Alig hagyta el Betfalvát, Tompa László szülőfaluját a vonat, az egyik patakparti fűzfán érdekes látványra figyeltem fel. Szép sárga, változatos méretű levelek virítottak a fa törzsén. Gomba volt az, persze, de nem tudtam, hogy miféle. Otthon utánanéztem Veress Magda kincses gombáskönyvében. Ízletes és legalábbis egy dolog miatt kétségtelenül csodálatos, rendkívüli gombára ismertem rá benne. Megtudtam, hogy sárga gévagomba (Laetiporus sulphureus) a fán élősködő zsákmányjelölt neve. Megesett hát a felderítés és az azonosítás, hátravolt még az elejtés.
Két lyukasórát rendelt ki számomra a sors másnap Székelykeresztúron az árvaházban, ahol akkor tanítottam, kitűnő alkalom kínálkozott tehát a betfalvi gombászati kiruccanásra. Gyalog mentem, a sínek között eregéltem. Veszélyesnek nem volt veszélyes, ugyanis ritkán járt arra vonat (a székely gőzös, amelyről a fáma szerint halászni is lehetett, s még az is megtörtént, hogy a vonat állt meg a sorompónál, átengedve maga előtt egy szekeret, hadd lássa a világ, tud ám udvarias lenni!). Inkább tarthattam volna attól, hogy valaki már leszedte a kiszemelt gombát, amely társai többségétől eltérően nem megy össze a sütést, főzést követően, ugyanakkora marad, mint nyers állapotában. No de szerencsém volt, kevesen ismerték, ismerik a fűzfatüdőt.
Megszedtem belőle jó nagy zacskónyit. Vihettem volna magammal többet is. Nem tettem, mert akkor még nem voltam eléggé biztos a dolgomban, s kissé féltem a falu szájától is. Elképzeltem, mint fogják mondani: „Né, mennyi bolondgombát cipel a tanár úr!” Másnap ezt fel se vettem volna, mert akkor már biztos voltam benne, hogy sárga gévagombát, gilvát szedtem, először életemben. S odahaza ki is próbáltuk (panírozva, levesnek, majonézesen és savanyúságnak): egészen jónak találtuk, bár nem épp annyira ízletesnek, mint a másik, máshol szintén gilvának nevezettet, a kései laskagombát.
A gévagombatelep megpillantását követő harmadik napon visszatértem Betfalvára. A fapusztító ínyencség megmaradt fiatal példányait ezúttal kerékpáron és büszkén szállítottam Keresztúrra. A mintegy húszkilónyiból jó néhányat kollégáimnak ajándékoztam. Végső soron magam is ajándékba kaptam a gombát; valamitől, valakitől...
Zsigmond Győző
