Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Mi, hol, mikor?

2019. június 28., péntek, Mi, hol, mikor?

Háromszéki Lovas Napok
Oltszemen június 28–30. között a Háromszéki Lovas Napokon tartalmas program várja az érdeklődőket. Ma 12 órakor díjhajtással és bemutatóval veszi kezdetét az oltszemi maratonhajtó pályán a II. nemzetközi fogathajtóverseny, szombaton maratonhajtásra, munkalószemlére, vasárnap pedig akadályhajtásra kerül sor. Emellett gyerekprogramok és koncertek színesítik az eseményt.

A rendezvény részeként szombaton 16 órától az oltszemi Mikó-kastély épületében mutatja be Benczédi Sándor építész, műemlékvédelmi szakmérnök, Csáki Árpád történész és Kovács András akadémikus, ny. egyetemi tanár Az oltszemi Mikó-kastély című könyvet. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke Oltszem nevének megjelenése és változatai az elmúlt 700 évben címmel tart vetített képes előadást. A Háromszéki Lovas Napok szervezői: Bodok község önkormányzata, Kovászna Megye Tanácsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Román Lovas Szövetség.

 

Parkmegnyitó Kézdivásárhelyen
A nagyközönség előtt Kézdivásárhelyen ma megnyitják a Wegener Parkot. A megnyitó ünnepség programja: 11 órától Vándor Miska – a marosvásárhelyi Ariel Színház gyerekelőadása; 12 órától a csernátoni Pakó András férfi dalcsoport és meghívottjai; 15.15-től Zarah Kids néptánccsoport; 15.30-tól Zarah Kids népdalcsoport; 16 órától Gozefini, a bűvész; 17 órától hivatalos megnyitó; 17.30-tól flashmob a Wegener Park zenéjére; 18 órától Apacuka zenekar. Állandó gyermekprogramok: kézműves-tevékenységek újrahasznosított anyagokból, robotika, kavicsfestés, karkötőkészítés, színező kicsiknek, hűtőmágnes-készítés, babakészítés filcből, gyöngyfűzés, üvegfúvás, üvegfestés, mézespogácsa-díszítés, agyagozás, gyurmaékszer-készítés, nagy fajátékok, mesesátor, bohóc léggömbökkel, arcfestés, szabadtéri játékok, gigantikus sakk, kutyasétáltatás. A belépés díjtalan, a bejáratnál minden gyerek egy kis meglepetésben részesül.

 

Kiállítás
AZ ERDÉLYI MŰVÉSZETI KÖZPONT szervezésében nyitják meg ma 18 órától Daczó Enikő képzőművész kiállítását Sepsiszentgyörgyön a Lábas Házban (Szabadság tér 7. szám). A vendégeket Vécsi Nagy Zoltán, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője köszönti. A tárlatot Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója nyitja meg. Közreműködik Kelemen István és Gáspár Csaba hegedűn. A kiállítás megtekinthető július 26-ig, keddtől péntekig 10–17, szombaton 10-től 18 óráig.
A MAGMA KORTÁRS MŰVÉSZETI KIÁLLÍTÓTÉRBEN (Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér 2. szám) ma 19 órától A dzsungel áramvonalai címmel nyitják meg Keresztes Zsófia, Kiss Adrian, Komoróczky Tamás és Ulbert Ádám kiállítását. Kurátor: Fenyvesi Áron. A megnyitót tárlatvezetés követi. A kiállítás augusztus 16-ig látogatható hétfő kivételével naponta 11–19 óráig. Részletek az alkotókról a magmacm.ro honlapon.
AZ ATYHAI KAKASÜLŐ GALÉRIÁ­BAN szombaton Arány címmel képzőművészeti tárlat nyílik. Kiállító művészek: Ábrahám Jakab, Barabás Éva, Berze Imre, Bocskay Vince, Deák Barna, Deák M. Ria, Köllő Margit, Kiss Levente, Kuti Botond, Kuti Dénes, Márton Árpád, Sánta Csaba, Vargha Mihály, Vinczeffy László.

 

Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész moziban ma: 16.30-tól Egy kutya négy útja, román felirattal, 17.30-tól Kerekesek, román felirattal; 18.30-tól Rossz versek, román felirattal; 18.45-től Csekély esély, magyarul beszélő és 20.30-tól román felirattal; 21 órától Gyerekjáték, magyarul beszélő.

 

Zene
A PAVILONI KONCERTSOROZAT június 30-án 12 órától veszi kezdetét Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parkban. Az ingyenes nyári koncertek augusztus 25-ig tartanak, vasárnaponként helyi és külföldi fúvószenekarok és vonósok várják a közönséget. A nyári hónapok minden vasárnapjára jut egy-egy klasszikus zenei koncert is. A hallgatók kellemes környezetben találkoz­hatnak ismert zenészekkel és zeneművekkel egyaránt. Holnapután, a koncertsorozat első vasárnapján a Laudate Kamarazenekar örvendezteti meg a nézőközönséget.

