Ha eddig a gazda sírt a földért, most a föld sír gazdájáért — hangzott el tegnap a prefektúra előtt összegyűlt gazdák tüntetésén. Az erőgépekkel, terményekkel demonstráló háromszéki és Hargita megyei gazdálkodók a mezőgazdaságban uralkodó tarthatatlan állapotokra hívták fel a figyelmet.
Közel száz, felszereléssel, vontatóval is ellátott traktor és több száz gazdálkodó rezesbandával vonult a kijelölt útvonalon a prefektúra elé. A gépek elfoglalták a taximegállót, illetve a Gábor Áron utca két oldalán parkoltak, a tüntetők többsége egy-egy tejes palackot tartva gyülekezett a kormányhivatal és a megyei tanács előtti téren. Ötvös Mózes, a szarvasmarhatartók megyei egyesületének elnöke, a megmozdulás helyi szervezője elmondta, a tüntetés politikamentes, mert pártállástól függetlenül azt tapasztalják, hogy a vezetők csak kampányban kérik a támogatást, azután már nem képviselik a gazdálkodók érdekeit. Az uniós tagság is csak hátránnyal jár, mert a hazai gazdák mind a támogatások, mind az árak tekintetében előnytelen helyzetbe kerültek a fejlett uniós országokban termelő kollégáikkal szemben — hangsúlyozta a szónok.
Fazakas Tibor gazdálkodó a fordulat óta elhibázott mezőgazdasági politikáról szólt, majd ismertette a követeléslistát. A gazdák kérik a gázolaj árának ötvenszázalékos csökkentését oly módon, hogy a mezőgazdaságban felhasznált üzemanyagot ne terheljék a különböző adók és illetékek; a mezőgazdasági gépekre töröljék el az útadót; egyenlő támogatást a fejlett uniós országok gazdálkodóival, a támogatások időbeni kifizetését (legkésőbb a következő év március végéig); a termőföld adás-vételének egyszerűsítését, az illetékek mérséklését a farmerek számára; állami beruházásokat a mezőgazdasági infrastruktúrába (korszerű raktárak, hűtőházak, utak, öntözőberendezések stb. építése). Továbbá a termelők kérik, hogy a nagy áruházláncok legalább hetven százalékban hazai mezőgazdasági termékeket forgalmazzanak, korlátozzák a külföldiek földvásárlását, külön támogassák a háztáji gazdaságokat, valamint az ország élelmezését biztosító stratégiai termékeket. A követeléslistát átnyújtották a prefektusnak, aki — azzal a megjegyzéssel, hogy a termények árát a piac határozza meg — megígérte, eljuttatja azt az illetékes minisztériumba.
Ötvös Mózes külön kitért az állattenyésztés siralmas állapotára. A tej alacsony felvásárlási árát szemléltetve egy palackba üdítőt, melléje tizenkét hasonló nagyságú edénybe pedig tejet töltöttek — a két terméknek ugyanaz az ára.
A tüntetésre egy traktorutánfutón koporsót is hoztak a gazdák, ebbe egy-egy zsák burgonya és búza, valamint egy kanna tej került. A fél kettőkor véget ért demonstráció résztvevői a mezőgazdaság jelenlegi helyzetét szemléltetve tejet, búzát, krumplit öntöttek az úttestre.
A tüntetést az Agrostar mezőgazdasági szakszervezet kezdeményezésére az ország legtöbb megyeszékhelyén megszervezték.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.