A román szociáldemokraták már többször ráfáztak arroganciájukra, ám ebből adódó vereségeik után legalább ideig-óráig megpróbáltak farkasból báránnyá vedleni. Ennek a meghunyászkodó magatartásnak köszönhették többek között a 2016-os parlamenti választásokon aratott „történelmi” győzelmüket is, alig egy évvel azután, hogy a Ponta-kormányt a Colectiv-tragédia miatt kitört lakossági felháborodás elsöpörte.
Hatalmával azonban élni nem, csak visszaélni tudott ez a társaság, így mára a posztkommunista Románia legerősebb politikai alakulata ismét a vesztesek közé került – és újrakezdte a kozmetikázást. Az irányítást átvevő Viorica Dăncilă iparkodik tisztábbra mosni a párt mundérját, hiszen három újabb választás következik a jövő év végéig. Az igyekezet nem túl meggyőző, a polgárnak egykutya, hogy a még csak alapfokon elítélt Darius Vâlcov vagy a már jogerősen bűnösnek minősített (felfüggesztett börtönnel sújtott) Remus Borza a kormányfő gazdasági tanácsadója – jólétet szeretnénk, de nem csupán az állami vezetők számára. És nem azon az áron, hogy még az unokáink is a jelenlegi kormányhitelek kamatjait nyögjék.
Az SZDP-től ennyi telik, ám hiába nézünk át a másik oldalra: az ellenzék felfuvalkodottságánál csak a megosztottsága nagyobb. A magukat máris nyeregben érző nemzeti liberálisok tárgyalások helyett civakodnak azokkal, akikkel esetleg kormányt tudnának alakítani, és meglehetősen alpári nyilatkozatháborúba bocsátkoztak Dacian Cioloş és Dan Barna szövetségével, noha másra aligha számíthatnak, Tăriceanu és Ponta pártjai a baloldalhoz húznak, a Băsescué kiszámíthatatlan, az RMDSZ-ből nem kérnek.
A liberálisok arroganciája sem éppen új keletű, de annyival rosszabb, mint ellenfeleiké, hogy évek alatt sem tudtak kidolgozni egy kormányprogramot. A 2016-os választásokon az akkor még általuk támogatott Cioloş platformjával indultak, és – noha félévenként megkísérelték a kormány megbuktatását – azóta sem ajánlottak semmilyen saját alternatívát Liviu Dragnea híres programjával szemben. Amelyből ugyan főleg az valósult meg – az igazságszolgáltatás átszabása –, amiről a végül mégis rács mögé került pártvezér nem is akart beszélni, de azért más is, például a tanárok és orvosok béremelése, az egyetemisták ingyenes vonatjegye, ami az ígéreteknél és várakozásoknál jóval kevesebb, de a semminél több, akkor is, ha tudjuk, hogy jóindulatot próbáltak vásárolni, mit sem törődve a következményekkel.
Jó lenne azt látni, hogy a Dragnea utáni vezetők – akár kormányon vannak, akár erre készülnek – komolyan veszik feladataikat, okulnak kudarcaikból és sikereikből is, és összeszedett, megvalósítható tervekkel rukkolnak elő. No meg szavahihetőbb, felkészültebb emberekkel, hogy ne az enyveskezű, mosdatlanszájú, üresfejű hőzöngők uralják a közéletet. Az alapállás módosítására van szükség ahhoz, hogy Románia fejlődni tudjon, és az a kérdés, hogy van-e, aki megtegye?