Az államfő egyeztetett a pártokkalNépszavazás után alkotmánymódosítás

2019. június 5., szerda, Belföld

A május 26-án tartott európai parlamenti választás és referendum eredményének politikai következményeiről tárgyalt tegnap a pártokkal Klaus Iohannis államfő a Cotroceni-palotában. Az elnök szerint haladéktalanul gyakorlatba kell ültetni, azaz törvénybe és az alkotmányba kell foglalni mindazt, amiről a nép döntött.

A választók akarata törvény

A Nemzeti Liberális Párt (NLP) támogatja az alkotmánymódosítást és minden más kezdeményezést, amely szükséges a referendum alkalmával kinyilvánított választói akarat gyakorlatba ültetéséhez – nyilatkozta tegnap Ludovic Orban pártelnök. A Klaus Iohannis elnökkel folytatott konzultációt követően Orban rámutatott: a választók akarata „az NLP számára törvény”, ezért az alakulat támogatja az államfő minden olyan kezdeményezését, amely a választók döntésének gyakorlatba ültetésére irányul. „Tárgyaltunk még az igazságügyet érintő törvényekről is, támogatjuk a párbeszéd újrakezdését annak érdekében, hogy európai szellemiségű, az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus keretében megfogalmazott, továbbá a Velencei Bizottság és a Korrupcióellenes Államok Csoportjának ajánlásait szem előtt tartó törvények szülessenek” – fogalmazott a liberális pártelnök.

Ludovic Orban hangsúlyozta, a konzultáción részt vett liberális delegáció az NLP feltétel nélküli támogatásáról biztosította az államfőt alkotmánymódosító javaslatai kapcsán. „Nem hiszem, hogy bármely, parlamenti képviselettel rendelkező és a következő választásokat túlélni akaró párt megteheti, hogy ne támogassa az állampolgároknak az államfő által kiírt referendumon kinyilvánított akaratát” – mondta még a liberálisok elnöke, aki szerint jó megoldás lenne, ha az alkotmánymódosításról szóló népszavazást az idei év végén esedékes elnökválasztással egy időben tartanák.


Ki kell tágítani az alkotmánymódosítást

„Úgy véljük, hogy kissé ki kell tágítani a szóban forgó alkotmánymódosítást, amely különben is a sürgősségi kormányrendeletek szerepét fogja csökkenteni és a sürgősség fogalmát tisztázza majd. Egyértelműen leszögeztük, és ezzel az államfő is egyetértett, hogy a Büntetőügyesek nélküli közéletet kezdeményezést bele kell foglalni ebbe az alkotmánymódosításba, mert egymillió aláíró támogatja és az alkotmánybíróság is jóváhagyta, tehát egy legitim, legális és természetesen morális kezdeményezés” – mondta tegnapi sajtónyilatkozatában Dan Barna, aki szerint az alkotmány 37. cikkelyének kibővítése az említett kezdeményezés beiktatásával a romániai társadalom „erkölcsi higiénéjének” lehetne az egyik eleme.

Az MRSZ elnöke arról is beszámolt, hogy az egyeztetés során Iohannis elnök teljes mértékben támogatta a Büntetőügyesek nélküli közéletet kezdeményezéssel kapcsolatos javaslatukat, hiszen ez ugyanazon logikára épül, mint a május 26-ei referendumon feltett és az állampolgárok zöme által igennel megválaszolt kérdések. Kifejtette, pártja a jogállamiságot támogatja, ezért azt tartja a legjobb megoldásnak, ha az igazságügyi és büntetőjogi törvények visszakerülnek a parlament elé, hogy a Velencei Bizottság ajánlásainak és az európai büntetőjogi törvényhozás gyakorlatának megfelelően módosítsák azokat.

„Megpróbáltuk megvizsgálni a lehetséges ütemtervet, és megvitattuk a bizalmatlansági indítványt is, amelyet az ellenzék valószínűleg a jövő héten fog benyújtani, és elemeztük a jövőre vonatkozó különböző forgatókönyveket, abból a szempontból, hogy milyen esélye van annak, hogy megszavazzák a bizalmatlansági indítványt” – nyilatkozta még Barna, aki szerint a párt parlamenti szinten támogatna bármely változatot egy nem SZDP-s kormányra, amely felvállalna azon célkitűzésekből, amelyeket az MRSZ az elmúlt három évben fenntartott.

