Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Tulit Ilona: A magyar nyelvű oktatás Kovászna megyében 1.

2019. június 29., szombat, Élő múlt

Azok a nyolcvanas évek

 

Nézőpont függvénye, hogy a Kovászna megyei oktatás sorsának vizsgálatában mit és mekkora súllyal jelenítünk meg. Megtévesztő lehetne akár a törvényesség oldaláról közelíteni, akár az általánosítás (és ezáltal ködösítés) rutinjával, egyik sem számol a hely sajátosságaival. Hasznos lehetne azonban a korabeli történések konkrét adatokra alapozó, pontos számbavétele. Mert vitathatatlan ugyan a pártideológia köntösébe csomagolt erőszak érvényesülése az oktatás minden területén, ám az is, hogy erre még ráerősített a helyi hatalmasságok önkénye, és sajátosan színezte némely tisztségviselőink gyámoltalansága vagy közönye is. A háromszéki magyar nyelvű oktatás válságos évtizedének, a 80-as éveknek – megítélésem szerint – ott a helyük a kollektív emlékezésben: aki átélte, azonosíthatja saját helyét és felelősségét, aki meg nem élte át – az oktatásban bármilyen szinten érintettekre gondolva –, levonhatja a ma is hasznosítható tanulságot.

  • Fotó: Székelyhon
    Fotó: Székelyhon

A magyar nyelvű oktatási hálózat elsorvasztása

A magyar nyelvű oktatás beszűkítésének folyamata a 70-es években elsősorban a cikluskezdő osztályok oktatási nyelvének önkényes kijelölésével folytatódott, figyelmen kívül hagyva a települések lakosságának nemzetiségi összetételét, az iskolás korúak anyanyelvét. A tanfelügyelőségen összeállított, a megyei pártvezetés által is láttamozott beiskolázási tervszámokat az oktatási minisztérium módosította és véglegesítette, megvalósításuk a megyei tanfelügyelőség kötelessége volt.

A tanfelügyelőség korabeli statiszti­káiban a nemzetiségre, anyanyelvre vonatkozó adatokat nem találunk, de az egyes tagozatok, évfolyamok, osztályok oktatási nyelvére vonatkozóakat igen, emellett készültek kimutatások a kisebbségek számára biztosított oktatási hálózatról (Învățământul în limbile naționalităților conlocuitoare). A kisebbségek számára biztosított oktatási hálózatban az 1984–85-ös tanévben az általános iskolások 25–26 százaléka, a középiskolások 28 százaléka, a szakiskolások 100 százaléka tanult román tagozaton. A megye 176 óvodájából 152 magyar, illetve vegyes, 24 román tannyelvű; az általános iskolai tagozaton a 156 oktatási egységből és tagozatból 129 magyar, illetve vegyes, 27 román tannyelvű; a 13 líceum vegyes, a szakiskolák román tannyelvűek. Az 1–4. osztályokban magyar nyelven tanult 12 522 gyermek, román nyelven 4404, az 5–8. osztályokban magyar nyelven tanult 11 311, román nyelven 3769. A líceumokban 7138 diák tanult magyar tagozaton, 2765 pedig románon.

A megyére ráerőltetett beiskolázási tervekben évente nőtt a román oktatási nyelvű osztályok száma, csökkent vagy teljesen megszűnt a magyar osztályok indításának lehetősége. A 80-as években fölerősödött folyamat követésére alkalmasnak tartom a 8. osztályt végzettek helyzetének alakulását. A beiskolázási tervek megvalósítása nyomán a következőképpen alakult a 9. osztályt román tagozaton kezdő tanulók száma: 1981-ben 426, 1982-ben 413, 1983-ban 883, 1984-ben 1043. (Megjegyzendő: 1984-ben neveztek ki a megyei tanfelügyelőség élére első ízben román főtanfelügyelőt.)

