Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Lőrincz György: Az elveszített sziget

2019. június 29., szombat, Kultúra

Abban a faluban mind egy álom bűvöletében haltak meg a férfiak. Az öregek azt beszélték, valaha volt napnyugat felé egy sziget. Gyönyörű sziget, amelyhez hasonló nem volt több a világon. Az Istentől hatalmas, lankás, bőségesen termő földekkel volt megáldva, amelyet halban gazdag folyók szeltek keresztül-kasul. A folyókat nádasokkal övezett burjánzó, gazdag legelők vették körül, amelyeken csak úgy sokasodtak a nyulak, szarvasok. Városai egyedülállóak voltak, arannyal fedett templomok, csipkézett tornyú házak fénylettek, a föld gyomra pedig tele volt mesésnél mesésebb kincsekkel. Arany- és ezüstbányáinak híre bejárta az egész világot. De ezen a szigeten nem csak bővizű, lustán hömpölygő, nádasokkal övezett, széles folyók voltak.

  • Péter Alpár rajza
    Péter Alpár rajza

Azt beszélték, a szigetet két oldalról – keletről és északról – hatalmas hegyek vették körül, a tiszta hegyi patakok csillámló, kéklő vizében csak úgy fénylettek, cikáztak a márnák, pisztrángok, s ameddig a szem ellátott – mondták –, hatalmas erdőségek borították mindenütt, amelyet nem tört meg más, csak suvadásos dombok, fehéren vagy szürkén magasló kősziklák, várak, kastélyok, amelyeken esténként csillagok könyököltek, néha még a hold is ellustálkodott, megpihent rajta, de az is lehet, hogy az arra járók csak a hegyek csúcsait vélték kősziklának, várnak, kastélynak, mert esténként, amikor mindent beborított a szárnyas sötétség, honnan láthatták, hogy a kősziklák vagy a fenyők ágain lustálkodik, sziporkázik a hold?

Tény, hogy ez a sziget, miután valamilyen oknál fogva elveszett, egyre szépült.

Az öregek emlékezete rubinttal, gyémánttal ékesítette.

Mi, gyerekek, amikor ezeket a csodálatos meséket hallgattuk, teljesen észrevétlenné váltunk, még a lélegzetünket is visszafojtottuk, csak úgy lapultunk az ágyban, a takaró alatt, a kályha mellett a kicsi széken, hallgatóztunk és vártunk. Nyaranta alig vártuk, hogy eljöjjön a tél, napközben alig vártuk, hogy eljöjjön az este. Ilyenkor, ha a hegyek felől belopakodott a sötétség, mert a sötétség mindig a hegyek felől osont be a faluba, télen hótalpon, nyáron bársonyos füveken – persze, elfelejtettem mondani, hogy ez a falu egy hegyi falu volt, a kertek kinyúltak egészen a fenyőkkel övezett kősziklákig –, ahogy eljött az este, a férfiak olcsó cigarettára gyújtottak és kezdték:

– Volt egyszer egy sziget... Azon a szigeten...

És ilyenkor, miközben beszéltek, nemcsak a szavaik fénylettek, a tekintetük is, valami megmagyarázhatatlan mámor, varázslat ömlött szét az arcokon, mintha nem is férfiak lennének, álmodozó kisgyermekek, és mi meg voltunk győződve, hogy velünk ellentétben ők látják is a szigetet. Látják is a szigetet, amelyről beszélnek. Igen. Rájöttünk, számukra nem csak felfénylő álom – valóság. Olyan álom, amelyről érdemes álmodni. Olyan mese, amelyről érdemes mesélni. Mert ezek az öregek és férfiak megszépültek, megfiatalodtak. A vágy s a remény kisimította arcuk barázdáit, szemükbe, orcájukra mosoly költözött.

De ahogy teltek az évek, a kétkedés is beköltözött a lelkekbe.

Ahogy teltek az évek, egyesek egyre inkább elveszítették a hitüket, hogy még valaha láthatják a szigetet.

