Védjük otthonainkat

2019. június 20., csütörtök, Közélet

A lakásokból történő lopások megelőzése érdekében szervezett tájékoztató kampányt a megyei rendőr-felügyelőség, munkatársaik tegnap Sepsiszentgyörgy központjában népszerűsítették azokat a módszereket, hasznos intézkedéseket, amelyek révén megóvhatjuk otthonainkat az illetéktelen látogatóktól.

A román rendőrség – 12 uniós országhoz hasonlóan – szakembereivel együtt igyekszik felhívni a lakosság figyelmét az otthonok védelmét szolgáló tennivalókra. Azt javasolják, amennyiben hosszabb időre távozunk lakhelyünkről, ne osszuk meg másokkal sem telefonon, sem pedig a közösségi média révén az erre vonatkozó információkat. A reptereken történő nyilvános bejelentkezések ismerőseink tetszését elnyerhetik ugyan, ám a tolvajok előtt sebezhetővé tesznek – mutat rá közleményében a megyei rendőr-felügyelőség. Tanácsolják továbbá, ne készítsünk és tegyünk közzé olyan fényképeket, amelyeken feltűnnek lakásunk értékei, illetve olyanokat, amelyek arra utalnak, hogy nem tartózkodunk otthon. Háromszéken az év első hónapjaiban 46 lakásból jegyeztek lopást – 5 százalékkal többet, mint tavaly a hasonló időszakban –, az esetek több mint fele vidéken történt. A rendőrségi statisztikák azt igazolják, négyből egy lopás a tulajdonosok gondatlansága, az egyszerű, ám hatékony védelmi intézkedések elmulasztása miatt történik. (dvk)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1375
szavazógép
2019-06-20: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Kis börzéken, egyetemi városokban keresik a munkaerőt

Háromszéki munkaadók igényére szervezett állásbörzéket az előző időszakban a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség. Készruhaiparban és kereskedelemben érdekelt cégek kívántak új munkatársat toborozni, a hivatalnál egyébként kétszáznál is több szabad állásra keresnek jelentkezőt hetente. Ma Kolozsváron is népszerűsítik a háromszéki és sepsiszentgyörgyi heti állásajánlatot azon az egyetemistákat célzó rendezvényen, melynek célja, hogy a fiatalokat tanulmányaik befejezése után hazahívják szülővárosukba.
2019-06-20: Közélet - Iochom István:

Új óvoda épül Kézdivásárhelyen

Egy új, európai színvonalú, nyolcvan férőhelyes óvoda finanszírozási szerződését írta alá a napokban Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere és Simion Creţu, a gyulafehérvári székhelyű Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség vezérigazgatója.