Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

AsztaliteniszFejlődni csak kemény munkával lehet

2019. július 8., hétfő, Sport

Fejlődni csak kemény munkával lehet – vallja Kocsis Balázs, a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub fiatalabbik pingpongedzője, aki egyben a megyeszékhelyi Sepsi-SIC felnőtt férfi asztaliteniszcsapatának tagja is. Elmondása szerint a Sepsi ISK-nál jelen pillanatban mintegy ötven gyerekkel foglalkoznak, s bár még nem lettek országos bajnokok, a hazai mezőnyben már számolni kell a szentgyörgyi tehetséges kis sportolókkal. Balázzsal múlt csütörtökön az egykori dollárpiac melletti asztalitenisz-teremben találkoztunk, ahol a haladók mellett éppen egy kezdő fiúnak volt edzése. A baráti hangulatú tréningen a „nagyobbak” már egymaguk vagy csapatban végezeték a számukra előírt gyakorlatokat, az ISK edzője pedig egy, a pingpong szempontjából zöldfülű lurkót próbált bevezetni a sportág rejtelmeibe. Bízunk abban, hogy sikerült neki, hiszen a nyári vakációját töltő legény boldogan és mosolyogva zárta az edzést. Ezt követően beszélgettünk vele, akit arról faggatunk, hogy mi hír van a sepsiszentgyörgyi utánpótlás-nevelés és a felnőttcsapat háza táján.

  • Cocean Valér és Kocsis Balázs edzők, tanítványaik körében. Kocsis Balázs felvételei
    Cocean Valér és Kocsis Balázs edzők, tanítványaik körében. Kocsis Balázs felvételei

– A Sepsi ISK asztalitenisz-szakosztálya immáron harmadik évén van túl. Milyen volt számotokra a 2018–2019-es szezon?

– Szerintem eredményes – kezdett bele határozottan a mondandójába Kocsis Balázs, aki Cocean Valérral együtt edzi a fiatal pingpongozókat a megyeszékhelyi sportiskolánál. – Ezt azért mondom, mert látszik a gyerekeken a sok munka, persze azoknál, akik dolgoznak. Jöttek az eredmények is, hiszen Bokor Zoltán második helyen végzett a kézdivásárhelyi Dobolyi Aladár Emlékversenyen, vagy éppen a sportiskolák országos bajnoksága, amin Zoltán szintén második volt. A legutolsó versenyünk, a Szövetség Kupája is nagyon jól sikerült, még úgy is, hogy a legjobb eredményünk két hatodik helyezés volt. Itt a játékban mutatkozott meg az asztaliteniszezőink kemény munkája, és ez az edzőnek jóleső. Az egyik mérkőzésen az ellenfélnek hat meccslabdája van, s mi tudunk nyerni, ez pedig olyan pozitív löketet ad egy sportolónak, amit kevesen tudnak megélni. Tehát döntő szettben 10–4-ről meccset nyerni 12–10-re fantasztikus dolog, amit nem sokan csináltak meg. Történt már ilyen dolog, de onnan könnyebb veszíteni, mint győzni. Ezt pedig tíz és fél évesen meghúzni nagy mentális erőt jelez. A mérkőzés után Boér Anita odajött hozzám és elsírta magát örömében. Még nem vagyunk országos bajnokok, de a hosszú távú céljaink között ez is szerepel. Egyre több gyerekkel foglalkozunk, még annak ellenére is, hogy az asztalitenisz nem egy olyan sportág, ami nagyon vonzaná az embert. Egy csapatsporttal mi soha nem tudjuk felvenni a harcot, de nem is akarjuk. Nálunk a maratonfutó monotonitásával kell végezni a gyakorlatokat, addig, ameddig minden tökéletes lesz. Ekkor meg következik az, hogy még többet, még pontosabban és még ügyesebben kell dolgozni, ami egyáltalán nem könnyű. A gyerekek tíz évesen úgy kell végezzék a munkát, mint a felnőttek, ezt pedig nagyon nehéz. Van olyan gyerekünk, aki napi öt órát tölt a terembe, ez pedig 10–11 évesen kemény dolog, és az edzés végén mosolyogva megy haza.

– A mostani idényben mutatott teljesítménye, eredményei alapján kit lehetne leginkább kiemelni a kis pingpongozók közül?