Dan Barna arról is tárgyalt az államfővel, hogy pártja Eckstein-Kovács Pétert javasolja a nép ügyvédje tisztségre. „Jelenleg meglehetősen nagy parlamenti támogatottság kezd kialakulni Eckstein-Kovács úr körül. A Nemzeti Liberális Párt egyetért, az RMDSZ egyetért. A következő időszakban Ponta úrral is fogunk tárgyalni. A Szociáldemokrata Párt részéről bölcs döntés lenne, ha elfogadná, mert ez egy jelzés lenne, hogy visszatér a normalitáshoz, Romániához” – mondta Barna, aki szerint az ellenzéki pártok az igazán fontos kérdésekben nagyon jól képesek együttműködni.


Vissza kell adni a parlament hitelét

Az alkotmánymódosító tervezetet szakembereknek kell kidolgozniuk – nyilatkozta tegnap a Klaus Iohannis elnökkel folytatott konzultációt követően Kelelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, aki hozzátette: a szövetség támogatja a sürgősségi kormányrendeletek eltörlését.

„Nekünk rendkívül egyszerű és nagyon logikus álláspontunk volt. Azt mondtuk, hogy ez után a népszavazás után az alkotmányt felül kell vizsgálni, és ez megköveteli, hogy legyen egy alkotmánymódosító tervezet, amit szakembereknek kell kidolgozniuk, hogy tisztességesen meg legyen írva. Azt mondtuk, hogy az első kérdésre adott válasz ismert, a dolgok egyszerűek. A második kérdésben, a sürgősségi rendeleteket illetően úgy ítéljük meg, hogy határozottabb lépést tehetünk, és nem hisszük, hogy a polgárok rossz néven vennék, hogyha eltörölnénk az alkotmányból a sürgősségi rendelet intézményét. A sürgősségi rendeletek megmaradnának a rendkívüli esetekre, háborúk, természeti katasztrófák esetére. A törvényhozási funkciót vissza kell adnunk a parlamentnek. Törvényt hozni gyorsan is lehet, sürgősségi eljárással, ha van többség és politikai akarat (...), ez visszaadhatná a parlament hitelét, ami jelenleg nincs meg. Úgy véljük, hogy ezt a bátor, határozott lépést meg kell tenni, ha idén felülvizsgáljuk az alkotmányt” – mondta Kelemen Hunor. Hozzátette: a rendelethozatalról továbbra is az alaptörvénynek kell rendelkeznie, de ez csak a parlamenti vakáció idején alkalmazható jogalkotási eszköz kell legyen.

Az RMDSZ elnöke az úzvölgyi katonai temető körül kialakult helyzetről is tárgyalt Iohannis államfővel. „Úgy véljük, hogy a kormánynak kell megoldást találnia. A kormány felelőssége, hogy ott megsértették a jogrendet. Vissza kell állítani a rendet, erre van a kormány – ezt mondtam az államfőnek is. Mihamarabbi megoldást várunk. (...) Meghallgatott minket, de nem kaptam választ. Nem vártam tőle, de úgy érzem, hogy tudnia kell, hogy mit gondolunk erről az ügyről” – mondta Kelemen Hunor.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1499
szavazógép
2019-06-05: Közélet - Szekeres Attila:

Kiállnak Úzvölgyéért

Főleg szociális témájú intézkedésekről számolt be Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a tegnapi megyeinfón. Érintette továbbá az önkormányzathoz benyújtott pályázatokat, a júniusra tervezett rendezvényeket, és kitért a pápalátogatás hozadékára, valamint a holnap az Úzvölgyében tartandó kihelyezett tanácsülésre.
2019-06-05: Belföld - :

Támogatnák az indítványt

Az RMDSZ törvényhozói készek támogatni egy bizalmatlansági indítványt – jelentette ki tegnap Kelemen Hunor, a szövetség elnöke, aki ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az RMDSZ képviselőivel és szenátoraival együtt sem jön létre az a többség, amely a bizalmatlansági indítvány sikeréhez szükséges lenne.