Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Ferenczes István: Veszedelmekről álmodom 13.

2019. június 15., szombat, Élő múlt

Következő évben tényleg befejezik a templom fedését. „Ez év tavasszal elkészült a csíkpálfalvi templom tornyának befedése. Három mesterember dolgozott rajta: Daradics, Gecző és Berkeczy. Ez utóbbi templomépület-bádogos volt – a munkálatokat ő irányította. Fekete vasárnapon helyeztük fel a toronyra a megáldott keresztet. Gaál Tamás főesperes végezte a kereszt megáldását, utána a feldíszített keresztet elhelyezték… Megható volt, amikor a feldíszített kereszt elfoglalta a helyét.”

  • Péter Alpár grafikája
    Péter Alpár grafikája

1949-ben történt. Első emlékeim egyike. A templom befejezéséről és felszenteléséről a történetet, azt hiszem, hogy a legendák, mesék helyett jobb, ha átadom a Domus írójának: „Mindjárt az év elején az a meglepetés ért, hogy a pálfalvi iskolából a kápolnát el kellett költöztetnünk. Ideiglenesen Kopacz Andrásnénál kaptunk egy szobát, és rákényszerült az egyházközség, hogy legalább a templomát annyira elkészítse, hogy abban istentiszteletet tarthassunk. A kilátásba helyezett püspöki bérmaút is sürgette az embereket. Egy közgyűlésen elhatározták az én indítványomra, hogy amíg a tél tart, minden fuvarosmunkát elvégeznek. Így a szükséges homokot hordják össze, a meszet szereljék be. Ezt elfogadva már a tél folyamán behordták mind a vakoló-, mind a simítóhomokot. A mész beszerzése úgy történt, hogy minden család adott egy köbméternyi tűzifát, amiért kaptunk 90 mázsa oltatlan meszet. Ezen ügybeli üzletet Zöld Domokos egyháztanácsos végezte el.

Az asztalosmunkát, ajtót és ablakot mindannyian magukra vállalták, mindenki közülük vagy ajtót, vagy ablakot vállalt. Amikor összejöttünk, kiszámítottuk, hogy az összes ajtó és ablak mibe kerül, és az összeget maguk között felosztották. Így tavasszal megindult a templom rendbe szedése. Nádat a mennyezethez Salamon F. Imre szerzett be, aki egyúttal a munkálatokat vezette. A vakolásnál minden hívő 1–2 négyzetméter költségét vállalta. Petres Tamásék pedig a lakatosmunkát vállalták magukra. A fa- és deszkaanyagot a hívek adták össze. Húsvét után megindult a munka. Bámulatos, hogy a hívek milyen készséggel és lelkesedéssel dolgoztak. Ambíciójuk volt, hogy a kegyelmes Főpásztor urat már az új templomban fogják üdvözölni, aki majd meg fogja áldani. A templom napról napra készült és szépült. Salamon F. Imre nem sajnálta a fáradságot, szépen kialakította a mennyezetet, majd az oszlopokat és nagyon finoman a párkányokat.

A hívek még nagyobb áldozatra is készek voltak. A templomudvar déli és nyugati oldalán hatalmas töltést emeltek. Az ide szükséges kőmennyi­séget saját fuvaraikkal hordták össze, a kőművesek mellé álltak, és kétméteres támfalat építettek a domb oldalába, úgyszintén a feljáróhoz vezető lépcsősort. Amikor a templom belsejében a vakolási munkát elvégezték, Salamon F. Imre gyönyörűen változatos színben lemeszelte az egészet. Így már az ajtók és ablakok beszerelése hiányzott. A lepadoláskor a padok részére kis emelkedést csináltak, a szentélyben pedig hármas lépcsőt. Bizony még a felszentelés napján is virradatig dolgoztak… a pálfalvi hívek áldozatkészsége maradjon is meg minden időkben az utódok munkálkodásában… A pálfalvi nők sem maradtak le a férfiak mellett. Saját adományukból rakottas szőnyegeket szőttek, csipkéket készítettek. Június 11-én a templom belseje egy városi templomnak is beillett volna…

A Püspök úr két éjszakát töltött Delnén, másnap, vasárnap, 12-én ment át Pálfalvára, hogy az újonnan épült templomot megáldja és a bérmálás szentségét kiszolgálja. A templom a falu bejáratánál a Delne felé néző dombra épült, s ott a bejáratnál üdvözölte Bakó László gondnok a hívek nevében. Majd feljött a templomhoz, megáldotta, megszentelte a falakat, azután a templom belső részét hintette meg szenteltvízzel. Az új templom feldíszítve várta a Főpásztort, gazdagon ellátva oltárterítőkkel és drága szőnyegekkel. Hívek fáradságának és áldozatkészségének kinyilatkoztatása volt ez a templom, hiszen éjszakákon át, sőt, hajnalban is dolgoztak rajta. A legkedvesebb ajándékot adták Főpásztorunknak, s a hívek örömkönnyei, úgy gondolom, hogy szárazon szem nem maradt.”



Emlékezetem első színe a püspöklila. Egy szálfatermetű férfi koponyáján egy kicsi kerek sapka. Gyönyörű. És ilyen színűek a két fehér ló vontatta kocsi elé szórt bazsarózsaszirmok is. A kocsin fehér ruhában egy férfi, talán egy angyal integet, jobb kezében aranytól ragyogó pásztorbot.
A férfi, az angyal a püspöklila kicsi sapkával Márton Áron volt.

1949. június van, vasárnap, én édesanyám ölében nézem őt a Csomortáni Feri bácsiék kertjére kapaszkodó domboldalról. Hatalmas a sokaság.