– Az előző szezonban Bokor Zoltán domborított legnagyobbat, de játékban Urus Kristóf és Boér Anita fejlődött a legtöbbet. Zolikának jöttek az eredmények is, még ha nem is minden versenyen. Kristóf és Anita keményen dolgoztak, napról napra és versenyről versenyre látszott a fejlődés náluk. Minden versenynek megvan a maga szépsége, s szerintem a Szövetség Kupa volt számunkra a legemlékezetesebb viadal. Sok meccset játszott mindenki, s mindannyian nyertek mérkőzést, és ez nagyon fontos nekik. Az most, hogy ötven gyerekből csak háromnak adnak érmet és mi nem vagyunk közöttük, az rossz számunkra, de szerintem ezt nem így kellene csinálni. Külföldön az első nyolcat díjazzák, s köztudott dolog az, hogy a gyerekeknek egy darab papír, egy diploma is nagyon fontos tud lenni. Ez nálunk sajnos nem bevett szokás, ezt még nem tanultuk el másoktól. Ennek ellenére mi folyamatosan bátorítjuk, beszélgetünk a gyerekekkel és kommunikálva próbálunk megoldásokat keresni a hibákra. Én mindig azt tanítom a gyerekeknek, hogy mindenki legyen tudatában a hibáinak, s ha elrontottak valamit, akkor azt is tudják, hogy mit miért rontottak el.

 

 

 

– Nemrégiben még magánklubnál edzettek a szentgyörgyi gyerekek, most meg a Sepsi ISK-hoz tartoztok. Miért volt szükség a váltásra?

– A váltás egyik és talán legfontosabb oka a pénz volt. A sportiskolánál lehetőségünk van minden gyerekversenyre eljutni, ez pedig nagyon nagy segítség a szentgyörgyi asztaliteniszezők számára. Éves szinten nagyon nagy pénzösszegről beszélünk, s ezt egy magánklubnak pályázatból, támogatásból kellett/kell előteremtenie. Ezt nem könnyű, s így most egyszerűbb. A sportiskola asztalitenisz-szakosztályánál ketten vagyunk alkalmazva, így többet tudunk a gyerekekkel foglalkozni, ez pedig nagyon fontos mindenki számára. Felszerelésben is segít a sportiskola, de itt sem lehet azért mindent. Felszerelésre is elég nagy összeget kell fordítani, s van úgy is, hogy néha ez csak szponzorból kerül ki, hála a szülőknek. Ezért köszönettel is tartozom nekik!

– Jelen pillanatban hány gyerekkel foglalkoztok és hogy néz ki egy edzésnap nálatok?

– Iskolaidőszakban minden hétköznap van edzés, illetve szombat délelőtt. Hétköznap négytől hétig van az edzés, ebből az első óra a kezdőké, akik 7–8–9 évesek. Esetükben nem az év számít, hanem a tudásszint, majd ötre jönnek a haladók, és övék a szombati nap is. Sajnos nem mindig tudjuk betartani az edzéstervet, hiszen sok a versenyünk, így rendszerint elmarad a pénteki és a szombati tréningezés. A kezdőknek öt, a haladóknak pedig tizenhárom óra edzése van egy héten. A nyári szünetben a haladók hetente háromszor három órát edzenek délután, míg délelőtt szintén háromszor jönnek, de már csak két órát, ami alatt erőnléti edzésünk van és hatvan percen át szerválnak a gyerekek. Most nyolcan vannak az él- (teljesítménysport csoport), tízen a haladócsoportban, a kezdőknél viszont két csoportunk is van. Ezekhez hozzáadódik egy baróti szatellitcsoport, amellyel a kollégám edz, s így összesen mintegy ötven gyerekkel foglalkozunk.

– Milyen kapcsolatot ápoltok a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK csapatával, Háromszék másik utánpótlás-nevelő együttesével?

– Nagyon jó a kapcsolat a két csapat között, hiszen régóta ismerjük egymást. Én úgy nőttem fel, hogy ismertem a néhai Dobolyi Aladárt, míg a mostani edzővel, Kerekes Barnabással – aki ugyan idősebb generációhoz tartozik, mint én – remek a viszonyunk. Sajnos arra még nem volt alkalom, hogy közösen eddzen a két együttes, de úgy érzem, ennek is eljön majd az ideje. Ők most annyival vannak előnyben hozzánk képest, hogy nekik van egy nagyobb korcsoportjuk. A nagyobbak sokat tudnak segíteni a kisebbeknek, hiszen a közös játék, a közös edzés hatalmasat lendíthet a fejlődésükön.

– Sepsiszentgyörgyön manapság a foci és a kosárlabda nagy népszerűségnek örvend, hogy ne is beszéljek a többi sportágról. Ti miként tudjátok az asztalitenisz felé csalogatni a gyerekeket?

– Nagyon nehéz feladat előtt állunk, de én mindent megteszek azért, hogy azok a gyerekek, akik először jönnek hozzánk, jókedvvel menjenek haza. A jókedvvel próbáljuk idecsalogatni a gyerekeket, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy elsősorban nem az asztaliteniszért keresnek fel minket. Számukra az első a szórakozás, s ha jól telik, akkor máskor is jönnek. Azonban csínján kell bánni ezzel a dologgal, hiszen nem lehet elmenni csak a játék felé, mert abból később nem lesz munka. Eljárunk válogatókra is, s volt olyan is, amikor nyolcvan szülőt hívtam, de csak kevés gyerek tartott ki a pingpong mellett. Sokat kell dolgoznunk azért, hogy az edzésre járó gyerekek megmaradjanak mellettünk, de az első verseny is mindig vízválasztó szokott lenni. A kezdőknek szokatlan a szituáció: a nagy terem, a kiabálás, a meleg, a stressz és nem utolsósorban a szülők hiánya... Ez mind természetes, de ezeket le lehet küzdeni. Semmi sem segít rajtunk, hiszen a tévében egész nap csak a foci folyik, és ez ellen nem tudunk sokat tenni. Mostanság azonban szerencsések voltunk, hiszen többször is volt műsoron asztalitenisz, és ez jóérzés.

