A spanyol női kosárlabda-válogatott vasárnap 86–66 arányban győzött Franciaország ellen a lett–szerb közös rendezésű Európa-bajnokság döntőjében.
A Rióban olimpiai második spanyolok alaposan belekezdtek, Marta Xargay három triplával nyitott, majd az Eb legidősebb játékosa, a szeptemberben 40 éves Laia Palau is betalált. Az előző három kontinenstornán ezüstérmes franciák egy időkérést követően 17–8-ról 19–18-ra feljöttek, a nyitónegyed 53 (!) pontot hozott. A folytatásban az olimpiai negyedik francia együttes 17 pontos hátrányba került, a spanyolok óriási tempót diktáltak, és tizennégy pontos vezetésnél vonultak el a nagyszünetre (50–36). Franciaország mindössze 13 másodpercig vezetett az első húsz percben.
Fordulás után kilenc pontra csökkent a különbség, de a 26. percben már eldőlni látszott a finálé, miközben az elődöntőben 20 pontot szóró francia Marine Johannes ezúttal csak hét pontnál tartott. A vártnál egyoldalúbb döntőt magabiztosan nyerte a címvédő, a franciákat pedig vigasztalhatja, hogy sorozatban hatodszor zárták éremmel az Európa-bajnokságot. A tavaly vb-harmadik spanyol válogatott negyedszer állhatott Eb-dobogóra, 1993, 2013 és 2017 után is ő lett Európa legjobbja.
Az Eb-ről az első hat helyezett vehet részt a jövő februárban sorra kerülő 16 csapatos olimpiai selejtezőben, Magyarország hetedikként már nem juthat ki a tokiói játékokra. A kvalifikációs torna során négy kvartettben küzdenek majd a csapatok, és mindegyikből az első három jut ki az olimpiára.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.