Vida Gábor író lett a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztője. A kinevezés június 1-jétől lépett hatályba. Vida Gábor eddig a folyóirat prózarovatának vezetője volt, a lap élén Kovács András Ferenc költőt váltotta, aki 2008-tól vezette a Látót.
Az új főszerkesztő a Marosvásárhelyi Rádiónak elmondta: a Látó stabil arculattal rendelkezik, így mélyreható strukturális, koncepcióbeli változtatásokat nem tervez. Úgy vélte, hogy az idén 30 éves folyóirat felnőtté vált, és továbbra is tükrözni kívánja a kortárs magyar irodalom pulzusát határok nélkül. Eddig is nyitottak voltak magyar szerzők írásainak közlésére függetlenül attól, hogy hol élnek ők, és ez továbbra is így lesz. Úgy vélte, a rendszerváltozás előtti időszakkal ellentétben nincs cenzúra, megszűntek a határok és a korlátok, most viszont a bürokrácia okozza a legnagyobb nehézséget, amely a művészetet, a kreativitást, a gondolkozást megpróbálja beszorítani a maga rossz, absztrakt terminológiájába. A főszerkesztő úgy ítélte meg, hogy az irodalom helyzete jó, hiszen ma ugyan már nem milliók olvassák – egy pár sikerkönyv kivételével –, de még mindig hűséges olvasótábort alkotnak azok, akiket érdekel a mai magyar nyelv és a kortárs irodalom.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.