Romániában a legmagasabb az infláció

2019. július 18., csütörtök, Belföld

Júniusban 3,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Romániában, ami csökkenést jelent a májusban jegyzett 4,4 százalékos éves inflációhoz képest, de így is ez a legnagyobb mértékű fogyasztóiár-növekedés az Európai Unió (EU) országai közül. A júniusi immár a hatodik hónap, amikor EU-szinten itt jegyzik a legmagasabb inflációt.

Az EU statisztikai hivatala (Eurostat) által közzétett adatok szerint az euróövezetben a májusban jegyzett 1,2 százalékról júniusban 1,3 százalékra nőtt az éves infláció, míg az Európai Unióban 1,6 százalékon stagnált. Románia után Magyarországon (3,4 százalék) és Lettországban (3,1) nőttek a legnagyobb mértékben a fogyasztói árak. A legkisebb inflációt Görögországban (0,2 százalék), Cipruson (0,3), valamint Dániában és Horvátországban (0,5) mérték.

2019 májusához képest júniusban az Európai Unió tizenhét tagállamában csökkent az infláció (beleértve Romániát is), Szlovákiában stagnált, kilenc tagállamban pedig nőtt.

Az Országos Statisztikai Intézet nemrég közzétett adatai szerint júniusban 3,84 százalékra mérséklődött az éves infláció Romániában. Az élelmiszerek 0,47, a nem élelmiszer jellegű iparcikkek 0,24 százalékkal kerültek kevesebbe, a szolgáltatások pedig 0,17 százalékkal drágultak az előző hónaphoz képest.

A Román Nemzeti Bank május közepén a korábban jósolt 3 százalékról 4,2 százalékra emelte 2019. decemberi inflációs előrejelzését, 2020 decemberére pedig 3,3 százalékos pénzhígulást valószínűsítenek a korábban jelzett 3,1 százalék helyett.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2019-07-18: Belföld - :

Mircea Geoană a NATO új főtitkárhelyettese

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár úgy döntött tegnap, hogy Mircea Geoanăt nevezi ki főtitkárhelyettesnek – tájékoztat a NATO honlapja. Geoană – aki a 2016-tól tisztségben levő Rose Gottemoel­ler (Egyesült Államok) helyét veszi át – október közepén foglalhatja el székét.
2019-07-18: Belföld - :

Nagyobb az esélye Laura Codruţa Kövesinek

A párizsi kormány a francia jelölt, Jean-François Bohnert helyett végül riválisát, Laura Codruţa Kövesit fogja támogatni az európai főügyészi tisztségre – közölte Dacian Cioloş, az Újítsuk meg Európát nevű centrista-liberális európai parlamenti frakció vezetője. Sajtóhírek szerint a volt miniszterelnök arról számolt be, hogy a francia kormány a közeljövőben tájékoztatni fogja a többi európai uniós tagországot, hogy beáll a román korrupcióellenes ügyészség korábbi vezetője mögé, akit az Európai Parlament is támogat.