A központ után a Zatureczky Berta Öregotthon melletti új apartman-ház alagsorában nyitotta meg második Gold-típusú üzletét Sepsiszentgyörgyön a Bertis-csoport.
Amint a péntek délelőtti hivatalos megnyitón Berszány Tibor tulajdonos hangsúlyozta, vásárlói igényre válaszolva nyitották meg a város legkisebb felületű Bertis-üzletét. Az úgynevezett Gold-típusú kereskedelmi egység azonban csupán a dizájn tekintetében más, mint az évek során nyitott saját üzletek, az árak – a hiedelem ellenére – ugyanazok. Az áruválasztéknál – a kisebb felületre való tekintettel – a többi üzletben leginkább keresett termékek kaptak elsőbbséget, de gyakorlatilag minden megtalálható, amit a cég többi háromszéki üzletében forgalmaznak és ami a mindennapi élelmiszer-szükségletet kielégíti.
Büszkék lehetünk a Bertis-csoport teljesítményére, hiszen a megye harmadik legnagyobb forgalmú cégcsoportja, és nem egy multinacionális láncként, hanem igazi helyi vállalkozásként sikerült elérni ezt az eredményt – hangsúlyozta a megnyitón Édler András György, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Hozzátette: a több mint 700, jobbára helyi alkalmazottat foglalkoztató Bertis ezzel újabb 13 munkahelyet is létrehozott.
Szintén a helyi vállalkozás jelleget hangsúlyozta Bereczki Kinga, a Háromszéki Közösségi Alapítvány igazgatója, aki szerint a Bertis-üzletek igazi közösségi helyek, ahol nem csak vásárolunk, hanem a közösség érdekében is cselekszünk. A Közösségikártya-program révén ugyanis, amelynek a legfontosabb partnere a Bertis-üzletlánc, az elmúlt nyolc évben közel másfél millió lej jutott közösségi megvalósításokra.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.