Nagy sikerrel indult csütörtök délután a Tegyünk Kézdiszékért civil tömörülés által kezdeményezett Mesterkedjünk Kézdiszékért elnevezésű programsorozat a kézdivásárhelyi Borudvarban, ahol a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete egy több mint százhúsz éves szövőszéket állított fel. A rendhagyó helyszínen mintegy harmincan szőttek, üveget, poharat és tányért festettek, és szép öltésekkel varrtak is.
Fülöp Magdolna, a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete elnöke elmondta: a szövőszéket hét esztendővel ezelőtt vásárolták, de azóta nem nagyon használták, ezért örömmel hozták el a Borudvarba, ahol így szeretnék felidézni nagyszüleink korát, a szövő-fonó-guzsalyas kalákák hangulatát. Vargyasi Lia és Jakabos Aranka, a nőegyesület tagjai a szövés rejtelmeibe kalauzolták az érdeklődőket, Sylveszter Ibolya láncöltést, Kanabé Mária tányérfestést, Gáll Iringó pedig szalvétatechnikát (hajtogatást) oktatott. A szövőszéket nem szállítják el, a Borudvarban marad, télen a pincehelyiségben állítják majd fel. Terveik szerint ezentúl minden csütörtökön 18 órakor találkoznak a Borudvarban, ahol környékbeli alkotók különféle kézműves-tevékenységeket mutatnak majd be.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.