Minden kolozsvári polgárnak évi fél eurójába fog kerülni a Nyugati Szövetség (AVE – Alianţa Vestului), és az összegyűlő 162 ezer eurót a működtetési költségeire fordítják majd – döntött tegnap a kolozsvári tanács.
Dan Morar, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) tanácsosa az ülésen kifejtette, nem pártolja a Nyugati Szövetséget, mert az olyan eszméket honosított meg, amelyek „föderalizáláshoz vezethetnek”. Emil Boc polgármester kifejtette, jelenleg folyik a 2021–2027-es többévi pénzügyi keret vitája, és az AVE célja, hogy a kormánnyal együttműködve több uniós pénzt tudjanak lehívni. Magát a pályázatot ugyan a kormánynak kell benyújtania, de a szövetség segíthet abban, hogy elkészítteti a fejlesztésekhez szükséges tanulmányokat.
A kolozsvári városi tanács tegnapi ülésén arról döntött egyhangúlag, hogy a város részt vesz a Nyugati Szövetség Közösségfejlesztési Egyesület (AVE) létrehozásában, és Kolozsvár 20 ezer lejjel járul hozzá az AVE kezdőtőkéjéhez, majd városlakónként 0,50 eurót, azaz körülbelül 162 ezer eurót szán évente a szervezet működtetésére.
Az AVE tavaly decemberben alakult Temesvár, Kolozsvár, Arad és Nagyvárad polgármesterének kezdeményezésére.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.