Az erdélyi autópálya nyomvonalának módosítását kéri a Limes Országos Bizottság, azzal érvelve, hogy a jelenlegi tervek szerint a sztráda áthaladna a Szilágy megyei Zutor település területén felfedezett római castrum lelőhelyén.
A bizottság rámutat, az ásatások során a térségben egy római katonai tábor (castrum) nyomaira bukkantak, amelyhez hozzátartozik még egy fürdő – ezt nemrég tárták fel –, továbbá egy civilek számára fenntartott, kiterjedt lakóövezet, valamint egy temető is. Az erdélyi autópálya nyomvonala érinti a castrum egy részét, a fürdőt, illetve részben a civil települést és a temetőt is, ezért azt kérik, hogy új helyre költöztessék a tervezett autópálya-csomópontot úgy, hogy a le- és felhajtó sávok legalább 200 méter távolságra haladjanak el a lelőhelytől. A Limes Országos Bizottság ugyanakkor azt is leszögezi, kezdeményezték, hogy a zutori régészeti lelőhelyet vegyék fel az UNESCO világörökségi listájára.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.