A többéves hagyományhoz híven a kézdivásárhelyi 34. számú Gábor Áron Cserkészcsapat pünkösdvasárnap délelőtt a Gábor Áron téren tartotta meg fogadalomtételét, illetve fogadalomújítását nagyszámú szülő, nagyszülő és hozzátartozó jelenlétében. Az ágyúöntő hős szobránál közel százötven zöld inges cserkészjelölt, cserkész, rover és öreg cserkész tett fogadalmat, illetve újította meg egykori ígéretét.
A cserkészrajok a Boldog Özséb római katolikus templomtól vonultak a főtérre. A jelentéstételt követően elhangzott a cserkészinduló, majd Kerekes László, a Boldog Özséb-templom plébánosa, a cserkészcsapat vezetője köszöntötte a megjelenteket, Isten áldását kérte a cserkészekre, és együtt imádkozott velük. A két kiscserkésztörvény elhangzása után a cserkészinduló akkordjaira adták át a nyakkendőket a fogadalmat tett kiscserkészeknek. „Fogadom, hogy híven teljesítem kötelességeimet, amelyekkel Istennek, nemzetemnek, hazámnak és embertársaimnak tartozom” – esküdtek az ifjak. Ezt követően a rajvezetők szólítására cserkészek, roverek és öreg cserkészek újították meg fogadalmukat és mondták el közösen a tíz cserkésztörvényt. Az utóbbiak nem nyakkendőt, hanem jelvényt kaptak. Ezután Kovács Andrea cserkész felolvasta Robert Baden-Powel (Bi-Pi), a cserkészet alapítója 1941-ben, Kenyában írt utolsó üzenetét, majd elhangzott nemzeti imánk. A Gábor Áron! Lesz ágyú! csapatkiáltás és a csoportfénykép elkészítése után a cserkészek és hozzátartozóik visszamentek a Boldog Özséb-templomba, ahol Kerekes László plébános celebrált szentmisét.