 

Hitvilág
JÉZUS SZENT SZÍVÉNEK ÜNNEPÉN ma búcsút tartanak Málnásfürdőn 11 órától a katolikus templomban és Brassóban 18 órától a bolonyai, Jézus szíve tiszteletére felszentelt templomban.
SZENT PÉTER ÉS PÁL napja van június 29-én, amely ülő ünnep a katolikus egyházban. A sepsiszentgyörgyi Szent József-templomban 7.30, 9, 10.30 és 18 órától tartanak szentmisét. u Brassóban a központi templomban 19 órától kezdődik az ünnepi búcsús szentmise.
PAPSZENTELÉS. Gyulafehérváron a székesegyházban szombaton 10 órától pappá szentelik többek között Fülöp Szabolcs tisztelendőt, aki a Krisztus Király-templomban töltötte gyakorlati évét.
A REMÉNYSÉG FÁJA. Kézdivásárhelyen vasárnap 11 órától ünnepi istentiszteletet tartanak a református templomban, majd a református kollégium udvarán elültetik a reménység fáját.

 

Hitel-találkozó
Július 4-én, csütörtökön 1ó órától a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház előadótermében Szász István Tas A nagy generáció és váteszi üzenetei címmel mutatja be a kolozsvári Hitel-nemzetpolitikai szemle (1935–1944) születésének, működésének és elhallgatásának történetét, mának szóló üzeneteit, budapesti újjászületését. Az előadó bemutatja a folyóirat tíz évét feltáró és napjaink olvasatában elmagyarázó nemrég megjelent művét, és megtekinthető lesz a Hitel történetét 22 kiállítási panelen szemléltető anyag is. A szerzővel a leányfalusi küldöttség részéről Nyíri Csaba nyugalmazott polgármester és Bedő Szilvia, a Ravasz László Könyvtár igazgatója beszélget. Az est házigazdája Czegő Zoltán író, költő és dr. Nagy Lajos író.

 

Röviden
IVÓVÍZ. A Közüzemek Rt. javítási munkálatok miatt felfüggeszti az ivóvíz-szolgáltatást ma 8–14 óráig Hatolyka falu egész területén. A munkálatok befejezése után a szolgáltatott ivóvíz zavaros lehet.
LOMTALANÍTÁS ÉS ÜVEGGYŰJTÉS. Ma 13 órától Kézdialmáson és Csomortánban, hétfőn Kommandón a háztartásban feleslegessé vált elektromos és elektronikai eszközöket, használt bútorokat, emellett szelektív hulladékot gyűjt a Tega. 5 kg leadott üvegért cserébe 0,5 liter Igazi Csíki Sört adnak (sík­üveget nem fogadnak el).
MOZGÁSMŰVÉSZET. Sepsiszentgyörgyön a Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában ma 19 órától társasági tánc. Telefon: 0722 233 774.
FALUNAPOKAT tartanak Gelencén szombaton és vasárnap; Szentivánlaborfalván közösségi napokat mától vasárnapig.
A MULTITRANS RT. 5-ös számú autóbuszjárata a Székely Vágtára való tekintettel szombaton és vasárnap nem üzemel.

 

Ügyelet
GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön mától csütörtökig naponta 20–8 óráig a Romulus Cioflec utca 11. szám alatti Hygea (telefon: 0367 800 011, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); 8–12 és 16–20 óráig szombaton és vasárnap a Gróf Mikó Imre utca 4. szám alatti Dona (0372 409 392); Kézdivásárhelyen vasárnapig a 22-es udvartéri Dona (0372 407 089); hétfőtől a Szabó Jenő utcai Eco (0267 362 961); Kovásznán szombaton 8–12 óráig a Vipera (0267 313 513), szombaton 8–16 óráig és vasárnap 8–14 óráig a Farmacom (0267 340 914); Baróton szombaton 9–13 óráig a Hermann (0745 822 449) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön szombaton és vasárnap 10–12 óráig a Sport utca 3/1/I/1. szám alatti Oral Care fogászati rendelőben (telefon: 0267 708 465) és Fazakas Szabolcs fogorvos magánrendelőjében a Grigore Bălan tábornok út 30/65/1. cím alatt 9–24 óráig (telefon: 0744 857 743) fogadják a sürgősségi eseteket.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 435
szavazógép
2019-06-27: Belföld - :

Mehet az Uber

Az Uber és a többi internetes fuvarmegosztó romániai működését szabályozó, azonnal hatályba lépő sürgősségi rendeletet fogadott el keddi ülésén a kormány. A rendelet a fuvarmegosztó cégeknek előírja, hogy ezentúl évente műszaki engedélyt váltsanak ki internetes alkalmazásaikra a távközlési minisztériumtól, továbbá az általuk foglalkoztatott gépkocsivezetőknek és járműveiknek is egy sor feltételt kell teljesíteniük.
2019-06-28: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Köszönet
Köszönetet mondunk ­mindazoknak, akik drága ­halottunk,
özv. VOJKUJ GYULA
temetésén részt vettek, ­sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak.
A gyászoló család
4312522