„Testvérek, Isten irgalmára kérlek benneteket: Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ez legyen szellemi hódolatotok. Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes.” (Róm 12, 1–2)
Pál apostol a rómaiakhoz írt levelében döntés elé állítja a keresztényeket. Nem alternatívát, hanem egy új életmódot kínál fel. Mindannyiunk életében voltak és lesznek élethelyzetek, amikor döntéseket kell meghoznunk, amelyek nemcsak a mi sorsunkat határozzák meg, hanem a környezetünkét is. Nem minden esetben tudjuk meghozni a legjobb vagy leghelyesebb döntést. Vannak döntések, amelyek könnyűek, de vannak, amelyeknek nem látjuk a következményeit. Nem tudjuk, mi fog történni utána, hogyan alakul majd életünk, de a legtöbb esetben nehéz megmondani, hogy egyáltalán összhangban van-e a döntés Isten akaratával.
Amint már az előző részekben láthattuk, valaki, de főleg valami mellett a legnehezebb döntést hozni. Elszakadni egy megszokott életformától, úgy tűnik, a szenvedélybetegek esetében nehezen megy. Sok hozzátartozó siettetni szeretné a változást, ami nem minden esetben lehetséges. Miért? Mert a szenvedélybeteg személyes döntésére van szükség, amit viszont ő késlekedik megtenni. Nagyon sok szenvedélybeteg szeretne egyedül kilépni a már számára is kellemetlen helyzetből, de vagy nem tudja, melyik a helyes út, vagy nem látja értelmét. Kevesen tudják, az első és legfontosabb döntés, hogy segítséget kérjenek, és hogy rábízzák önmagukat Isten gondviselésére. Minden szenvedélybetegnek ez a lépés a legnehezebb, sőt, sokaknak lehetetlennek tűnik. Bármennyire is szeretne változtatni, nem tudja, hogyan lehet képes arra, hogy saját akaratát és életét egy isteni gondviselésre bízza. Abban a pillanatban, amikor értelmi és érzelmi önállóságuk forog kockán, minden kérdésben mérlegelnek. Még szorult helyzetben sem tágítanak, gyakran bizalmatlanok, és azt gondolják, van annyi intelligenciájuk és akaratuk, hogy meg tudják oldani egyedül is ezt a problémát. Az önteltség, a büszkeség, a pusztító önfejűség és a kényelmesnek tűnő élethelyzet csak akadály a helyes döntés meghozatalában.
Aki beismeri vereségét, s akaratát és életét rábízza az isteni gondviselésre, az sohasem bánja meg. Szabadult szenvedélybetegek sokféleképpen vallanak erről a lépésről. Vannak, akik elmondják, hogy amikor végre alázatosan megadták magukat és fölajánlották életüket Istennek, illetve az Ő gondoskodása és irányítása alá helyezték önmagukat, csak akkor kezdtek valójában változni a dolgok körülöttük. A függőség felszámolására, a problémák megoldására csak akkor vált láthatóvá a helyes út, amikor az új életmód mellett döntöttek. Nem elég csak az alkohol rabságából szabadulni, hanem fel kell ismerni, hogy az alkoholon kívül még más problémák is felhalmozódtak az évek során, és ezek sem oldhatók meg csupán személyes határozottsággal, bátorsággal és Istenbe vetett hittel. Akaratunkat akkor használjuk helyesen, amikor Isten akaratával hangoljuk azt össze. És mégis, a változás hathatós nyomot hagyott azok lelkében, akik vették a bátorságot és egy új életmód mellett döntöttek. A kilátástalanság után visszatért a remény a szívekbe, a bizalmatlanság helyére a bizalom költözött, a zűrzavar helyébe a béke, az üresség helyére pedig a hála. „Mindennap hálás vagyok a belém költözött lelki békéért, de főként azért, hogy újjászülethettem, van hitem és szabad vagyok. Hálás vagyok, hogy józan életet élhetek, az egészségemért, a visszakapott kapcsolataimért, családomért. Bízom abban, hogy segít a további felépülésemben, megsegít feltett szándékaim elérésében.”
Kozma Ferenc lelkigondozó,
a Bonus Pastor Alapítvány
munkatársa
(telefon: 0757 489 778)