 

 

Beiskolázási terv az 1986-87-es tanévre

 

A magyar tanulók hátrányos megkülönböztetésének nem elhanyagolható aspektusa (hiszen gyermekekről van szó!), hogy azokban az iskolákban, tagozatokon, ahol a jelentkezők száma alacsonyabb volt a meghirdetett helyek számánál, nem került sor felvételi vizsgára. A román tagozatra iratkozottaknak a legritkább esetben kellett felvételi vizsgát tenniük valamely profilon, míg a magyar tagozatokon a túljelentkezés miatt (kivétel a mezőgépészeti profil) vizsgázni kellett, majd a – megfelelő számú hely híján – sikertelennek bizonyult vizsga után beiratkozhattak a román tagozatra, a betöltetlen helyekre. Ezek a tapasztalatok is érlelték a szülők egy részének azon döntését, hogy már a kezdetektől a román tagozaton taníttassák gyermekeiket, hogy azok majd „jobban boldoguljanak”.

1985-ben a 9. osztályosoknak a megyében meghirdetett 2484 helyre 2446-an iratkoztak be, ebből 1904 a magyar tagozatra, 542 a románra. A kis létszámmal engedélyezett profilokon megszüntették a kétnyelvű osztályokat, az oktatás nyelvét a felvételi vizsga után határozták meg. Így jöhetett létre például a sepsiszentgyörgyi textilipari líceumban 4 kilencedik osztály 41 román és 122 magyar tanulóval úgy, hogy az oktatás nyelve a nemzetiségi arány fordítottja lett: 3 román és 1 magyar (45 tanulóval). A felvételi vizsga dossziéjába nem került be a tanulók nyelvi opciója, a nemzetiséget nem tüntették fel semmilyen iskolai dokumentumban.

A Kovászna megyei tanulóknak az ország más megyéiben fenntartott 98 hely is román tagozatot jelentett: 3-as sz. ipari líceum Bákó, 4-es sz. ipari líceum Brassó, erdészeti líceum Görgény, közgazdasági líceum Călimănești, 5-ös sz. ipari líceum Nagyszeben, 8-as sz. ipari líceum Arad, egészségügyi líceum Bukarest stb. Össze­sen 22 megyében kínáltak helyet a 8. osztályt végzett Kovászna megyei tizenéveseknek.

A megyék közötti tanulócserékkel a hazai oktatás a felsőbb pártvezetés által meghirdetett homogenizálást szolgálta. Az iskolás népesség keverését Bukarest tervezte meg, a beiskolázási tervben pedig a feladatokat leosztotta a megyéknek. A megyénkbeli tanulók által más megyékben elfoglalt helyekért cserébe például nálunk 76 Bákó megyei tanulónak kellett helyet biztosítani: a sepsiszentgyörgyi 3-as ipari líceumban 36 helyet a fafeldolgozás profilon, a baróti líceumban 40 helyet a bányászati profilon. 1986-ban a háromszéki gyermekeknek más megyékben kiutalt 157 helyből (Bukarest, Bákó, Balázsfalva, Brăila, Buzău, Konstanca, Rămnicu Vâlcea stb.) összesen 15 volt magyar: fél osztály (!) a székelyudvarhelyi tanítóképzőben – az általunk igényelt 54 hely helyett.

1987-ben a 9. osztályok román tagozatain 1620 helyet biztosítottak, a magyar tagozatokon 1120-at, 1988-ban 1524 helyet a román tagozaton, 1196-ot a magyaron, a más megyékben beiskolázott tanulók száma 385-re emelkedett. 1989-ben a megyénken kívül tervezett 435 helyet (az előző évekből ismert líceumokban) nem sikerült betölteni, sem az efölött tervezett 170 helyet Hunyad, Dolj és Galac megyében.

Román és vegyes tannyelvű osztályok, csoportok működtek 21 magyar többségű községünk líceumi osztályaiban is (petróleumipar, bányászat, mechanika, mezőgazdaság, fafeldolgozás, könnyűipar profilokon).

A vidéki vegyes tannyelvű iskolákban a szakkörök és kultúrcsoportok több helyütt csak román nyelven működ(het)tek.

1990-ben a szakminisztérium a régi rutin szerint tervezett: a román tanulóknak 100,66 százalékban, a magyaroknak pedig 41,52 százalékban biztosított (volna) helyet a 9. osztályokban. Ezt az utasítást természetesen az (akkor már magyar) főtanfelügyelő nem vitelezte ki.

 

Az anyanyelv mint fakultatív tantárgy

A román tagozatra kényszerült magyar tanulók az anyanyelvüket fakultatív tárgyként tanulhatták, ha az iskolai körülmények ezt lehetővé tették, vagyis volt tanterem, szaktanár, alkalmas órarend, támogató igazgató, osztályfőnök és szülő.

