Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Ukrajna kitiltja a megfigyelőket

2019. július 4., csütörtök, Világfigyelő

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) sajnálatát fejezi ki, hogy Ukrajna nem teszi lehetővé képviselőinek megfigyelőként való részvételét Ukrajnában a július 21-i előrehozott parlamenti választáson – közölte a közgyűlés elnöke tegnap.

Liliane Maury Pasquier nyilatkozatában elmondta, a választások megfigyelése terén a közgyűlés 1994 óta működik együtt Ukrajnával. Az együttműködés az ország jogi keretének és a választási folyamatok „jelentős javulását” tette lehetővé. „Hangsúlyoznom kell, hogy Ukrajna, mint az Európa Tanács tagja, a közgyűlés felügyeleti eljárása alá tartozik, és elkötelezte magát amellett, hogy meghívja a PACE képviselőit az elnök- és a parlamenti választások megfigyelésére” – fogalmazott. Andrij Parubij ukrán házelnök egy nappal korábban jelentette be, hogy visszavonja az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének szóló korábbi meghívását arra vonatkozóan, hogy a szervezet képviselői vegyenek részt megfigyelőként Ukrajnában a július 21-i előrehozott parlamenti választáson. A döntést Ukrajna azzal indokolta, hogy a PACE a múlt héten beleegyezett Oroszország tagsági jogosultságainak mindenféle megkötés nélküli visszaállításába.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 426
szavazógép
2019-07-04: Világfigyelő - :

Koalíciós feszültségek Németországban

Ursula von der Leyen védelmi miniszter jelölése az Európai Bizottság élére elegendő ok ahhoz, hogy a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kilépjen a kormányból – mondta a párt korábbi vezetője, Sigmar Gabriel egykori alkancellár és külügyminiszter a Der Spiegel német lapnak tegnap.
2019-07-04: Világfigyelő - :

Olaszország megússza

Mégsem javasolja túlzottdeficit-eljárás elindítását Olaszországgal szemben az Európai Bizottság. A brüsszeli testület tegnap közölte: megkapta és értékelte az olasz kormánynak az államháztartási helyzet javítását célzó javaslatait, és arra a következtetésre jutott: az elfogadott intézkedések elégségesek ahhoz, hogy az ügy ezen szakaszában ne javasolja a túlzottdeficit-eljárás megindítását.