Ahogy teltek az évek, sokan már a sziget körvonalait sem látták, egyszerűen elveszett valahol a messzeségben, elveszett valahol a láthatár peremén, sőt, voltak olyanok is, akik már a sziget egykori létezésében sem hittek, mintha az a sziget nem is létezett volna, csak látomásos sziget volt, emlékezés-sziget, mert hol vannak olyan bőséges folyók, pisztrángokkal teli patakok s városok, amelyek tornyait arannyal fedték valamikor...

Viszont mi, gyermekek, ahogy mind többször és többször hallgattuk, egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy mi is látjuk azt a gyönyörű szigetet. Nézzük és látjuk. Estefelé, amikor érkezett a csorda, kimentünk a falu végére – az a falu leg­magasabb pontja volt –, és néztünk el arra, amerre lemegy a nap.

Igen. Néztünk el napnyugatra, hosszan, nagyon hosszan, sokszor órákon át, és akkor megtörtént a csoda. Mi is látni kezdtük a szigetet.

Valóban olyan volt, amilyennek az öregek látták, csillogó kék hegyek villantak fel a messzeségben, fénylő kék hegyek – olyanok, mintha jéggel lennének borítva, de a jobb szeműek, akik még messzebbre elláttak, csodás, szőlősben gazdag fennsíkokat is megpillantottak, volt olyan is, aki azt állította, hogy azok, amiket mi, kék szeműek – akiknek az öregek szerint gyengébb a látása – hegyeknek nézünk, nem is hegyek, azok a gazdag városok tornyos házaikkal.

Aztán meghaltak azok, akik még látták a szigetet...

Aztán meghaltak azok is, akik azoktól örökölték a sziget szeretetét, akik még látták...

Később meghaltak azok is, akik csak hallomásból s csak képzeletükben vélték felfedezni...

De mindig voltak olyanok, akik bár valóságban sosem látták, a mesék után még hittek benne...

És gyermekek is kerültek, akik napnyugtakor fölmásztak a faluvégi fákra és néztek el napnyugatra.

És a gyermekekből felnőttek lettek, a fiatalokból öregek.

Akik meghaltak, azok helyét újabb öregek foglalták el.

Csak a haláluk volt furcsa.

Nagyon-nagyon furcsa.

Azoknak az öregeknek, akik már a sziget körvonalait sem látták, egyre komorabb, egyre sötétebb lett a tekintetük. Úgy tűnt, addig-addig álmodoztak a szigetről, arról, hogy még valaha feltűnik a körvonala, haláluk előtt még egyszer láthatják, hogy ez nem történt meg, kiürült a látásuk.

De lehet az is, hogy csak kiment a szemükből a fény.

De tény, ahogy mind vénebbek lettek, ahogy várták a halált, ültek üres, fénytelen tekintettel, s csak maguk elé néztek. Napnyugat felé soha.

Ahogy közeledtek a halál felé, csak üres tekintetű férfiak jártak a faluban fel-alá, bizonytalan nézésűek, bizonytalan, tétova járásúak, s csak akkor villant fel a szemük, amikor néha-néha botjukra támaszkodva kiértek a falu végére, s látták, hogy még mindig akadnak olyanok, akik hisznek a szigetben, s ott csüngnek a fán s néznek el napnyugat felé.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki nyeri meg az idei elnökválasztást?









eredmények
szavazatok száma 739
szavazógép
2019-06-29: Kultúra - :

Lőrincz György: Válogatott novellák

Hét karcolat; egy szerelmes triptichon; öt elbeszélés háborúról, a kollektivizálásnak ellenállók elhurcolásáról, a kommunista titkosszolgálat világáról, kivándorlásról; egy ars poetica jellegű novella (A mesterember); egy-egy kerettörténet a mitikussá növesztett szülőföldről (Az elveszített sziget), illetve az édesapa alakjáról (Apám, aki ismerte a fákat) – mind­összesen tehát csak tizennyolc hosszabb-rövidebb történet került beválogatásra Lőrincz György kötetébe, mégis mintha teljes képet kapnánk a székely falu és kisváros világáról a Lőrincz Györgyre olyannyira jellemző szociografikus pontossággal.
2019-06-29: Irodalom - :

Farkas Árpád: Ne játsszatok a csontjainkkal