Valójában a fakultatív magyar órák szervezését nem szabályozta az oktatási törvény, mindössze az oktatási minisztériumnak egy régi, az iskolai irattárakból hiányzó Útmutatójára (Instrucţiunile Nr. 82869/1969) hivatkozhattunk, amely a román tagozatokon tanuló „együtt élő nemzetiségeknek” lehetőségként határozta meg az anyanyelv iskolai tantárgyként tanulását.

A szűkszavú útmutató több lényeges kérdésben nem adott eligazítást. Például abban, hogy a fakultatív magyar nyelvet mint tantárgyat be kell-e vezetni az osztálynaplóba vagy sem; ha bevezetik az osztálynaplóba, melyik rovatba írják?; kell-e osztályzatot adni, évharmad végén lezárni?; ha igen, ez a jegy beszámít-e az évharmadi, évi általánosba?; nyilvántartják-e (más tárgyakhoz hasonlóan) a hiányzásokat? stb. A kérdések csak látszólag vonatkoznak formaságokra, ezek mögött bújt meg a magyar nyelv – fakultatív vagy kötelező státusától független – iskolánként eltérő megbecsülése.

Nem sikerült megyei szinten egységes eljárásokat elfogadnunk, annyira eltérőek voltak az iskolák biztosította feltételek. Ahol az igazgató szívügyének tekintette, ott a tanár az osztálynapló anyanyelv rovatába írhatta a magyar nyelvet, a teljesítményt jeggyel minősítette, évharmadi dolgozatot íratott, a jegy beszámított az általánosba, beírta a hiányzásokat – egyszóval alaptantárgyként, valóban anyanyelvként kezelte. Más helyeken az idegen nyelv rovatban tüntették fel a magyart, vagy a napló utolsó, üres rovatában, nem osztályoztak, nem jegyezték a hiányzásokat. Az iskolák vezetői szerint ez a tanuló érdekeit és magát az „ügyet” szolgálja azáltal, hogy a diáknak „nem rontja az általánosát”, nem érinti a magaviseleti jegyét, tehát nem megy el a kedve a magyar tanulásától (!).

A fakultatív magyar órákat csak igen ritkán tarthatták elfogadható rendszerességgel és minőségben, az iskolák többnyire katedrakiegészítésre való órákként tartották nyilván azokat. Ha nem volt szüksége rá a szaktanárnak, nem szervezték meg a csoportokat. Az időpont is ellehetetlenítette őket: vagy reggel 7-től, vagy délután 2–3-tól szerepeltek az órarendben, amikor a román anyanyelvű tanulóknak (még vagy már) nem volt órájuk. Fakultatív magyarból a megye egyetlen iskolájában írtak évharmadi dolgozatot, de a tanárok többsége rendszeresen osztályozott, évharmadi lezárást írt a naplóba, az osztályfőnökök azonban ezt nem számították be a tanuló általánosába.

A román tagozaton az osztályfőnökök többnyire nem ismerték a magyar nyelvet, nem értették az önként vállalt „plusz­órák” célját, gyakran rászervezték a különböző „fontosabb” tantárgyak felkészítőit. A magyar nyelv tanítása a legtöbb akadályba a megyeközponti textilipari líceumban ütközött, ahol az igazgató (folytatva az elődje által meghonosított eljárást) iskolai szinten legfeljebb egyetlen csoport indulásával értett egyet, mert szerinte nem léteztek magyar diákok a román osztályokban. Végül az anyakönyvek adatainak kikeresésével és a tanulók (szülők által aláírt) kérvényeinek összegyűjtésével sikerült minden évfolyamon elindítani az órákat.

Kívülről szemlélve „úri dolga” volt annak a magyartanárnak, aki szinte az egész katedráját fakultatív magyarból kapta, mert ezeket úgymond „nem kellett komolyan venni”: nem volt felvételi és érettségi tárgy. A valóságban nehéz harcot jelentett a tanárnak: harcot a gyermekekkel, a kollégákkal, a szülőkkel. Sokan féltek már az órák kérvényezésétől is, nehezen viselték az osztályfőnökök vagy az igazgató rosszallását, zsúfolt iskolai időszakokban a magyart a túlterhelés forrásának minősítették, s ha nem volt mindenki mindennel elégedett, egykettőre elmaradtak az órákról.

