Aranyérmes Pacsirták

2019. június 29., szombat, Magazin

Kárpát-medencei szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola tanítványai, akik a 10. alkalommal megszervezett Dunán innen, Tiszán túl című vetélkedő kiemelt arany-, illetve bronzérmét hozták el – derül ki a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola tájékoztatójából.

Gáj Nándor, az iskola vezetője szerint az eredmény az év munkájának a megkoronázása. „Nemcsak új dolgokat akarunk létrehozni, hanem régi értékeket is akarunk ápolni. A cél, hogy csorbítatlanul őrizzük meg a térség népi hagyományait, az ilyen elismerések pedig azt tanúsítják, hogy a munkát jól végezzük, beleértve az oktatókat, diákokat egyaránt.”

A gyerekeket István Ildikó és Mihály Pál készítette fel: a korábbi székelyudvarhelyi megmérettetés után, most a Miskolcon rendezett döntőben remekeltek a háromszéki és erdővidéki diákok.

István Ildikó elmondta: a táncosok is erdővidékiek, de a koreográfiájuk is. „A táncrenden belül volt legényes, amelyet Erdővidéken csűrdöngölőként emlegetnek, volt benne csárdás, amelyet lassú csárdásnak vagy jártatónak hívunk, volt szöktetős, azaz gyors csárdás, és a végén nyilván ott van a forgatós, amely nem volt tipikusan minden székelyföldi településen” – fogalmazott az oktató.

A négy lányból álló Pacsirták együttes magyarlapádi dalokkal készült (a település Fehér megyében található, népi hagyományairól híres vidék). A produkció különösen erős mezőnyben indult, István Ildikó elmondása szerint az elmúlt évek során folyamatosan szoros mezőnyben kellett helytállniuk. A műsorszám felépítésén belül mind a négy lánynak jutott saját rész, illetve volt közös éneklés is. A kihívást a tempó tartása, az együtt éneklés, egymás nem túlharsogása jelentette.

A mezőnnyel kapcsolatban István Ildikó elmondta: a Kárpát-medence legjobbjai gyűltek itt össze, a bronz, illetve a kiemelt arany óriási elismerés. A Pacsirták együttes: Mihály Dorka, Pál Zsófia, Sylvester Adrienn és Mátis Ad-rienn. Vargyasi táncosok: Bartha Eszter, Sánta Attila.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2019-06-29: Sport - :

Nyertek a magyarok, kikaptak Pašićék (Női kosárlabda, Európa-bajnokság)

A magyar válogatott remek hajrával 88–84-re legyőzte Szlovéniát a szerb–lett rendezésű női kosárlabda-Európa-bajnokság nisi csoportjának csütörtöki nyitómérkőzésén. A Sepsi-SIC-es Jovana Pašić és Montenegró nemzeti csapata azonban vereséggel kezdett, miután 16 ponttal kikapott Svédországtól.
2019-06-29: Magazin - :

Sikerült kijavítani a rosszul restaurált szobrot

Hónapokig tartó munkával sikerül megmenteniük hivatásos spanyol restaurátoroknak azt a 16. századi műemlék szobrot, amelynek engedély nélkül végzett, szakszerűtlen és elrontott felújítása botrányt kavart tavaly Spanyolországban.