Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Befejezik a főteretSárkánydomb helyett kőtenger

2019. június 28., péntek, Közélet

Egyetlen szónyi ellenvetés nélkül jóváhagyta Sepsiszentgyörgy helyi tanácsa a főtér befejezését. A határozat elfogadásával négyéves konfliktus záródik le, a városközpontban éktelenkedő terület – amely az év nagyobbik részében óriás homokozóra emlékeztet – pedig végre formát ölt. Igaz, nem olyant, amilyent a városvezetők szerettek volna: zöld növénnyel borított sárkánydomb helyett szürkére kövezett lapos felület lesz a prefektúra és a megyeháza előtti részen.

Az elképzelést a korábbi változatot is megtervező Zsigmond Pál ismertette. Elmondása szerint a rendezetlen térrész újragondolása volt a feladat, oly módon, hogy a prefektúra elvárásainak is megfeleljen. Az önkormányzat azt kérte, hogy egy nagyobb színpad, télen pedig egy korcsolyapálya is elférjen, ugyanakkor meg kellett hagyni az autós bejárási lehetőséget a főtéren át a megyeháza udvarára (szerk. megj.: ezt is a prefektúra perelte ki), illetve a színpadhoz és a korcsolyapályához szükséges műszaki berendezéseket szállító tehergépkocsik számára is hozzáférhetővé kellett tenni a területet.

Mivel ez a terület kissé magasabb a már meglévő főtérnél, a szintkülönbség áthidalására egy széltől szélig szabálytalanul hullámzó lépcsősort terveztek, nagyjából oda, ahol most dézsás dísznövények sorakoznak. A megyeháza felől lesz korlát is, a park felé azonban zöldövezettel teremtik meg az átmenetet, amihez néhány tuját el kell majd költöztetni. A Gábor Áron utca felől a tanácsülésen bemutatott látványterv szerint két háromszögű zöldövezetet alakítanak ki, és ott lesz a tehergépkocsik bejárója is. A parknak a virágárusoktól rézsútosan átszelő sétányát egészen a prefektúra külső sarkáig meghosszabbítják, ott nem lesz lépcső, mert akadálymentes közlekedést kívánnak létrehozni. Természetesen lesz világítás, tűzcsap, a színpad rögzítéséhez szükséges elemeket és biciklitárolókat, még információs pannót is elhelyeznek az új térrészen. Burkolata olyan lesz, mint a főtéré.

 

A tér látványterve

 

Elsősorban nem a prefektusnak az elvárásait szeretnék teljesíteni, hanem a város polgárainak, akik igénylik, hogy ez a befejezetlen, rendezetlen terület ne maradjon így – jelentette ki a bemutatást követően Antal Árpád polgármester, arra is emlékeztetve, hogy az önkormányzat eredetileg a parkot szerette volna bővíteni, nem a teret. Ebben az országban azonban nem ugyanazok a szabályok érvényesek minden városra – tette hozzá, és elmondta, hogy amikor Klaus Iohannis államfő (aki korábban tizenegy évig volt Nagyszeben polgármestere) néhány éve erre járt, megdicsérte a főteret, és elcsodálkozott azon, hogy a titkosszolgálatoknak kellett engedélyezniük az átalakítást. Antal Árpád hangsúlyozta: a legfontosabb az, hogy a városnak ez a része is rendezett legyen, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy egyszer majd eljön az idő, amikor az önkormányzat döntheti el, mi legyen a városban. Végül tréfásan megjegyezte: az új térrész arra is alkalmas lesz, hogy tüntetni lehessen a prefektúra előtt.

Ellenvetés nem volt. A korábbi, sárkánydombos tervet hevesen ellenző Rodica Pârvan szociáldemokrata tanácstag örömét fejezte ki, hogy megszabadulunk ettől a látványtól, sajnálkozott, hogy az általa javasolt játszótérnek (amelynek mintáját Franciaországból hozta) nem szorítottak helyet, rákérdezett viszont a központ másik szégyenfoltjára, a Bodok Szálloda romladozó épületére. Erre a polgármester szeptemberben ígért választ. Az új térrészről Sztakics Éva alpolgármester közölte, hogy 2,29 millió lejbe fog kerülni, a kivitelezési tervek két hónap múlva készülnek el, az engedélyek beszerzése egy újabb hónapba telik, maga a megvalósítás pedig hat hónapig tart.
Ezt a tervet a titkosszolgálat nem tudja elgáncsolni – közölte érdeklődésünkre Antal Árpád polgármester, és el is magyarázta, hogy miért nem: az érvényes városrendezési tervben a főtér kibővítése szerepel. A park kibővítéséhez módosítani kellett volna a városrendezési tervet, és ez nem sikerült 2015-től a központi hatóságok ellenállása miatt.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye a koronavírus miatt elrendelt hatósági intézkedésekről?








eredmények
szavazatok száma 1897
szavazógép
2019-06-28: Máról holnapra - Mózes László:

Itt a kódex, hol a kódex?

A Dăncilă-kabinet egy huszárvágással életbe léptette az új közigazgatási kódexet. Újabb intézkedés, mely önmagában is felháborító, hiszen sarkalatos kérdésekben nem sürgősségi rendelettel, hórukkosan kellene dönteni, hanem a parlamentben.
2019-06-28: Belföld - :

Aláírásgyűjtés a nemzeti régiókért (A Partiumban is elindítják)

Ma kezdi meg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a Partiumban a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezését támogató aláírások gyűjtését – közölte tegnap a párt.