A fakultatív magyarórákra általában nem biztosítottak tankönyveket. De nem is lehetett a tanterv és tankönyv alapján tanítani-tanulni. Inkább kínlódás volt, abból a célból, hogy maga a lehetőség ne szűnjék meg, hogy gyermekeink ne szakadjanak el teljesen anyanyelvi kultúrájuktól; valójában képtelen volt pótolni a „kötelező magyar” hiányát, kisszámú magyar gyermeknek biztosította a valódi anyanyelvi képzést.

Az 1984–85-ös tanévben Kovászna megyében hivatalosan 23 fakultatív magyar nyelv csoport működött, 14 Sepsiszentgyörgyön, 9 Kézdivásárhelyen a következő megoszlásban: Sepsiszentgyörgy: 7-es ált. iskola – 3 csop.; 1-es ipari líceum – 3 csop.; 3-as ipari líceum – 3 csop.; Textil líceum – 1 csop.; Matematika–Fizika Líceum – 4 csop.; Kézdivásárhely: 1-es ált. isk. – 3 csop.; 3-as ált. isk. – 1 csop.; 1-es ipari líceum – 2 csop.; 2-es ipari líceum – 2 csop.; Mezőgazdasági líceum – 1 csop.
Az 1985–86-os tanévben hivatalosan 47 csoportban tanultak fakultatív magyar nyelvet, ebből 29 Sepsiszentgyörgyön, 16 Kézdivásárhelyen, 2 Baróton működött: Baróti líceum: 2 csop.; Kézdivásárhely: 1-es ált. isk. – 5 csop.; 3-as ált. isk. –3 csop.; 1-es ipari líceum – 2 csop.; 2-es ipari líceum – 2 csop.; 3-as ipari líceum – 2 csop.; Mezőgazdasági líceum – 2 csop.; Sepsiszentgyörgy: 1-es ált. isk. – 3 csop.; 7-es ált. isk. – 3 csop.; 1-es ipari líceum – 2 csop.; 2-es ipari líceum – 5 csop.; Textil líceum – 5 csop.; Matematika–Fizika Líceum – 7 csop.; Közgazdasági líceum – 4 csop.

A tanfelügyelőség vezetősége és az oktatási minisztérium ellenőrzésre küldött tagjai 1985-ben kezdtek kiemelten foglalkozni a fakultatív magyarórákkal (jelentéseket kérni az óraszámról, tanulószámról), 1986-ban javasolták – takarékossági okokból – a csoportok számának csökkentését, 1987 tavaszán a tanfelügyelőség párttitkára kilátásba helyezte ezeknek az óráknak – mint szükségteleneknek – a felszámolását.

(folytatjuk)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 717
szavazógép
2019-06-28: Közélet - :

Ferdítéssel vádolják a magyar felet (Egyeztetés az úzvölgyi sírkertről)

A román védelmi minisztérium szerint a magyar Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka félretájékoztatta a közvéleményt arról a magyar-román szakmai megbeszélésről, amelyet a hadisírgondozásért felelős szervezetek küldöttségei folytattak egymással szerdán Bukarestben az úzvölgyi hősi temető ügyében.
2019-06-29: Élő múlt - :

Ferenczes István: Veszedelmekről álmodom 15. (A Kossuth-díjas író dokumentumregényéből Déva várak / 1.)

Nem tudom, honnan jöttem haza. Azzal fogadtak, hogy meghalt Dávid Juliska, s el is temették. Temetésén annyi román pap volt, amennyit soha nem látott a falu. Dávid Juliska a legközelebbi szomszédunknak, Dávid Pista bácsinak és Márika néninek volt az egy szem gyermeke, gyermekkorunkban ő volt a nagylány. Végtelenül szerény, istenfélő, jóságos, szép kicsi fehérnép. Apám leghűségesebb segédje, Petres Árpi bácsi vette feleségül, akiről tudni kell, hogy maga volt a székely ezermester típusa. Síremléktől rakott ajtóig mindent elkészített, ha megrendelték. Egyformán értett a kőműves- és ácsmunkához, de az asztalos- és kovácsmesterséghez is. Megbízható szakember volt.