Vadonatúj templomunkat felszentelni és bérmálni jött ez a legszebb ember, akit életemben eddig láttam. Többre már nem emlékszem. „Olyan vagy, fiam, mint a megérett búzakalász, lehajtod fejedet, mert nagyot cselekedtél, végeztél…” – mondta csüggedt fejű édesapámnak, akit az ebédnél maga mellé ültetett. Az ebédet Ferencz Benjamin szülői házánál rendezték, ő volt a püspök úr titkára.

Aztán még azt is elmesélték, hogy valamikor a hetvenes években, szabadulása, a házi őrizet feloldása után a falunkon áthaladva megnézte a már kívülről is elkészített templomot. És megállt a szentély háta mögötti két sírnál. Az egyik azé a Ferencz Imréé, aki a telket adta. A másik az apámé.
– Ugye, ez a templomépítő mester sírja? – kérdezte a kísérőit.

Bólintottak. Egy-két percre megállt. Talán elmondott egy miatyánkot.



Micsoda idő volt, micsoda évek. 1948-ban államosítottak. Az iskolákat is. Decemberben kikiáltották a köztársaságot, megszüntették a többpártrendszert. 1949-ben megkezdték a kollektivizálást, a mezőgazdaság szocialista átalakítását. Megindulnak a magyarság vezetői ellen is a koncepciós perek. Főtisztelendő Márton Áron püspök urat a templomunk felszentelése után két héttel tartóztatják le.

Az én falum akkor talán szembement az árral.

Mert nem ment minden simán. Az emlékezők szerint tele volt provokátorokkal a templom környéke, az úgynevezett „városi proletáriátus képviselői” próbáltak hangulatot kelteni. Az egyik a templom mögötti temető sírkövein ülő ménasági asszonyoknak nyomta a szöveget, hogy milyen a klerikális reakció: „A püspök es, mint Horthy, fehér lovon vonult bé a pálfalvi hívek közé, bezzeg Jézusnak jó volt a szamár es Jeruzsálembe bémenni...” Erre egy talpraesett ménasági asszony azt felelte, hogy: „Kerestek ugyan egy szamarat a püspök úrnak, de nem találtak, mert mind béállt a pártba.”

A templomépítés mellett családunkban is történtek fontos események abban az évben. Februárban megszületik öcsém. Nagy keresztelőt tartottak. Öt keresztszülő, és ott mulattak a somlyai barátok is, András nagybátyám rendtársai. Mintha valami sötétlő jövendőt éreztek volna, megpróbáltak alaptermészetükhöz híven jókedvűek lenni. A konyhában némelyek táncra is kérték a menyecskéket, mialatt Laci nagytata a csűrdöngölőt járta a Bábók muzsikájára. Ez volt az utolsó tánca. Ebben az évben, júliusban eltemettük őt is, a drága drágalátost. Nem mondta többé édesanyámnak, hogy adjon egy pakli dohányt s töltsön egy futuszkónyit. A kocsmának véle együtt vége lett. Záróra. Szpászibá, nagytata. Nem érted meg, hogy vezessem a teheneidet szántáskor az eke előtt. Valahányszor a térdén lovagoltatott, mindig azt sóhajtozta, talán érezve végzetét: „Jaj, soha meg nem érem, hogy ez a gyermek a teheneket vezesse.” Jaj, hogy szerettem volna, ha még élsz egy kicsit, ha már kinyílt értelemmel és emlékezettel vésetnek elmémbe szavaid, huncutságaid. Jaj, hogy szerettem volna látni a verbunkolásodat, hallani a hétszentségeléseidet, a hátramaradottak emlékezéseinél pontosabb meséidet ama nagy háborúról, Galíciáról, Taliánországról, a csíkszeredai sörgyárban töltött napszámoskodó idődről. Hogy szerettem volna melletted ballagni a csíksomlyói Szék útján, énekelni, dudorászni véled, tőled megtanulni a miatyánkot, a Himnuszt, s látni, amint vigyázzba vágod magad, ha valaki elkezdi, hogy „Isten, áldd meg a magyart”. Miért mondtad bé olyan hirtelen az ultit? Hogy a ráksúly essen ebbe a világba. Spászibá, te tündökletes.
 

(folytatjuk)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki nyeri meg az idei elnökválasztást?









eredmények
szavazatok száma 726
szavazógép
2019-06-15: Kultúra - :

Novák Miklós: Kitörölhetetlen lábnyomok

Nem áll az oltárkő mellé-mögé, szerényen az emlékmű egyik szárnya elé húzódik, miközben lefényképezem. Nem ez a jó kompozíció – hasít belém. Nyugat felől keletre tartva kellene visszanéznie, kalapját megemelve, búcsúra készen. Egy nemzet, a széthulló ország, sőt, egy egész civilizáció nevében. Visszafelé Árpád útján, Kelet és Nyugat, a haza kapujában, amelynek lélegzetelállító emlékét emelte. Ő azonban dacol szelíden. Matl Péter egy személyben a magyar kultúra váratlan ajándéka és annak makacs őrzője a kárpátaljai végeken.
2019-06-15: Kiscimbora - :

A hollók bírája (Olasz népmese)

Élt egyszer réges-régen egy kereskedő a fiával, Giovannival egy Nápoly melletti kis faluban. Giovanni értelmes, ügyes legényke volt, s nagyon szerette a madarakat. Iszákját mindig teletömte kenyérmorzsával és kendermaggal, s az erdőben szétszórta a fák alatt.