Labdarúgás, Európa-liga-selejtezőA döntetlen is elég volt a magyar csapatoknak

2019. július 20., szombat, Sport

Három magyar és két román csapat is az Európa-liga második selejtezőkörébe jutott. A MOL Fehérvár FC, a Debreceni VSC és a Budapest Honvéd döntetlent játszott, míg a FCSB nyert a moldovai Milsami vendégeként, a Craiova pedig hazai pályán győzött az azeri Szabail ellen.

  • Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt
    Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

A MOL Fehérvár FC gól nélküli döntetlent játszott a montenegrói FK Zeta csapatával a Felcsúton rendezett visszavágón, így megőrizte négygólos előnyét és továbbjutott. Az előző idényben bajnoki ezüstérmes és Magyar Kupa-győztes együttes az első mérkőzésen 5–1-re nyert vendégként, így a visszavágó tét nélküli volt. A székesfehérvári gárda a következő körben a liechtensteini FC Vaduz együttesével találkozik, az első mérkőzést jövő csütörtökön rendezik Felcsúton.

Az első meccshez hasonlóan a DVSC elleni visszavágót is az FK Kukësi kezdte aktívabban, többet támadtak, többször próbálkoztak, majd a 17. percben Valon Ethemi góljával a vezetést is megszerezték. A folytatásban a debreceni csapatnak is voltak kísérletei, viszont a meccs képe nem változott számottevően. A második félidő kiegyenlítettebb játékkal kezdődött, majd az 58. percben Szatmári Csaba közelről egyenlített, ezzel végképp eldöntötte a továbbjutást. A továbbiakban mindkét csapat előtt adódtak kisebb lehetőségek, viszont az eredmény már nem változott. A bajnoki bronzérmes Debreceni VSC egy héttel ezelőtt hazai pályán 3–0-ra nyerte meg a párharc első mérkőzését, a következő körben pedig az olasz Torino FC-vel találkozik.

A Zalgiris Vilnius a budapesti vereség után edzőt váltott, így a portugál Joao Martins irányította a litván csapatot a kispadról. A műfüves pályán lejátszott találkozón már az első húsz percben faragott hátrányából a litván csapat Liviu Antal góljával, azonban újabb nagy helyzetet nem tudott kialakítani a szünetig, míg a Budapest Honvéd nem élt kínálkozó lehetőségeivel. A második játékrész közepén egy kapu előtti kavarodást kihasználva a 62. percben egyenlített a magyar együttes Đorđe Kamber találatával, így bebiztosította a továbbjutást. A folytatásban Rubi Levkovich több nagy védéssel segítette a döntetlen megtartását, amellyel a magyar csapat bebiztosította helyét a második fordulóban, ahol a Craiova lesz az ellen­fele.

A román bajnoki ezüstérmes FCSB kettős győzelemmel jutott tovább, és az örmény Alashkert FC ellen léphet majd pályára. Az Európa-liga következő selejtezőkörében a Román Kupa-győztes FC Viitorul is bekapcsolódik, a Gheorghe Hagi irányította labdarúgók a belga Gent ellen küzdhetnek.

Eredmények, 1. selej­tezőkör, visszavágók: MOL Fehérvár FC–Zeta FC 0–0 (össze­sítésben: 5–1), FK Kukësi–Debreceni VSC 1–1 (gólszerzők: Ethemi 17., illetve Szatmári 58. / összesítésben: 1–4), Zalgiris Vilnius–Budapest Honvéd 1–1 (gsz.: Antal 18., illetve Kamber 62. / összesítésben: 2–4), Craiova–Szabail 3–2 (gsz.: Cicâldău 28., Vătăjelu 54., Fortes 90., illetve Ramazanov 67., Duventru 69. / összesítésben: 6–4), Milsami–FCSB 1–2 (gsz.: Bolohan 47., illetve Dumitru 4., Oaida 42. / összesítésben: 1–4), Cracovia–FC DAC 2–2 (gsz.: Lopes 2., Piszczek 120+2., illetve Connor 47., Ramirez 94. / összesítésben: 3–3). (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 770
szavazógép
2019-07-20: Nemzet-nemzetiség - :

Hans Hedrich: Székelyföldön egyetlen kiváltságos etnikum van: a… román!

A székelyföldi etnikai egyenlőtlenségekről szóló több tudományos tanulmány eredményei megerősítik azt, ami szabad szemmel is látszik, végre megcáfolva egy ezzel ellentétes mítoszt: abban a három erdélyi megyében, ahol többségben vannak (Maros, Hargita, Kovászna), a magyarok alulreprezentáltak a kihelyezett intézményekben és – akár 15 százalékkal is – kevesebbet keresnek a románoknál.
2019-07-20: Sport - :

Győzelemmel zárta a csoportkört a férfi válogatott (Vizes világbajnokság)

A magyar férfi vízilabda-válogatott 23–5-re diadalmaskodott a dél-afrikai csapat felett a dél-koreai Kvangdzsuban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportküzdelmeinek zárófordulójában. A magyar női válogatott 17–12-re kikapott az orosz csapattól, így a csoport második helyén zárt, vagyis szombaton a nyolc közé kerülésért Új-Zéland együttesével kell játszania.