PályakerékpározásHétvégén Dublinban teker Szabó Norbert

2019. július 5., péntek, Sport

A remekre sikeredett tajvani idénykezdés után a sepsiszentgyörgyi Szabó Norbert pályakerékpáros a hétvégén Dublinban teker, ahol egy újabb CL1-es versenyen áll rajthoz. Sportolónk sprintben és keirinben (motorfelvezetéses üldözőverseny) próbál újabb pontokat gyűjteni, hogy szep­temberben meglegyen a világkupa-induláshoz szükséges 850 egység. Utóbbi viadalról lehet kijutni a jövő évi tokiói olimpiai játékokra.

– Ha minden jól megy, ez lesz az utolsó CL1-es viadalom, mert a szeptemberi listazárásnál az idény három legjobb ilyen kategóriájú versenyének eredményét veszik alapul, és én most bízom a remek írországi szereplésemben. A mezőny nagyon erős lesz, hiszen az indulók között ott van a 2017-es maláj világbajnok, Aziz Awang, de a hatszoros olimpiai bajnok brit Jason Kenny is. Mindenképp dobogóra szeretnék állni Dublinban, s úgy érzem, hogy megvalósítható ez a célkitűzésem, mivel most gyorsabb vagyok, mint Tajvanon – nyilatkozta érdeklődésünkre Szabó Norbert, akinek ezúttal Madaras Dániel lesz a segítője.

Szabó támogatói: Bertis, Conico, In-Nova, Depo, High Energy, Sport Világ, Román Kerékpáros-szövetség) szombaton keirinben, míg vasárnap sprintben teker a pontokért az ír fővárosbeli szabadtéri pályán. (tibodi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2019-07-05: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, apa, nagyapa, testvér, rokon, jó barát,
DACZÓ JÓZSEF
életének 75. évében elhunyt.
Drága halottunk földi maradványait 2019. július 6-án, szombaton 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a sepsiszentgyörgyi katolikus temetőben.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
Emléke szívünkben örökké élni fog.
A gyászoló család
4312684
2019-07-05: Sport - :

Vereséggel kezdett a román válogatott (Kosárlabda)

A román női kosárlabda-válogatott 28 ponttal, azaz 31–59-re (10–16, 4–20, 12–8, 5–15) kikapott az orosz csapattól szerdán a Nápolyban zajló 30. nyári Universiadén. A B-csoport másik meccsén Portugália 64–50 arányban diadalmaskodott Argentína ellen.