Tíz évvel ezelőtt a Szebeni Magyar Üzletemberek Társasága eldöntötte, hogy a tagok és a nagyszebeni magyar közösség gulyásfőzés iránti szenvedélyét megosztja a nagyvilággal. Annak tudatában, hogy a gulyás a jegyzett magyar hungarikumok egyike, a szervezők ezt a nevet adták az általuk kezdeményezett többnapos gasztrofesztiválnak.
Az esemény megnyitó gálája csütörtök este zajlott a Thália dísztermében, ahol a szervező HÍD Egyesület, helyi, valamint távolabbi meghívottak köszöntötték az egybegyűlteket. Oltean Csongor Kovászna Megye Tanácsának üdvözletét tolmácsolta, Tamás Sándor megyeitanács-elnök nevében gratulált a HÍD Egyesületnek a kitartó évtizedes munkájáért. Hangsúlyozta: Háromszéken is fontos az Összetartozunk – Székelyföld–szórvány partnerségi program, ennek jegyében idén is támogatják a rendezvényt a Kovászna Megyei Művelődési Központ révén. Idén a csernátoni Haszmann Pál Múzeum mutatkozik be, a talpalávalót a Folker együttes zenészei biztosítják, és jelen vannak a Százlábú együttes táncosai is Háromszékről. Végezetül kiemelte: „A magyar nemzeti összetartozást nem lehet tőlünk elvitatni, bár az utóbbi időben sokszor sokan próbálkoztak ezzel, nekünk az a dolgunk, hogy megéljük magyarságunkat, büszkék legyünk gyökereinkre, és tudjuk, hová tartozunk.”
Utolsóként lépett a közönség elé a rendezvény főszervezője, Serfőző Levente, aki szerint ez az esemény is annak a bizonyítéka, hogy szórványban, Nagyszebenben is meg lehet élni magyarként.
A megnyitóbeszédek után a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes Ember az embertelenségben című előadását mutatta be.
A gasztrofesztivál szabadtéren folytatódott másnap az Astra Skanzen falumúzeumban, ahol az intézmény vezetősége a korondi ház udvarát ajánlotta fel a rendezvény helyszínének. Bemutatkozott a csernátoni Haszmann Pál Múzeum, Könczei Elemér karikatúráiból nyílt kiállítás, bemutatták a legrégebbi, Erdélyben nyomtatott szakácskönyv román fordítását is. Pénteken nyílt meg a skanzen falusi vásárterének magyar kézművesutcája, valamint a magyarországi vendégek bemutatóstandjai: Szolnok, Pécs, Makó, Kecel, Mezőbergenye, Bácskossuthfalva.
Ma a főzőverseny csapatainak szurkolhatnak a látogatók, lesz pálinka- és borkóstoló is. A gyermekekről sem feledkeztek meg a szervezők: hagyományos gyerekjátékok, íjazás, jurtaépítés színesíti a kínálatot. Vasárnap az állandó programok mellett tíz magyar séf tíz magyar ételkülönlegességet készít el.
Huszár Szilamér
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.