Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Egyeztetések a kereskedelmi háború elkerüléséért

2019. június 26., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Telefonon egyeztetett Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes, Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselője és Steven Mnuchin pénzügyminiszter néhány nappal az előtt, hogy a két ország elnöke találkozik Japánban a G20-as országcsoport csúcstalálkozójának alkalmából – adta hírül tegnap a Hszinhua kínai állami hírügynökség. Az amerikai fél kezdeményezésére tartott megbeszélésen abban állapodtak meg, hogy folytatják az egyeztetéseket.

A kétoldalú kereskedelmi tárgyalások több mint egy hónapja torpantak meg azt követően, hogy amerikai tisztviselők szerint Peking visszalépett több fontos korábbi ígéretétől. Kína viszont Washingtont vádolja azzal, hogy nyomásgyakorlással próbálja egy neki tetsző megállapodás irányába terelni a kínai felet. Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozóját amerikai részről már régóta előre jelezték, de a kínai fél csak a múlt héten erősítette meg az értesülést, miután a két elnök telefonon beszélt egymással.

Elemzők visszafogott optimizmussal várják a két elnök találkozóját, sokuk szerint ugyanis valószínűtlen, hogy bármelyik fél is komolyabb engedményeket tegyen. Ennek híján viszont nehezen elképzelhető, hogy áttörés következzen be.

Az amerikai–kínai vámháború nyitányaként még tavaly nyáron mindkét fél évi 50–50 milliárd dollár értékben vetett ki 25 százalékos pótvámot az egymástól importált termékekre. Ezt követte szeptemberben a következő hullám, amelynek során Washington évi 200 milliárd, Peking pedig 60 milliárd dollár értékű terméket sújtott pótlólagos vámmal. Trump elnök május 10-én ráadásul utasítást adott Robert Lighthizernek, hogy készítse elő büntetővámok kivetését a kínai import fennmaradó részére, mintegy 325 milliárd dollár értékű kínai árucikkre – többek között mobiltelefonokra, számítógépekre, ruhaneműkre és játékokra. Kína ezzel szemben már csupán további 10 milliárd dollár értékű amerikai importcikkre tudna büntetővámokat kivetni válaszul, bár az ellencsapásnak más módjai is lehetnek. A kínai vezetés május végén például kilátásba helyezte, hogy korlátozni fogja az elsősorban elektronikai és katonai eszközök gyártásához használt ritkaföldfémek exportját, nehéz helyzetbe hozva ezzel a külföldi gyártókat. A világ ritkaföldfém-kitermelésének 85 százaléka ugyanis a távol-keleti országból származik.

Az Egyesült Államok több fronton igyekszik nehéz helyzetbe hozni Kínát: az amerikai kereskedelmi minisztérium május közepén az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek feketelistájára tette a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalatot és annak 68 leányvállalatát, s nemzetbiztonsági szempontokra hivatkozva kizárta a Huaweit az ötödik generációs mobilhálózati fejlesztésekből.

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 965
szavazógép
2019-06-26: Pénz, piac, vállalkozás - Ferencz Csaba:

Becsüljük meg és vásároljuk a helyi élelmiszereket (Agrofood klaszter)

Jó minőségű, ráadásul innovatív termékekkel rendelkeznek a háromszéki élelmiszeripari cégek, így nagyon fontos lenne azok felmutatása, népszerűsítése – hangzott el a sepsiszentgyörgyi székhelyű AgroFood Klaszter holland, dán, olasz, francia, spanyol és magyarországi klaszterek, kutató- és tanintézetek String nevű projektjének zárórendezvényén. Az Interreg Europe program részeként a háromszéki szakemberek több tanulmányúton vettek részt, azok tapasztalatairól is beszámoltak a bemutatón.
2019-06-26: Pénz, piac, vállalkozás - :

Kevés részmunkaidős

Bulgáriához, Magyarországhoz, Horvátországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz hasonlóan Romániában a legalacsonyabb a részmunkaidővel dolgozó alkalmazottak aránya az Európai Unióban, a munkaerő mind­össze 6,3 százalékát alkalmazták így tavaly – derül ki az Eurostat jelentéséből.