Filmklasszikusból ír musicalt Paul McCartney

2019. július 19., péntek, Magazin

Paul McCartney musicalt ír Az élet csodaszép című 1946-os Frank Capra film­klasszikusból – írta meg a BBC News. Pályafutása alatt McCartney számos filmzenét, oratóriumot, költeményt, gyermekkönyvet és több mint száz toplistás slágert írt. A 77 éves zenész azonban először dolgozik színpadi musicalen. Frank Capra fekete-fehér filmdrámáját dolgozza át, amelyben egy öngyilkosjelöltet megment az őrangyala.

A produkció 2020 végén debütálhat. A musical szövegkönyvén a Billy Elliot és Elton John életrajzi filmje, a Rocketman forgatókönyvírója, Lee Hall dolgozik. A musical dalszövegeit McCartney-val együtt írják. „Az élet csodaszép a kedvenc filmem. Minden benne van: humor, pátosz és ritka emberség, ami minden nemzedéket megérint” – mondta el a Tony-díjas író. Hozzátette: önmagában az is ajándék, hogy részt vehet a színpadra állításában, de „az már mindennek a csúcsa”, hogy ezt Paul McCartney-vel teheti. „Paul bölcsessége, őszinte érzelmei, zenei kiválósága új mélységet és új életet ad a klaszszikus mesének” – hangsúlyozta Hall.

A film főszerepét egykor James ­Stewart alakította, Zuzut, a lányát Karolyn Grimes játszotta.

Capra Oscar-jelölt filmjéből a nyolcvanas években már készült egy musical Amerikában Sheldon Harnick dalszövegeivel és Joe Raposo zenéjével. A darabot a Michigani Egyetemen mutatták be, de szerzői jogi kérdések miatt éveket csúszott a bemutató. Mire 1991-ben kitűzték a színházi premiert, Raposo rákban elhunyt. A 2006-os off-Broadway felújítást vegyes érzelmekkel fogadták a kritikusok. A The New York Times hiányolta a film átütő érzelmi erejét a darabból.

Bill Kenwright felidézte, hogy ő még az amerikai feldolgozások előtt, pályafutása kezdetén Frank Caprától jóváhagyást kért filmje musicalfeldolgozásához, de akkor csak kedves hangú visszautasítást kapott. Évtizedekkel később azonban felajánlották neki a lehetőséget, ekkor kereste meg Paul McCartney-t a tervvel.

A világhírű zenész, a Beatles egykori tagja elmondta, eddig nem gondolt arra, hogy musicalt írjon, de a Lee Hall-lal és Kenwrighttal való találkozás után érdekelni kezdte a dolog.

McCartney zenéit gyakran használják színpadon, a Cirque Du Soleil pedig Love címmel egy Beatles-műsorral is bővítette repertoárját. A sztár nevéhez fűződik az Add át üdvözletem a Broad Streetnek című filmmusical is, amelyet azonban 1984-es bemutatásakor lesöpört a kritika.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2019-07-19: Magazin - :

Világzenei Csűrfesztivál Mérában

A magyar és romániai fellépők mellett izraeli, mexikói, lengyel, görög, török, brit és norvég előadók is színpadra lépnek Mérában augusztus első négy napján a Világzenei Csűrfesztiválon.
2019-07-19: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Kivel élünk együtt?

Már-már ijesztő, de legalábbis erősen lehangoló képet tár elénk a román szélsőjobboldal székelyföldi térfoglalásáról az az elemzés, amelyet Szőcs Levente tett közzé a maszol.ro portálon. A június 6-i úzvölgyi erőszakos temetőfoglalás hátterében elképesztő figurák és szervezetek bukkannak fel, melyek azt bizonyítják: erősen leegyszerűsített az az értelmezés, miszerint néhány forrófejű focihuligánhoz köthetőek a botrányos megnyilvánulások. Valójában több, közéleti és egyházi fronton rendkívül aktív, veszélyes eszméket, szélsőséges ideológiát vagy éppen hajmeresztő összeesküvés-elméletet valló és hirdető szervezet együttes fellépésének következménye volt az, ami Úzvölgyében történt.