Iskolán kÃvüli tananyagként tanulnak szakmát a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola diákjai, akik vállalták, hogy önként vesznek részt abban a kétéves HumánerÅ‘forrás-fejlesztési OperatÃv Programban, amelynek fÅ‘ pályázója a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A pályázat egy szakaszát háromnapos szakmai vetélkedÅ‘vel zárják, amelynek utolsó gyakorlati próbáit a napokban tartották.
A géplakatos, automatizálás és számÃtógép-vezérlésű szerszámgépkezelÅ‘ szakos osztályok tanulóinak kedden kis méretű, működÅ‘képes emelÅ‘darut kellett összeszerelniük a mechanikaversenyben, szerdán az autószerelÅ‘ tanoncok bizonyÃtották, hogy ki tudják cserélni a gyertyát és a kerekeket, ismerik a motorház minden alkatrészét, tegnap pedig az elektrotechnika szakosok önjáró robotautót épÃtettek, amelynek labirintuspályán kellett végigmennie. Az elsÅ‘ és a harmadik versenyen szakiskolás és szakközépiskolás diákok is részt vettek, az autószerelésben csak szakiskolások.
Lapunk érdeklÅ‘désére Mihálcz Szende pályázatmenedzser és Kristó Kinga, a program innovációs szakértÅ‘je elmondta, a kezdeményezés lényege, hogy a diákok iskolán kÃvül szerezzenek a választott szakmában többlettudást és elmélyÃtsék a gyakorlati ismereteket, oktatóik pedig azoknak a cégeknek a munkatársai, akik partnerei a pályázatnak. A Kristó Kft., az Ariadne Impex Kft., a Sepsiszentgyörgyi AutószerelÅ‘k Egyesülete olyan mentorokat állÃtott a tanulók mellé, akik a szakmán kÃvül az érvényesüléshez szükséges gyakorlati információkkal is szolgálnak, tapasztalataikat megosztják tanÃtványaikkal, valódi műhely- és munkahangulatot teremtenek. Ha elismert szakemberektÅ‘l hallják, mi az adott szakma lényege, mit kell leginkább elsajátÃtaniuk, jobban elfogadják, mint azoktól a mesterektÅ‘l, akik tanteremben, iskolaműhelyekben tanÃtanak – vélik.
A Tanulj szakmát! programban jelenleg hetvenhét diák vesz részt, egyenlÅ‘ arányban a mechanika, autószerelÅ‘ és elektrotechnika szakmában, a jelenleg záruló szakasz után újabb hetvenöt vagy még több tanulónak lesz lehetÅ‘sége önként megkezdeni az iskolán kÃvüli szakmagyakorlást. A pályázat értéke 1 millió lej, ebbÅ‘l szerelte fel a fÅ‘ pályázó a tanműhelyt a Puskás Tivadar Szakközépiskola Munkás utcai épületében, amely a pályázat befejeztével is a Puskás Tivadar Kulturális, Műszaki és Tudományos AlapÃtvány tulajdonában marad, és ebbÅ‘l szerveztek céglátogatást, vállalkozókkal való találkozót, pályaorientációs tanácsadást a programban részt vevÅ‘ diákok számára. A 2020 júliusáig tartó programhoz még csatlakozhatnak más, az emlÃtett három szakterületen tevékenykedÅ‘ cégek – mondta Mihálcz Szende.
Kristó Kinga azt hangsúlyozta, a technológiák gyorsan változnak, a cégek versenyhelyzetben vannak, ezért fontos számukra, hogy mindig az adott elvárásoknak megfelelÅ‘en képzett szakemberekkel tudjanak dolgozni. Úgy véli, a szakiskolák, szakközépiskolák tananyagát ezekhez a kihÃvásokhoz kellene igazÃtani.
Bár a megyei munkaerÅ‘-ügynökség közvetlenül nem partnere az emlÃtett pályázatnak, Kelemen Tibor igazgató fontosnak tartotta közelrÅ‘l megismerni a szakképzés eme formáját, és a helyszÃnre látogatva lapunknak azt mondta, az iskolapadból kilépve ezek a fiatalok munkahelykeresÅ‘vé válnak, és akkor lehet Å‘ket támogatni, amire sok egyébbel ellentétben jelenleg is van pénz.
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.