Kis kiállítást – a holland scheweningeni fürdő fennállásának tavalyi kétszázadik évfordulójára készített fürdőtörténeti tárlatot, mely az Erzsébet park zenepavilonjában látható – és egy fölöttébb tanulságos előadást mutatott be szerda délután Sepsiszentgyörgyön Deuten-Makkai Réka, a Hágai Városi Könyvtár felnőttoktatásért felelős szakembere.
A könyvtár részletes ismertetése talán inkább a szakemberek érdeklődésére tarthat(ott volna) számot, néhány információ azonban mindenképp kiemelendő előadásából. Hollandiában minden ügyintézést digitalizáltak már, az ügyfélszolgálati szerepet a közkönyvtárak látják el – ami rossz is, meg jó is. Többletmunkát jelent (de ehhez pénzforrást társítottak az önkormányzatok), viszont lehetőséget is az újabb közönség toborzására. Mert a soknemzetiségű (Hága félmilliós lakossága 134 nemzetiségből tevődik össze) holland város közkönyvtárának legfőbb céljául a közösségépítést tűzte ki. Ennek megfelelően számtalan programot szerveznek, az olvasási kultúrát például már magzatkorban elkezdik, és az életen át való tanulást nemcsak kijelentésként, de a gyakorlatba ültetés szándékával értelmezik. Ily módon a Hágai Városi Könyvtár Hollandia második leglátogatottabb kulturális intézményévé vált, évi másfél milliós – napi ötezres – látogatottsággal. És hogy ide fejlődhetett Hollandia, az egy nagyon egyszerű dolognak köszönhető: az ország alkotmánya rögzíti, minden állampolgár alapjoga, hogy két kilométeres körzetben közkönyvtárhoz való hozzáférést biztosítsanak számára...
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.