 

 

 

– A háromszéki, székelyföldi utánpótlás-nevelés hol áll országos viszonylatban?

– Szerintem nagyon jól állunk. A szentgyörgyi, a kézdivásárhelyi és az székelyudvarhelyi kluboknál kemény műhelymunka zajlik, és próbálkozunk felzárkózni, amennyire csak lehet. Ott vagyunk a legjobbak között, és mindenki tudja, hogyha kézdivásárhelyi ellenfele van, akkor azzal kell játszani, mert az nem adja könnyen a bőrét. Ez rólunk is elmondható, még ha nem is minden esetben...

– A megyeszékhelyi Sepsi-SIC nemrégiben mentőövet dobott a szentgyörgyi férfi felnőttcsapatnak, és nem szűnt meg az egykori Szuperligás együttesünk. Ennek a gárdának te is tagja vagy, és most a B-osztályból indulva építkeztek fölfelé... Milyen volt az első szezonotok?

– Ahhoz képest, hogy mire számítottunk, sokkal nehezebb ez a B-osztályos bajnokság. Ha azt vesszük, hogy ezzel a csapattal – Simon Teodor, Andrei Bîrlan, Laurenţiu Bîrlan, Ștefan Moldoveanu és jómagam – a Szuperligában játszottunk és ott maradtunk, sőt, a 2016–2017-es szezonban negyedikek voltunk, mindehhez képest nagyon nehéz volt. A feljutásért kiírt párharcot kétszer 5–4-re nyertük meg, s ez is azt mutatja, hogy komoly ellenfeleink voltak harmadosztályban. A B-osztályos mezőnynek négy jobb csapata volt, ebből kettő jutott fel, és mi ott voltunk e kettő között. Ez volt a célunk, s úgy érzem, hogy az A-osztályban még nehezebbre kell majd számítanunk. Az élvonalba való feljutásért küzdünk, de ezért erősítenünk is kell. Olyan játékost kell hozzunk, aki reálisan – s ezt mi csapaton belül meg is beszéltük – jobb mindannyiunknál. Vannak kiszemeltjeink, de egyelőre neveket még nem mondhatok.

– Az A-osztályba való feljutás mellett mi volt az előző szezon tanulsága?

– Talán az, hogy nincsenek könnyű meccsek. Ezért minden mérkőzésre oda kell figyelni. A teljes B-osztályos idényt komolyan vettük, a visszavágókban mindenkit 5–0-ra vertünk, míg az odavágókban csak három egyéni találkozót veszítettünk el. Ez azt jelentette, hogy 70–3-as meccsarányt hoztunk össze. Nem volt könnyű!

– Mit lehet tudni az ősszel rajtoló másodosztályos pontvadászatról?

– Az A-osztály mezőnye 16 csapatból áll, s ebből csak kettő jut fel a Szuperligába. Kemény lesz, de a felnőtteknél tudják azt a dolgot, hogyha Szentgyörggyel játszik valaki, akkor fel kell kötni a nadrágot.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 711
szavazógép
2019-07-08: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Fókuszban Székelyföld
A Székelyföldi Közpolitikai Intézet Fókuszban Székelyföld című előadás-sorozatának célja bemutatni a Székelyföld aktuális társadalmi, gazdasági, politikai folyamatait vizsgáló társadalomtudományi és más témájú kutatások friss eredményeit. Az intézet saját kutatásainak ismertetése mellett a szervezők fontosnak tartják a régióval foglalkozó más szakemberekkel való együttműködést, eszmecserét, munkájuk bemutatását a sepsiszentgyörgyi és székelyföldi érdeklődő közönség számára.
2019-07-08: Sport - Miska Brigitta:

Pénteken rajtol az élvonalbeli bajnokság (Labdarúgás)

Hathetes szünet után pénteken ismét beindul a nagyüzem a román élvonalbeli labdarúgásban, amelynek nyitómérkőzésén a Sepsi OSK az FC Voluntari vendégeként az Anghel Iordănescu Stadionban kezdi meg a 2019–2020. évi pontvadászatot. A László Csaba irányította piros-fehér mezesek az elmúlt hetekben a harmadik első osztályú idényükre készültek hazai környezetben és Ausztriában, mindeközben öt felkészülési mérkőzést is lejátszottak.