Július 10-ére halasztotta tegnap az alkotmánybíróság azoknak a beadványoknak a megvitatását, amelyeket a Mentsétek meg Romániát Szövetség, a Nemzeti Liberális Párt és Klaus Iohannis államfő nyújtott be a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvénykönyv ellen – jelezték a taláros testülethez közel álló források.
A szóban forgó alkotmányossági óvások a korrupciós tettek megelőzésére és büntetésére vonatkozó, valamint az igazságszolgáltatás megszervezésére vonatkozó törvényt módosító és kiegészítő jogszabályokat kifogásolják. A két törvényt módosító tervezetet május 2-án küldte el Iohannisnak kihirdetésre a parlament. A jogszabályt korábban felülvizsgálta már az alkotmánybíróság, és bizonyos kitételeit alkotmányellenesnek nyilvánította, ezért visszakerült a törvényhozó testület elé, amely azonban nem vette figyelembe, hogy a kifogásolt szövegeket az alkotmánybíróság korábbi döntéseivel összhangba kell hozni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.