármester azt feltételezi, lehet, hogy Magyarország miniszterelnöke iránti szimpátia állhat a Kárpátokon túli, RMDSZ-re leadott voksok mögött. Más magyarázatot nehéz találni álláspontja szerint, a román pártokkal való egyezségre vonatkozó spekulációkat pedig „teljességgel életszerűtlennek” tartja. Egyrészt azért, mert a kampány során kiderült, minden párt számára nagy belpolitikai tétje volt a választásnak, minden szavazat mindenkinek fontos volt – mutatott rá.
„Nem érzem úgy, hogy volt olyan román párt, amelyik bárki másnak egy szavazatot is átjátszhatott volna, mert mindenki hatalmas célokat, téteket fogalmazott meg saját szervezete számára”. Antal Árpád úgy látja, sokkal inkább a román politikum irányába leadott, furcsán megnyilvánuló proteszt-szavazatról van szó, melynek hátterében az áll, hogy nagyon sok egyszerű román ember úgy gondolja, Orbán Viktor kimondja azokat a dolgokat, melyekben adott esetben ők is hisznek, amit ők is gondolnak, és ezt nyilván valamilyen szinten az RMDSZ-el kötötték össze – fogalmazott.
Megjegyezte, igaz ugyan, hogy a legkisebb magyar faluban is kapnak időnként lehetetlen román jelöltek egy-egy szavazatot, és ha megszorozzuk a nagyon sok választókerülettel, akkor ez fordítva is hozhat az RMDSZ-nek szavazatokat. A szövetség mindig kapott szavazatokat minden megyében, és az is világosan látszik, hogy liberális és szociáldemokrata megyékben is szerzett voksokat – mondta – „ám azt feltételezni, hogy titkos alkut kötöttünk velük, teljesen életszerűtlen, nagyon csalódott lennék, ha ez kiderülne a szervezetről”.