Egyenként 40 ezer euró támogatásban részesül Kovászna Megye Tanácsának StartUp Now pályázatának negyven nyertese. Az első öt vállalkozóval tegnap írták alá a finanszírozási szerződést a megyeházán, a következő napokban a többiek is sorra kerülnek, közölte a megyeháza tegnap. Van, aki tizenöt éves álmát valósítja meg a gyerekeknek szóló barkácsműhely létrehozásával, van, aki a székely pityóka felhasználására hozott elképzelést, de olyan is van, aki közös platformra terelné a helyi termelőket, hogy értékesíteni tudják termékeiket.
Még egy konkrét lépés a megvalósításig – mondta Tamás Sándor tanácselnök, aki gratulált a nyerteseknek. Rámutatott, Székelyföldön is lehet és érdemes jövőt építeni. Akinek kreatív ötlete van, dolgozni szeretne, ezzel a támogatással el tud indítani egy saját vállalkozást – tette hozzá. De felhívta a figyelmet, készüljenek fel a bürokratikus akadályokra, hiszen Romániában nem egyszerűsödnek a procedúrák, épp ellenkezőleg, ötévente megduplázódnak a papírmunkák. Ugyanakkor biztatta is a pályázókat, hogy mindezek ellenére érdemes belevágni, a megyei önkormányzat munkatársai minden segítséget megadnak.
A kézdivásárhelyi Kovács Izolda férjével közösen álmodta meg új vállalkozását, a helyi turizmusban mindenképpen egyedülállónak számít, hogy hőlégballonos sétarepüléseket szervezzenek, már zajlanak az előkészületek, végzik a szükséges képzéseket, hogy Székelyföldön, Kézdiszéken is lehessen madártávlatból megismerni vidékünket. Ugyancsak kézdivásárhelyi pályázó Máthé Zoltán, aki a helyi burgonyatermesztésre alapozta elképzelését, olyan gyorséttermet szeretne indítani a megyeszékhelyen, ahol helyi alapanyagokból készült, friss szalmakrumplit szolgálnak fel. A kovásznai Varga Lajos Szilárd saját és környezete igényeiből kiindulva egy olyan webshopot hoz létre, ahol a helyi termelők árulhatják portékáikat, hogy azokat ne csak rendezvényeken lehessen megvásárolni. Gyermekeknek és felnőtteknek is kínál majd kreatív képzési lehetőségeket a sepsiszentgyörgyi Edler Rozália barkácsműhelye, ahol hagyományos és innovatív technikákat is el lehet majd sajátítani. Hargita és Kovászna megyét egyaránt kiszolgálná az interaktív fotózást biztosító foto booth szolgáltatás, amellyel a kézdivásárhelyi Szabó Attila pályázott a StartUp Now programra.
A Központi Fejlesztési Régió vállalkozásfejlesztési programja keretében Kovászna Megye Tanácsa a Loop Operations Kft.-vel és a Tudásalapú Gazdaságért Egyesülettel közösen pályázta meg a finanszírozási lehetőséget, melyet most értékesít.